Kék Világ -Vilhelem -Orminisan -Margareta blogja

Vígan burjánzik szívem magában kitárt pitvarok lázas kapujában, zamatos töprengések barázdáján mindent maga felé seper bánatában. Valami ősi nyugtalanság honol, őszinteséget szítt fájdalmában, sorsomba csempészett holt titkok határtalan önzést marasztalók. Mert mindig közbejön bűntudat, borzalmas napok keserves lángja, nem csillapítja mosolyunk álmát, beragyogja ajkunknak forróságát. Szívek közé rekedt hét ajtó lakatja nem mindenkinek nyitja apró titkait, örökkévalóságban megkövült vágyak moccanás nélkül maguktól távoznak.

Verejtékeztem fájdalmam egyenletén, dühöngő álmaim nem voltak végzetesek lehet törékeny a szívem belső része, szabadulnom kellett lüktető erekkel. Hosszú az út az értelmem vonalán, termékeny zsákmányaim nőnek halommal védtelen testem zárt vonalak ábrándja és zarándokolok rózsafüzérrel a pusztán. Most hogy ártalmatlan kemény ébredésem, nem hagyom feldúlni érdemelt győzelmem szabadság vágyamban törlesztek sajnálatot várom hogy ülepedjen elvesztett reményem. Voltam ágról szakadt, veresség áldozata háborúmat csak taktikának szántam, de ha vér tódult szent agyam üres terére, inamba szállt csepp , rongyos bátorságom. Kényelmes a létem, szabadságom szüntelen várom hagyatékom megérdemelt sikerét gonosz álmaimban,szemet- szemért vettek összetákolt de bőséggel megáldott lelkek./W.B./

Ö várt a hídon ,én néztem szemeiben tündökölt a láz vad ,haragos nyugtalanság mitől semmi jót nem reméltem. Fordult a kocka, én megálltam ,ő nézett hosszan visszafele útnak nincsen nyoma szájamban keserű nyálam megcsuklott torkomban. Híd közepén nincsen karfa rozoga ,billenős kartámfa és két ostoba: egyik aki csatát nyerne másik aki már nem bírja holt avar szomjúságát még a láz is bírná végóráját rozoga híd kényszer nászát . Zizzen a kiszáradt termés halálos csendben a híd karfája csak egy halk hulló lépes a víz gyászán, csak egy csepp lesz rándulása míg agyadban százféle gondolat betolakoszik gyilkosan , tanú nincs ki lássa ki ,kit kergetett a halálba. {W.B.}