Egy házasság margójára
Mint két rab kik egymás mellett sors társak lévén keserű utálat hagyta nyomát szívben a sajnálat mint börtön őrt gyűlöljük egymást. Csüggedve teszed rám érdes kezed már az sem szeret úgy ahogy érzem, kínom a te kínod is, egy sivár türelem mi összeköt két üres rongyos életet. Szobák ablakai zárva és száll a por nem jön rád szerelem, sem álom, csukott szemmel figyeled világod egyikünk sem győzött ,csak a kor. Időnként felvillan régi fiatalságunk finom rózsaszínű bőr rugalmassága , a vigasz gyönyörű ,vétek házasságunk nem szűkséges senki magyarázata. Mondják hogy ez természetes elem hosszú évek kimagyarázatlan ténye, az élet nem áll meg, másul, színesül, mi rabok lettünk -ketten egyedül..