Kék Világ -Vilhelem -Orminisan -Margareta blogja

Egykoron szikrában  akartam fürödni, Hogy  bíbor  legyen  arcom  a  sugártól, S  ragyogjon  szemem  csillagfényes  vágytól .Egykor  ott jártam,  ahol  dalt  Ígértek ,S  tékozló  kedvvel  szórtam  a  virágot ,Mit  a  dús  mezőn  boldogságom  vágott. Ma  letérdelek  a  kicsiny  virágért  Ma  nem  kell  a fény, a  dal  is  balgaság .Köddel  takarom  a  szivem  ablakát/ 

 Pereg  a perc ,Múlnak,  elsuhannak A  tarolt  meddő  évek .Lobog  a  láng, Lendül a  kerék ,Zendül  a  zúgó ,Rőtvirágú  élet. Tombol  a  vágy ,Ver  a  tavasz ,Friss  életet fakaszt Forrása  a  vérnek, S  el  nem  csókolt  csókok Tüze,  láza  éget .Zsoltáros  az  ének. Hová  én  is jutok, S  ha  majd  visszanézek A  Végről,  hova  érek   Volt-e  hát  egy  óra, Lesz e  még  egy perczem A  miért  tudtam,Hogy  élek. ,

 ,Olyan  szépen  gondolok  vissza  Rád  Nekem  a  visszagondolás:  a  vád a  vergődés, hogy  hogy’  is  lenne  jo b b  Nekem  a vissza g o n d o lá s:  a  g o n d  jaj de  de  nehéz  a  vissza g o n d o lá s!. .Fekete  vonaton  visszatolás .Fekete  vonaton  zúgó  fejem Fejem  után  messzire  húzó Nagy  gyász selyem.

 Az   elhatározás  órája  ez  Ultimátum. N ekem   felelni  kell .Én  nem  tudom,  hogy  honnan  jött,  m iért ;Ember-irta,  vagy  elrendeltetés  De  érzem,  hogy  ezt  érezni  kevés   .H o g y  valami  m ostan  döntetik  el .Ultimátum.    N ekem   felelni  kell Fegyver  ledobni  elfordított  fő v el  M egállni  megutáló  g ő g g el ;A va g y  elszántan  újra  harcra  k e ln i :Azértis,  azértis ;  én ekeln i !Ha  süketeknek,  hogyha  vakoknak ,Ha  lelki  bénák,  hát   azoknak, Hogyha  százszoris  meg nemértik  De  énekelni  csakazériis! Alea  iacta  est.  Harcrakelni. Alea  iacta  est.  É nekelni!

 Ha  elmém  csendes  tompaságát  Feloldja  néhanap  a  mennyég: Olyan  bolond  dolgokat  érzek ,Mintha  Bálám  táltos  szamara  lennék .Ajkam- hűvös  igékre  nyílik. Felkent  vagyok,próféta,  lángész Elémbe  títkok-titka  tárul  S  mit  más  nem  lát,  szemem  azon is  átnéz. De  nem  sokáig  tart  a  szent  kegy , Bálám-gazdám,  a  sors,  reámcsap  ;Eltűnnek  a  szép  látomások ,S  rá  elmém  is  vak  éjszakába  sáppad    . S  megint  szamár  vagyok  csupán, S  kocogok  lomhán és  bután   .  . 

 Erósz! Soha se kerülj el Te engem!   Inkább vedd ki tegezedből nyilad,    Ijjad feszítsd meg s találd tele szívem    Hidd el, jobb szenvedni de szeretve lenni    S nem félni a szív sebétől,   Mint élni így vágytalan ,gyávan, Nélküled!   Mert gyáva mind, ki fél a szenvedéstol.

Egy kézfogás még s azután mentél néztem utánad, ijedten, félve, úgy mint a gyermek napfogyatkozáskor kormos üvegén át az égre.   Jajj, ugye mostan vége a világnak?! Jajj, ugye mostan ez a Nagy Alkony!   S álltam remegve, haláldöbbenettel  az élet-parton.   Külön világom világrendszerének forró közepe, álló égi teste külön világom szűz levegőjéből ó jaj, ne ess le! Ezüst bolygóim, leányálmodások szent keringéssel körülvesznek. Te tartod őket. Ha te lezuhansz ők is esnek!  Lilás égi sarkok, ködös messziségek te nézésed gyújtotta csillagok új csillagrendszer, kész világteremtés! De most minden atomján könny ragyog! Feketén minden. Csillagok inognak, bolygóim útjukon megriadtak. Egy új teremtés minden melegsége hűl ki halálra te miattad. Ne szürkülj! Ragyogj! Melegíts tovább! Legyen ez rövid napfogyatkozás gyermek ijesztő fekete csoda. Tündöklő napja világrendszeremnek ne menj le soha.   Álltam remegve, halálfélelemmel  az életparton.   S beszólt az Isten vergődő szívembe, "Ne félj. É

