A szívem
Ma kellettt volna nézned a szívem oolyan volt mint a sápadt őszi táj, amely fölött a déli nap kisut s fukar kézzel beteg fényt rászitál. Olyan volti, mint egy hervado pipacs, amelyre forrás huvos cseppje hull, s feléled újra pár órára tán, de jön halála irgalmatlanul. Olyan mint régi óraszerkezet amely naponta halkabban ketyeg, de mig megállna, egyszer még üt is, mert felhúzzál erzelmes s kezek. Olyan volt mint elégő gyertyaszál, mely lassan fogy, a fénye mind fakul, de fellobog, mielőtt elpihen s utolsó cseppje...