Sanctus exolvuntur--Wilhelem
Rongyos vén csavargó jön úton , arca szenvedő borostás ,kínos vacogó hidegben megfagyott réges rég ajka körül a mosoly. Keresi feledését karácsony éjjel , mikor mindenki víg boldogságban fenyőfa kőrül ülnek házacskában gyertyákat gyújtanak égő átéléssel. Ahonnan ő jött csak hazug erdők vigyorogtak rá ,hívogató maszkok , sötétben botorkál ahol templomok díszes fényben zöld fenyőfa illatok. Szép lassan megáll a kereszt előtt hol két kitárt kar borzalmas kínon felkínálja testét szívesen,végtelen az összegyült seregnek ,szomorún . Felsír hangosan az öreg csavargó senki sem látja ,nem veszik észre , gyertyát szed elő nadrág zsebéből a keresztre tűzi ,s ordít benne lelke. Túl a lármán s iszonyat döbbenetén áll görnyedve ,fagyot már nem érez botját álla alá teszi s ráhajlik őrjöngve felébredt benne a múlt amit keresett. Szent karácsonykor lesz tizenöt éve hogy szeretett társa kimúlt örökre minden évben a kis gyertya csonkot reszkető, kezeivel gyújtja