Kék Világ -Vilhelem -Orminisan -Margareta blogja

 Most aztán gyönge kis tollam Nehéz-bús szóval vigyél hírt rólam. Hogy itt élek-éldegélek A vak föld és világ felett. Erdőnek, szabad mezőnek Álmodója voltam csillagfénynek S a bércek, csúcsok, nagy hegyek Majd Magam életén kezdem el. Magam munkája-küzdése Lesz az időnek szellem-vetése Az út, amerre haladok Zengnek, zengnek testvérdalok. Mindig új, mindig kezdeni De nekünk e sorsot kell tölteni A vak időben, században Mindig új életet kezdeni.  

 Egy idő óta nem fog a dolog, és szünetlen csak terád gondolok Itt jársz előttem. Lépéseid zaja mind jobban nő, közelít.   Mikor már azt hiszem, itt vagy közel valami bolondos kedv taszít el Eldob és szálló ködvonalat lobbant fel nyomodban percek alatt   Ha nem tudnám: bolondos képzelet Hidd cl, aggódnék s törődnék veled Csak játszom magam kedve szerint dugva teszem, mint gyermek a csínyt   Feléd se nyitom nyugtalan szemem, ülhessek nyugodtan vak hitemen Mindegy, hol járkálsz, messze, közel  a távolság köt, és nem szakít el.

 Hadd ömöljön a szó tollad alól s hadd fájjon, ha fáj amikor beléd markol a szenvedés. Olyan legyen versed,mint a rózsa,mely vihar után  virágzik.Téged acél keménnyé kovácsol a vad indulat , s úgy szökken ki belőled a vers mint acélból a pattanó szikra. Ha csordul szívedből a fájdalom öntsd végtelen, lángoló sorokba így enyhül a kín. S ha víg kedved feszíti melledet halkan pattogó ütemekbe öntsd örömöd, hogy csillogjon versed, mint remekbe öntött kehely Olyan őszinte vagy ekkor, mint a csillag, mely ha ideje eljött kigyúl és kibomlik fénye az égen, mint ahogy a te lelked is világítani kezd. Ha csordul szívedből a fájdalom öntsd végtelen, lángoló sorokba így enyhül a kín S ha víg kedved feszíti melledet halkan pattogó ütemekbe öntsd örömöd, hogy csillogjon versed, mint remekbe öntött kehely Olyan őszinte vagy ekkor, mint a csillag, mely ha ideje eljött kigyúl és kibomlik fénye az égen, mint ahogy a te lelked is világítani kezd.                

D ICSŐSÉG Színes rivaldai láng. Maroknyi por, de fénye füstje van.Ne játssz vele Rád lobban s megvakít. IFJÚSÁG----- Selymékes zsombék között Kristály forr ás. Körötte vadvirág. Ó, mint üdít egyetlen korty belőle, De este arra visz a csorda útja És piszkos, bűzös tócsákká tapossa .MAGÁNY--- Hűvös estszürkület varázsa. Tóparti séta holdas esteien .Vagy üldögélsz a kávéház sarokban Körül zsibongás és benn tompa csend.   Magad, keresnéd. Kívül nem leled És nem leled már ottbenn sem, magadban .Valami fojtogatni kezd. A csönd ez? Vagy könny s nem tud feltörni szemedig? DAC--- És ha százszor mondják: fekete ,Én azt mondom: fehér .És ha ezerszer mondják: ezt gyűlöld.Hiába! Én azt is tudnám szeretni. Ha két szemmel látom: hitvány csürhe ,Embernek is lennie kell közötte.Ezért az egyért Bocsátók meg a megkergült sokaknak           .BETEGSÉG Gallyak rajza a falon. Nyirkos hőmérő. Hűs kéz gyöngyöző Viaszfénnyel tündöklő homlokon. Tűzkarikák izzó szemhéj alatt. Jó volna elaludni mindörökre Vagy kac

 Nefelejcsek közt halljuk a víz halk csobogását, mely a semmibe hull Ugye, jó így lustán elomolva a parton heverni, gondtalanul.   Látom a vízben, a híg ezüstben, hogy arcod lassan az arcomat éri ,s mint nyíló mályva gyűl ki a lángja és habok hüs lehelete becézi.   Parti virág s a fű a keretje, vésse magát most szívünkbe e kép ,mert jő a szél s, jaj, mi lesz belőle, csak néhány összetört tükörcserép.

 Valaki  minden  aranyát ma  feldobta az  ég  arany. Ma  minden  lány  a  szeme  kékjét felkacagta azz  ég  ma  kék. Ma  minden  vágy felhőkbe  ült   az  ég  derül

 Elértem éltem legszebb csúcsait, köröttem piheg a fáradt világ, sok fénylő, szép csodája eltaszít.   Mások szavára csak bólintgatok fanyar időben élek, ez a baj, ha igazam van, mindig hallgatok.   Lassan múlok mint régi balladák elszánt és bátor, zordon hősei lengek mint szélben a könnyecske ág.   Gomolygok mint a köd a hegytetőn mosolygok, mint ki jól érzi magát játszom miként csikó a legelőn   A legvégén mégis lesz egy szavam hűvös, kemény szó, tisztán koppanó amelyben majd megmutatom magam.

 Mióta itt vagy, drága kis fiam anyád ajkán kevés mosoly fakad ritkán jut fény, felmelegíteni a gond árnyékolt lélek-falakat.   Ritkán ér úgy el egy-egy drága perc hogy csendhez, fényhez közelebb jutok az én életem már nem az enyém s végigálmodni álmot nem tudok   Mióta itt vagy, édes kis fiam fiatalon se vagyok fiatal, vereséget szenvedek minden órán és mégis, enyém minden diadal   mert neked adtam át a kacagásom lelkemből a fényt a tiédbe szűrtem s te mosolyogsz ragyogón,gondtalan míg így küzdők, lélekben megőszülten.   És mégis, mégis én vagyok a győztes, rám néznek mégis mind a csillagok mert benned újra fénnyel-telten élek kicsi fiam, mert az anyád vagyok