  Hiába cikázik ég felé a dalnak szemet-odarántó fényes madara - hiába gyötörnek gyönyörű hatalmak s hiába húz férfi szeme-sugara! Bús megkötöttségem nagy fekete láncán tört-tükrű szememből szivárog a könny!... Egy igazi férfi megőrülne láttán - s ajkamra csak a dac fémverete jön. Munka zúgásában, rút kopott ruhámban, nappalom a küzdés, mely fáradtan néz. A józanság erős, tiszta szava számban, s csak hajszolt embertárs keze minden kéz. Elrohant férfiak tekintete rám hull - talán a sajnálat suhan arcukon. Vagy szólanak a hű, derék fegyvertársul, ki mellettük harcol minden harcukon Felsötétlő ruha, súlyos-göröngy gondok, Cerberusként őrzik árvaságomat. Néha sírok - néha keményeket mondok, néha vérig-vágom éles láncomat szélmalom-harcok balga kitűzése: a független nő is groteszk árnyat vet... Sziklába fejemet nem verhetem mégse - s birokra a korral nem kelhet az egy

  Most nem is tudom,melyik szín a szebb a zold-e vagy a kék-e, és nem tudom melyik a vonzóbb a felhő vagy a hegy?   Nem is tudom, hogy szálló lelkem melyik irányba megy Es nem tudom ,melyik a drágább az illat vagy a fény?   S vajon ki álmodta az Isten álmát a természet vagy épp én ?  

 Se vád, se szó, se könny se átok, De nem tudok már nézni rátok. Megyek el innen.   Mit ide hoztam,minden elveszett Melegség jóság, örömök, bízás, fiatal szívemből kipatakzott muzsikás írás.   Jaj,de kár volt!   Lerongyolt szívvel maradt erőmet összeszedem nagy megvetéssel hátradobom sápadt fejem!   Megyek el innen!   De,nem leütve,nem, lehetetlen síró panasszal Magatok vesztére ,jól kikovácsolt. nagyszerű daccal. Az még visszahoz ide a Nagy ünnepre vagy visszahoz lehet a Gyászra a balladás,a döbbenetes szörnyű nagy tetemrehívásra mikor a Halott kiszakadt lelke gyilkost kutat, és fehér kezem ott a sírnál Rátok mutat.           Lerongyolt í  szívve maradek eromet   összeszedem, nagy   megveíéssel  hatra dobom sapadt fejem radobom  sápadt  fejem :ütegnek  el  innen !  .  ^De  —  nem  leütve.  Nem  tehetetlen,  sirt  panasszal  magatok vesztére     jól  kikovacsoltí nagyszeru daccalide  az  ün n ep re!  . Vagy —visszahoz,lehet a gyaszra  lelkei,  a  Spászra  .  .  . a   balladás,  a  döbb

  most  már  az  vagy:  egy  személyben minden úra  a  volt-nak  és  úra  a  van-nak. Nagy  történések  eleven  szobrodra  különös-színu  patinákat  vonnak kialakultál  Elveszített  Szépnek  kialakultál  Elő  Fájdalomnak.  Most már  az  vagy,  egy  személyben  minden.  Nagy   lekötöttség   s  nagy  felszabadulás, gyémánt  kedvekkel  ósziklákon  törtető  fúrás   robbantó útak  készítése s könnybe fullás. Most  már  az  vagy,  egy  személyben  minden büntetlen   lelkivádam. Megrokkant hitem.  S összetörten is   legszebb  vágyam,                   szelídült  szóra,  halkított  szóra  fogott  szájam. Te  vagy  a  könyvem.  Lankatag  virágom. Te,  ez  az  egész  kicsi  szoba. Gördülő  könnyem.  Egyetlen  barátom. Te  vagy  a  Mindig  és  a  Soha!.  

  Forró  piros  lánggal  lobogjon  az  élet nekem akkor tetszik ,  mikor  perzsel,  éget  tüzétöl  nem  félek. Minden  színes  lángja  csapjon  felém vadul  izzon,  szerelmesen,  leirhatatlanul  és legyen rajtam  úr! Tomboljon  a  színek  vad,  szokatlan  lángja    nem  retten  v issza  az  álmodások  lánya  ú különös  tüzek  lobogását  várja.