Kék Világ -Vilhelem -Orminisan -Margareta blogja

Felcsapó fény ring ide -oda feletted lassú táncuk ragyogó csoda köteg kavargó mozgások édes nyugalma közt válladra fekszik a fény hűvössége.   Pókhálót köt rajtad az idő türelme a szél lisztet fúj hajadba ,szemedbe nem védheted magad múló percekben  tűnő ifjúságod nem villog örökre.   Szeretnél visszafutni időben ,kutatsz álmodban, lépéseidbe belebotlasz a szomjúság még ég a száraz torkodon szilaj harapások markolnak nyakadon.   Csalód magad ,más útra tereled éned sóhaj csitítja forró lüktető szíved felejted a bent rekedt szavakat végre s gondolod hogy egyszer csak kiejted.   elfelejted mennyi igét akartál,súgtál rád borult alkonyban, sötét lett a sugár, csak hunyorgó lámpák égnek körötted csak vibrálnak s te fiatalságra éhezel.   Lábaid egy irányba viszik némaságod csípős szél fúj rajtuk remegő dallamot hasztalan vesződsz ,lábad se kopogjon ,  eltűnsz, mint a füst keresve csillagod.[W.B.]

Szelíd emlékek gyermekkoromból emlékszem a házra hol vagyonom s örök szeretet markolta a húsom tűnődöm rajtuk a csendes  dombon. Járom az utcákat benézek ablakon , hol emberek mozognak, s gondolom milyen közöm lehet e újabb világhoz kik éppen itt  laknak az én utcámon. Mert zsigereimben él a régi örömöm hol mindig ébred bennem gyönyöröm , kik ma születtek nem ismerik gondom hogy ez volt a táj mit szerelem foltozott. A két arcomon enyhe pír mosolyog hogy egykor én is itt láttam csillagot amíg anyám,apám  élt itt éltem világom és ide térek vissza ha nagy a bánatom. Lassan sétálok, megfeszült inakkal a virradat és éj között riadalmasabb , ősi nyugtalanság borzolja a lombokat csak az ősz zavarta meg az álmaimat.[W.B.]

Te nem is érted  és talán nem is érzed ahogy dobog köztünk a lég, füstöt szór az élet testűnk fölött , s holt keresztünk  szendereg. míg ketten ülünk az asztal mellett ketten egymás ellen s a vágy mi törvényt mér lebeg a kétségbeesésig szédítő kékséggel a cigarettánk füstjébe míg kezünk még összeér. Másra gondolunk mindketten sokat vagy keveset mérünk perceinkben egymás ellen, mindent mindenig , mert nincs mentség a volt szép mindig és marad a törvényünk egyedül keservében gyönyörű sebzett sejtelmek repdesnek fölöttünk , mert nincs más menedék csak mindkettőnk magunkhoz mérjük érdekünk a holtág széléig. {W.B.}

Dzsungel ösvényeken Egyre egymás ellen állunk szembe megfontolt gondolatokkal kimérten árnyékok tapadnak hiszékenyen bizsergő közöny száll ingerülten. Aggodalommal nézzük egymást dzsungel liános ösvény bozótján szorongások,félelmetes mondatok fecsegnek közöttünk egyet-mást . Félreértések apró sorozatában , bízunk a mindennapi szennyben bebalzsamozott testűnk illatában tisztán szálló kiáltás régi lehelete. Farkas szemet nézünk önmagunkkal , szeretetben erőt adó szenvedélyünk árnyakat kergetnek továbbra velünk csendben lassan magunkra ismerünk. Régi képek eltűnnek halkan zizzenve bár szívünkig hatolnak felszisszenve elevenebb öröm sosem lesz közöttünk árnyékaink maradnak mögöttünk [W.B.]