Kék Világ -Vilhelem -Orminisan -Margareta blogja

Mikor még szerettük egymást néma terveket szőtt a nászágy lázasan izzott bennünk a világ , álmodozva néztük virágzását . Külön kaput törtünk magunknak örvendtünk a fiatal bátorságnak eltereltük a köveket más útra két kezünkkel emeltünk falakat. Csendes órában nőtt a birtokvágy zöldes- fekete volt ,rosszat jelentett fákról madarak is minket figyeltek tudták szerelmünk egy háború lesz. Reggeltől estig földre szálltunk , magunk sem tudtuk egyre az okát mindkettőnket marcangolt az önvád hideg kezeink akaratlan szétvált . Ma már tudjuk mindennek értelmét játszottunk egymással  öröklétet egyikünk jobban felülkerekedett kihulltak csókunkból az érzelmek. Lehet én voltam hibás , talán más felrúgtunk több évek boldogságát , most mind sötétebb a ház ablaka  virágjaink is hullnak szint fakasztva. Belefáradtunk kemény harcunkba szeget ütött a szomorú változat , feltör minden az én fáradságomba de a világod még bennem maradt. maradt. [W.B.]

Vajon van-e még jóra kicsiny jel, egy kicsi ég, kényszeredet  hittel, fülledt, vészes arcod   mit hirdet kutatlak, téged döbbent szívvel! S őrületig felforradt lázas percek a dolgok iszonyú megoldásában míg vonszolva, tépve, visz lábam a téli homályos vad  éjszakában. Ujjaim tépem, testem harapom. már nem találom sehol a helyem, a rőt sugarak lombjába markolok és hemperegnék a forró füveken. Szeretni  akarlak,isteni sugallatban és segítségért  ordítok az  éjszakában kiáltani vágynék, de hangom sajog mint túltöltött korsó,  lassan elfulladok. Egy csupasz szív egész testem, és minden, minden bennem zsong, remeg vakon-forrongón, kibírhatatlan szisszenek, kényszeredve sírok, ugyanakkor nevetek!