Az ősi kert

 Szobámban   halvány  lámpafény

s,riasztó csend és mozdulatlan árnyak

a gondolatok seregestül jönnek

sötét pompában hangtalanul járnak.

A   szívem ,  ez a   nyugtalan  virrasztó

most oltyan  tompa   ritmusokban zeng

mint elhagyatott szobában óra ketyegése

melyet lassan magában öl a csend.

 S mig    lelkem ,  ez a hervadt oszi kert

egy új tavaszra  mindhiába vár

békét fonok  a nagy lemondásból

ami ma  a  béke,  holnap kártyavár.

Es igy múlnak el sok percek,évek

sápad  a hit   és ágazik a gond

a  szív  zenéje színtelenre  halkul

s az oszi kertben mind lehull a lomb.