A teli Hold
Saját magánál kétszer volt nagyobb, saját vérénél hétszer pirosabb a napkeleten naplenyugtakor éj s dél között támadó telihold. ösvényen mentem, esteli tekergő, a vérben ázó telihold felé; sajnálni mertem, mert hisz biztosan bús, ha úgy kanyargat ím maga felé, hogy lábam versláb, utam kusza jambus s a némaságom zengő vers leszen és jaj, mitévő lesz a szép eszem? Ne járjatok a holddal! mámoros ( útján hány irtatlan tájra lökött! olyan udvarban voltam udvaros, kertje káprázat, a kapuja köd; voltam öregebb az öregapámnál és gyermekebb, mint ki ma született, s kerestem szót, melyet az Aldunánál vesztett el, ki már meg sem született. Ne járjatok a teliholddal! újhold idején gondosan aludjatok! okuljatok példámon, ha már úgy volt megírva, hogy én belepusztulok.) A régi kertben volt egy kerti pad, tekintetem, vesztemre, ráesett, fáradt voltam, húzott a kerti pad, hogy megpihenjek rajt egy keveset; a padtól három lépésre lehettem, mikor túl rajta ugyanann