Kék Világ -Vilhelem -Orminisan -Margareta blogja

 Hideg az ajkam, névtelen, bágyadt Amikor szólna, hangtalan reszket Szomorú, sápadt.   Búcsúzó, könnyes tavaszi éjjel Pirosan izzó csók lángolt rajta, Szerelmes kéjjel.   Rég elfeledte, rég megtagadta Mérgező, édes, megölő csókját Az, aki adta.   Én is feledném, én is tagadnám  Ó, azt a csókot vissza is kérném Vissza is adnám!   De soha többé, már soha többé Utamba nem jő . . . Kerül már engem Mindig, örökké    Hideg az ajkam, névtelen, bágyadt Koldus betegje annak a csóknak Annak a vágynak.    S gyötrődve értem, híven halálig Egy bús, forró száj én beteg ajkam Csókjára vágyik

 Meghalnék  könnyen,  büszkén  boldogan Csak  egyszer szépnek álmodnám magam Olyan  örömmel  térnék  a  sírba Csak  egyszer  hullna  lábamhoz  sírva. De  oly  borús  és  oly  reménytelen Örök  vergődés  így  a  szerelem A   lelkem  tiszta,  ragyogó,  fehér Mesevilági  drága  kincset  ér. A   szívem  is jó ,  fiatal,  meleg S a  mélyén gyöngyös  nóták  rejlenek Bátor,  erős  és  dolgos  a  kezem S az  érintése  láqy  habos  selyem. De  a  szemem józan,  hideg,  komoly Az  ajkam  szélén  nem  villan  mosoly A  lépésemnek  nincsen  ritmusa, Vállam  se  hajlós,  csábitó, puha.   A   csókomnak is  hideg  lángja  van  Álmodva  hull,  fehéren,  hangtalan .Örök  vergődés  így  a  szerelem! Mindig  borús,  mindig  reménytelen .Csak  azt  tudnám,  hogy  vágyott  utánam  Nem  volna  többé,  ah !  semmi vágyam Csak  egyszer  hullna  lábamhoz  sírva Olyan  örömmel  térnék  a sírba.  S ha  egyszer szépnek  álmodnám  magam Meghalnék  könnyen,  büszkén,  boldogan  S nem  volna  többé,  ah! semmi vágya