Kék Világ -Vilhelem -Orminisan -Margareta blogja

Vilhelem Margareta 2017. december 3., 17:12  ·  Békét áldó fegyver Lehet felborzolódott kedvvel meghibbant Világon kesergek hol jogaink lánccal kitépve tömötten a fulladásig lihegnek. Magunkat tiporjuk önfeledten sóhajtunk vággyal istenekhez becsukott ajtók vas kereszttel , villanydrótok égnek szentelten. Mikor a fák is halva születnek árnyak lesnek minden keservet füvek pusztulnak alvadt vértől , s az élő csak holt embriót szül. Valahol bomlott a zaj süketen igénytelen szürke vizek medre hullámzik bátran győzedelmesen mocskos hálójában lábak,kezek. S ha évszázadokon át rendre tipeg az idő ,zajokban megkeseredett erő,jó útra térit bizalmas kellékeivel míg felzúg a megszabadító zene ami a zavart visszatartja egy időre , itt -ott hasonulnunk kell merészen , közös érdek kell szülje elismeréssel hogy a halálnak ne legyen fegyvere . .[W.B.]

Gazdátlan ház rég, fala kopottas, ablak nélküli, színét víz mosta, falain még látszik hajdani festék, akácfák őrzik egyre kinyílt testét. A ház csupa rom, falai repedtek, itt-ott csepeg rajtuk egy vízcsepp, gerendás teteje elenyészett rég, ajtók, ablakok üresen lengenek. Hajdanában sok lakója itt élt, sok gyermek, egymást ölelgették, játszódtak vígan virággruppok közt, a vakolat ép volt, ma holt buborék. Egyeseknek még fáj emléke, meleg, itt kergetőzött nagy gyereksereg, arcuk, testük lázban áttüzesedett, ma is ezt keresik, eme varázshelyet. Udvara akácos, színes virágsorok, körülfogja a házat illatos virágpor, sok emlék kutat magának egy sort, lehet, egy királyfi is ott lovagolt. Ágbogas ösvénye gyermekévek nyoma, ma ásító gödröcske koravén magánya, akkori gyerekek ma már aggastyánok, visszavágynak oda, abba a virágházba. Apróságok futottak nem is olyan régen, ma emlékek gőze fürdik békességben, este teát kortyoltak nagy, kerek asztalon, szőke hajuk lengett angyalszárnyon. Lassan l

Oly csend lett közted s köztem mint mikor megáll a vonat menet s a kin kopogott görcsösen ködös lepedék s lepergett a kálvárián s mint aki ködben ténfereg könny gyűlt szemembe mint az ellenségek néztünk egymásra hidegen. Most sem tudom miért repdesett a szél lelkedben s oly kócosra fújta magát hogy szinte felrobbantotta tévelygésed zavarát. Bénára mocorgott bennem kedvem s lassan szemedet fürkésztem de réveteg nehéz ravaszságot véltem dühösen s tenyeremet a szádra tettem. Csitt ne most majd máskor mint holdkórost simogass és becézz még forduljunk egyet rosszkedvűen súlyos lepelben csak sötétség keringett megdermedten holott siratni sincs kedvem a csók nélküli illetlent. Ha majd múlásba fullad minden kapukat reteszelünk végre vaslakattal felszerelten de a kulcs legyen szívemben.[W.B.]

Hiányod megint bevájt szívembe, csak sápadt lehelet száll bennem, minden hitetések győztek kegyelemmel, mert győzni szerettem, és asszony lettem. Később kiismertem magam, erre meg arra kóboroltam, az illatok egymásután szállnak utánam tagadva titkodat. Felelet nincs hiányodról, szél sem rebben, de meddig várjak utánad, ha a csonka híd karfája, ami volt kezünk támpontja, már rég elmállott a szélben. Ki tudja, hol és merre, ott vagy egy másik szerelemben, s ha keservesen csüggedek, csak éveket kesergek hosszasan múló gyűlöletet, mely bűvkörödben megreped, csak szenvedély emlékeztet, hogy fáj hiányod, és minden rossz meg jó, mit veled megéltem.[W.B.]

Ifjú világom tiszta horizontjában belefér ifjúságom szinte egészen, napot fogtam varázsszavakkal, színes szivárványokon ballagtam. Számláltam hársfaleveleket, melyeken átszűrődött a fény, harmatos, kemény virradásokon vöröses démonokat kergettem. Voltam szerelmet táncoló kedély, csókokat osztottam édes kéjjel, voltam érző barát szívvel, lélekkel, s kacagó leány tiszta érzelmekkel. Szerelem is ért tengerpart homokján, arany csillagokat hagyott nyomomban, testem finom illatával kergetőztem, s Ámort lőttem vígan saját nyilával. Ma már takarodót fúj a szél felém kékes, vöröses páradús estéken, s a fagyott, fekete, szárnyas árnyaktól láncokba ütközik minden lépésem. Ma már csak nehezülnek terhek rajtam, csupa ferde rímekben találgatom, miért változik a világ mindennapja, és örülök egy-két kedves barátnak. Mégis keményen állok a Hold alatt, ifjúságom boldogan hozzám ragadt, csókos vígságom bizsergése matat a szivárványos, sejtelmes ég alatt. [W.b]