Kék Világ -Vilhelem -Orminisan -Margareta blogja

 Mernél e újból visszajönni megtért bűnbánó ,bús madárnak ziláltan áll a régi utca kuszák és vének már a házak.   Az ablakodnál sír a lámpa én eltört üvegen sírok át a szél avarral fonta már be hálószobádnak bíborát.   Mernél-e egyszer visszanézni az elhagyott kis utca sorba, megismered -e azt az árnyat dértől fehér s a széle csorba.   S a szél cibálja köntösét,mely avult csókoktól drága kincs mernéd-e megcsókolni újra üres a keble és szíve nincs.      

  Szobámban   halvány  lámpafény s,riasztó csend és mozdulatlan árnyak a gondolatok seregestül jönnek sötét pompában hangtalanul járnak. A   szívem ,  ez a   nyugtalan  virrasztó most oltyan  tompa   ritmusokban zeng mint elhagyatott szobában óra ketyegése melyet lassan magában öl a csend.  S mig    lelkem ,  ez a hervadt oszi kert egy új tavaszra  mindhiába vár békét fonok  a nagy lemondásból ami ma  a  béke,  holnap kártyavár. Es igy múlnak el sok percek,évek sápad  a hit   és ágazik a gond a  szív  zenéje színtelenre  halkul s az oszi kertben mind lehull a lomb.    

 Ott nálatok,  ahol sosem jártam milyenek mondd   a  téli  tájak? Néha  úgy  elfaradnak  rajtam tudattalan  a  kósza  vágyak S  olyankor  elbolyongnék,  merre sohase  vitt  se  dal,  se  álom, valahol  a  hegyeitek  közt az  utam  épp  úgy  megtalálom Szeretted  a  messzeséget ? kicsinyke  vágynak  útja  döre kéz  a  kezet  szorítva,  hányszor mentünk  együtt  a  hegytetőre?  Sohase szóltam-  lágy  a  lankás, selyemfü  hív  heverni  rája  nálunk  búgó  havasi  kürtszó jajong  néha   az  éjszakában.. Nálunk  az  út  parancsa-  menni! tetőinkről  új  utak  szállnak a  hallgató  völgyek  ölébe, s  indulnak  újra,  új  határnak. ;Akármerre  is,  e...

 Editnek  hívták  és  egy  harmadrendű  mulató  tán­cosnője  volt.  Rötvörös  haj  borzolodott  fején,  a  bokája finom  volt  és  ideges,  a  teste  formás.  Csókkal  kereske­dett,  csókot  adott  el,  aki  többet  fizetett,  annak  több jutott,  akinek  kevesebb  volt  a  pénze,  az  kénytelen  volt kevesebbel  beérni.  Sokszor  volt  jókedvű,  sokszor  sírt,voltak  jó  napjai  és  volt  úgy,  hogy  szeretett  volna  el­menni  messze,  valahová. Ez  az  Edit,  aki  csókot  mért  mindenkinek,  akinek pénze  volt,  minden  hétfőn  elment  Jánoshoz.  Délelőtt ment  el,  ha  csukva  volt  az  ajtó,  tudta,  hogy...