Kék Világ -Vilhelem -Orminisan -Margareta blogja

 Néha felhangzik bennem régi dal fátyolos hangom nehezen imitál , mert idővel a törvények másak illanó évek hatalma bokrosodva.   Barna hajam , mit mindenki dícsért pepita színben dúskál, múlt a hiúság romlanak gépek a test részeiben egy egy dátum , vagy név kiesik.   Olyan leszek mint egy roggyant híd a test szövetei lazulnak, csupa kin , bent a szívben keményedik s kamra akkor érzem mintha eszem zavarodna. ⁹    Sebeim, mik vannak nehezen gyógyulnak zavart lelkemnek nincsen már orvossága az ember mindenestül meggyógyulna ha lába, füle szeme ,nyelve felújulna.  Q De azért izzik bennem a jövőnek titka kétkedő lépések megzavart álnoksága , az ember szembesül sejtelmesen talán , hogy voltam egyszer én is egy fiatal lány.

 énfergek házamban egyedül körülöttem suttogó neszek,  tépelődőm búsan keservesen vad sóhajtásom csupa kérelem.   Ridegre fagyott álmom jégverem szilárdan sorban áll sejtemben fontoskodva keresem menhelyem s őrültségemben folyton keringek.   Lehet átka a múlt gyönyörömnek félbemaradt lenge gyötrelemnek hangosan gondolkodik fájó énem bizarr álmomban, búsan letörten.    Talán tévesen értettem mindent érett szerelemnek nincs helye , modern világban kidobott testem kecsegtetve nézi fájó keservem.   Voltam emberségnek szent jegyese viseltem arany koronát fejemen  smaragd kövekkel díszített ékem átváltozott szoros vas kerékre.   Zavaros világnak pusztuló szigete csak fájdalmas húsommal van tele bársony érzéssel sokkolt testem megtelt büszke reménnyel.

 Szikrákat viharzik az ég kereke csapodár villámok között, vészharangot húz a szél fergetege száraz faágak mögött.   bűvös ,félelmetes osi gyönyörrel, szállnak esték hűvösen, s reám integetnek lombtalan fák csupasz testtel.   S porladó lombok, csipkés széleket teregetnekk őszi zenére, hosszú utakon gurulnak zizegve a portól lihegve.   testemet befogjak sötét ,vad szörnyek  nyüzsgő szenvedéssel, s oly kilátástalan az életnek terve a megnyílt őszi éjben.   s érzem az idegen leheletek illatát az évszak ébredésével , s úgy fáj a zavart idő kegyetlensége testemet érintve .

 Szomorúságom szűz pillanatában ténfergek könyöradományért, hallhatatlan sikolyok falán konganak megtépázott cicomák.   Oly csendes sóhajom csengője, hattyúdalom kopik könyörtelen homok falon csurgó illúzióm kristályként esik álom cseppbe .   Vagyok s még leszek talán, éltetni akar a fájdalom gyötrelme, cinkoson csillognak szememben ronggyá foszlott, énem sérelme.   Foltozott ,kisírt lelkem ablakán lengedezik fátyolba borult kéj, zuhatagként testem talapzatán szívem pulzusa fojtottan henyél.   Mert van az életnek adománya, egyre várni kell órát, pillanatot cicomázott testem büszke alázata felforrva buzog kínos percekért. 

 Könnyel izzadt fenyvesek közt Hold kandikál fejem fölött minden vágyam benne remeg kergeti álmaim mint fergeteg.   Illatos emlékek között céltalan repdes gondolatom szelíden , simogatóm ábrándom türelmesen míg Hold leselkedik hűvös kéken.   S míg az elhagyott erdőt járom léptem lassan ,leverten kong bánat tükrében simogat alkonyt gyűrött arcom ,vétkes gyászom.   Mert sóhajtásom egy rebbenés szívem gyorsan verő rezzenés újra ébredek, újra ábránd leszek szívemben élednek új remények .   Mint kalitkából szabaduló gerlice vígan repdes a jajduló éj vágyam , titkosan zsibbadó kéj ajkam körüli enyhe remény 

                                                                Oly csodás emlék bujkál szívemben, oly kedves, békés zsongás, míg ajkamon a mosoly édes borzongás, valami emlékeztet rád, lehet a kinyílt hóvirág, vagy lehet a kék vizek zúgása, vagy talán, az éppen égen húzó darvak, halk szárny csapkodása. Mert minden rád emlékeztet vérünk lobogott a tűzben ölelkezve, s kezemben volt lelkednek élet ereje és bíborban szikrázó csillagod sodorta magával az ajkad, hogy a szám elérje. Ma csak boldogságunk csendje, kong a sötét estben és vágyaim csak izzanak, szerelmünk belehal a csendbe, ma már csak minden homály, mi körül fog lassan, s lelkembe visszaszáll a néma borzadály. 

 Szívemben vagy, ha égre tekintek csillag szemmel, ha a hold ragyog kékes füstösen, szerelemmel. Veled vagyok nincstelen éjeken, s köd fojtogat , finoman fogom eltévedt kezed érzem jövőm. Hallom , az ég haragos intéseit az űr tetőn, figyelem halk finom éneked mi benned ég. Bármerre mész utadon követlek bekerítlek, ha tombol a szél és elfújja kedved megigézlek Hallgatom halkan a tenger zúgását teljesülve hajnalkor eltűnnek ezer csillagok , én maradok. Tüzes lángok mardossák tested vized vagyok , vad haragos orkánok kergetoznek védelmezlek Hangod fülembe cseng dallamosan kedvel élem csábos szavaim hangodat tompítják kényszerítve. Ha ringat a hullám, kavicsos parton pázsit vagyok , keblemre rátalálsz és ringat majd dalom , nem vádolok. És ha kéjt hoznak az istenek hozzám csókollak e szép változásban megújul kedved tiéd vagyok.