Az élet ajándéka

 Szomorúságom szűz pillanatában

ténfergek könyöradományért,

hallhatatlan sikolyok falán

konganak megtépázott cicomák.

 

Oly csendes sóhajom csengője,

hattyúdalom kopik könyörtelen

homok falon csurgó illúzióm

kristályként esik álom cseppbe .

 

Vagyok s még leszek talán,

éltetni akar a fájdalom gyötrelme,

cinkoson csillognak szememben

ronggyá foszlott, énem sérelme.

 

Foltozott ,kisírt lelkem ablakán

lengedezik fátyolba borult kéj,

zuhatagként testem talapzatán

szívem pulzusa fojtottan henyél.

 

Mert van az életnek adománya,

egyre várni kell órát, pillanatot

cicomázott testem büszke alázata

felforrva buzog kínos percekért.