Kék Világ -Vilhelem -Orminisan -Margareta blogja

 Miért van az, hogy olykor  a Tagadás éjszakája borul rá leikeinkre és beárnyékozza hangulatunkat s kedélyünk reggel még  frissen nyílt bimbóit elhervasztja,  mint a virágot őszi éjjelek dere?     Miért van ez? mondjátok hogy amiben még tegnap gyermeteg örömmel hinni tudtunk mert jól esett, lelkeinknek a dolgok bölcs rendjében való megnyugvás szent kényelmével elbecézni.   Mára már megtagadjuk s nem tudni miért, nem tudni hogyan de úgy érezzük, sokszor öntudatlan is hogy hazugság minden, minden körülöttünk és ami van, ám az sincs valójában s maga a Lét is egy nagy Tagadás.   Tagadása a nem-létnek, Halálnak ,ami pedig van, mindenek felett, mert múlhatatlan, örök és igaz, ezt eltagadni nincsen is erőnk, de a többit, mi van ezenkívül szerelmet, vágyat, csókot, ifjúságot ,örömöt, dalt, mámoros éjszakákat, háborúk rémét, sírást, könnyeket, hajdani hajnali víg cimborákat, tücsökzenés julius-éjeket ,hamvazószerdák   mea culpá-it,víg farsangokat...

  Asszony, simulj.   Mindegy a jogod,s az igazság is mindegy halálosan kellene már az élet s amelyik a férfinak lelkén éled puhaság, már nagyon szomorú.   Nézz a szemébe s felejtsd el magad ki arra lettél, hogy véle elfelejtess mindent,, az árnyaknak feleld Hess!“s küldd el a gondot   Asszony simulj!   Minden titok csalás és minden csalás titok szándd meg, ha fáradt s babusgasd, ha félt hisz itt az erőd s itt ejti a célt ki a szívéből igazán.   Öleld, harapjad felgyúlva, vadul s könnyes melegséggel altasd el a lelkét s ne kacagd ki őt, ha arcképedet lelnéd, az ostobát, szent tervei helyén.   Asszony simulj!   Ne vedd észre, hogy mákony vagy csupán és menekülés a céltalan elül  s szélcsend, amelyben kábúltan elül a nagy-nagy útra elkészült hajó.     Ne vedd észre és ne fájjon a bánat mely csókjában is ott van az igazi férfiaknak, hisz ezért szép a Minden. Hiába kárognak távoli ködben az átkok.   Asszony simulj!

 Szép ősz volt, halk ősz, ferde nap hajolt a völgyre már, mint fáradt férfi,  aki rég elkésett hölgyre vár s a láthatáron gépzajok és tompa, barna köd oly dús és bús, mint  Kedvesem! sötét szemöldököd.   Mint könnyű szárnyú repülő ingott a fán a fürt halkan és tompán szólt a gyár dudája - árva kürt, ily elhaló emléked is, mi most bennem  O d emeg s oly könnyű, mint a fatetőn elringó levelek.   Halkan zsongott a drótokon a szél, a rőt mező ringott, mint női kézben a dús csipkelegyező0 és zsongott bennem eldugott szerelmem, mint a drót, amint a távol zengeti a fáradt rádiót.   S a csipkés színű rőt mezőn bolyongtam, messze fent pár felhő ballagott, talán északkeletre ment,lásd mint a szél az őszi ég pár könnyű fellegét, úgy hajt a sorsom engem is kedves, feléd, feléd.                 

 Mit mások mint legendát sejtnek, Azt vallom én,a hitetlen lány Hogy hazug-szép mitológiák Titokban még ma is tetszenek.    A középkorban forrás voltam, Botjával fúrt a földbe az erdő láza Patak buggyant a bot nyomába És szőke sziklákon daloltam.   Reggel parázna nimfák jöttek Lepel suhant, zizzent a lomb Lepattant egy-két cserfagomb S habkarjaimban megfürödtek    Szép volt, tündérek énekeltek Örök melódiák voltak azok, ragyogtam mint a herceglányok Kit antik istenek dicsőítettek.    Mióta a nagy világban járok, Századra száz jött, láncra lánc, Csobogó bensőm csupa sánc Szívemben torlasz, ördög-árok.   Betömhetik a régi kutakat, Meredhet sok büszke sziklagát erős a forrás túl töri magát s csobogva vág vad vízi utat.   Jöhet útvesztő hegybarázda, Malária, sárgaság,vagy halál A vízár mindig új ösvényt talál Mert törhetetlen az erdő varázsa.              

 Szellemek a szívben, de a szemen tisztaság világosság - merre lehet keresni, szöges drótos, lakásom hogy megszűnjön e fojtó alkalom.   Ki vetett fekete hálót felettem miért csak kalitka védi testemet? Asszonyi fészek fajdalmán születtem, gyermekként tündérkert nevelt fel.   Az ég és a tündérkert elhagyott, ha kérdezek türelmetlen válaszok egyre ritkábban hidegebben néznek kiábrándítóan nézik szenvedésem.   De jó volna ha visszamehetnék rozoga testemet ne kalitka kerítse boldogság ölébe nyeregbe kapva gyógyítsanak újra emberi módra.   Csak titkos sötétség, csodátlan rések mindenhol hang nélküliek egyforma sötét, sarjadó sötétség terméketlenül bolyong a semmibe              

 Templomom a Csend, s az áhítat fülembe cseng ha lenyitom rozzant, ó kilincsét, s letérdepelve keresztet vetek.   A hátam hajlott, lépésem reszketeg szívemet betöltik oltárok, szentségek s ha padomba lépek elfelejtem a földi hívságokat elhallgatom a bágyadt hajnali zsolozsmát s a néma harangot, mely megnyugvást jelent.   A templomom a Csend és bibliám a Bánat belőle olvasok halk zsoltárokat és szent legendát bús alkonyaton ha lelkem a zajba belefáradt. 

  Megszoktam lassan álmaim a soha meg nem tett vétkeket, a ki nem mondott beszédet, az érdektelen szerelmeket.   Megszoktam a szótlanságot az intelmeket ,nyugtalanságot a tébolyult keringő gondolatot csóktalan hideg éjszakákon.   Megszoktam e furcsa világom a zavarosan ébredő tudatom s éjjeli sötétségben mormogok nagyon nincs más választásom.   Megszoktam a friss panaszom most már szinte hagyományos, eltűnő barátaimban csalódok így szótlan múzsám is elhagyott.   Méltósággal bátran hordozom az új évben rám ragyogó napom, a hálómat lassan mélyre bocsátom, ami az enyém csak azt foghatóm.   Másnak könnyű préda vagyok, álomittasan mindent szokhatok belső kényszerem magával hordoz míg testemen tolatnak álom vagonok.                      

 Már lassan-lassan nyárba barnul rózsaszín ifjúságom s a korai láz termő meleggé hevül s dús szép kalász leszek s értem majd drága kar nyúl.   Már többre vágyom,mint eddig,kevés a holdas ,harmatos vágyakozás, elérthetetlenről való ábrándozás jöjjön az izzó beteljesedés.   Már az akarok lenni ,aki él s a selymes virágok édes szaga a halk bűbájos szende éjszaka helyett legyen pazar lángoló dél.   Készen vagyok, a tettre már megértem. A sors jöjjön,puha kéz s a görbe sarló tűzben hamvadjak el ,vagy ott a tarlón haljak meg a szépséges asszonyvérben.