Kék Világ -Vilhelem -Orminisan -Margareta blogja

 Szellő  sóhajtott,  bágyadt  volt a napfény. Őszi fák  között  kanyargóit  az  ösvény .A  lombok  zöldje  eltűnt,  kifakult; Még  a  mező  is  kihalt,  elavult .Megállottám  a  Házsong árd-tetőn ,Szélsodort  levél  hullt  rám  reszketőn Árva  volt,  fakó,  mint  az  életem. Boldog  lehet,  most  szépen  elpihen. Csókkal  hinti  a  szőke  napsugár ,Megsiratja  a  bús  vándormadár Ha  tűnt  az  éj  s  jö tt  hajnalpirkadás H itte: e  földön  nincsen  hervadás. Sorsát  betölti,  miként  rendelték Elmegy,  helyébe  jön  új  nemzedék Ha  rügynyító  tavasz  száll  e  világra ,Ezer  alvó  rügy  tör  a  napvilágra .Búsongó  szívvel,  mozdulatlan  álltam ,Az  örök  várost  végre  megtaláltam :Lábamhoz terült  szennytől, zajtól tisztán ,Felém  súgta :  a sorsod messze visz tán ?  M ár  nem  megyek  el,  ide  köt az  élet ;A  város  lelke  hív,  az  ősi  lélek Mellettünk  csend  volt, édes, néma csend S  kék  hegyek  néztek  messze  keleten.

 Ilyent nem látott még közelgő este! Vörös aranyérc a hegyek teste! Kigyúltak a fák lobognak a lombok szalmazsúpon nem guggolnak gondok kitört az égi láz.   Csilla rózsakvarc valamennyi ház  közöttük kertek,mesebeli kertek, Nagy rőt aranyos veretésbe kévék  Hogy azt hiszem: ez a régi meséskönyvem Hogy belé pottyant két nagy gyerekkönnyem  S átölelem a ringó ágakat.   Ez égi láz énrám is átragad. Piros szívem, ruhámon átdobog  Fehér ruhám pirosan fellobog! Gyenge karomat kitárom  Két nagy szemem csókol a határon át a: a földön az égi tűzön át S boldogan a láthatatlanba lát.