Szásszorszép
Volt egyszer egy kis százszorszép, olyan zöld levelű kis százszorszép, sárga volt a fejecskéje s
ragyogó harmatcsepp a kelyhében.
Egészen magában élt a száron egy öreg aszott nagynénjével. Apját, anyját, még midőn százszorszép bimbó volt, leszakasztotta a virággyűjtő professzor s öreg nagynénje nem győzte eléggé beszélni, milyen jó dolog az, ha professzor szakasztja le, könyvbe teszi és sokáig-sokáig megőrzi.
Egész nap azért zúgolódott, mert a száron hervadt el, s kis unokatestvérét egyre intette, tegyen meg mindent, hogy a professzornak tetszedjen meg , hadd szakassza le és préselje meg.
Százszorszépnek nem volt ám kedve mindehhez.Jobban szeretett körülnézni a szép zöld erdőben,
bújósdit játszani a Mária bogárkákkal, enyelegni a napsugárral, egy szóval szabadon örülni és boldog
lenni, mint ott benn valami növénygyűjteményben összezsugorodva unalomból meghalni.
Százszorszép idővel öregebb lett, nagynénje pedig meghalt. Előbb kis unokatestvérét megáldotta s erősen lelkére kötötte, hogy az egyetlen út, mely boldogsághoz vezet, a professzor kezein át a növénygyűjteménybe visz.
.
Százszorszép sírt, midőn nagynénje meghalt, de búja nem tartott sokáig.
Rövid idő múlva ismét játszott,nevetett, boldog volt, örült a tavasznak, s az öreg forrás, melynek partján virult, komolyan bólintgatta ezüst fürtös fejét, s azt mondta, hogy a kis virágnál könnyelműbb, vidorabb teremtést életében még nem látott - pedig a forrás már jó ideig élt.
Mindennek oka abban rejlett, hogy a kis százszorszép szívében egy gyermek aludt: az érzelem, s a virág boldogsága s víg dala mind mélyebben altatták el.
Egy csöndes nyári éjjel, midőn százszorszép fejét nyugalomra hajtotta le, arcocskáján egyszerre égő,szenvedélyes csókot érzett.Az égnek egyik fényes csillaga sugárcsókokat küldött a kis virágnak és s ez annyi volt, mint egy szerelmi vallomás.
-Szeretlek!- szólt az első csók.
-Szívem fénye vagy s arra születtem, hogy szeresselek!
- Kis százszorszép, fölemellek a fényes égbe, sugárkoronát teszek homlokodra s a szerelem belőled
csillagot teremt!
-Szeress!- szólt a második csók.
-Hagyd el a boldogságot,- a szerelem édesebb a boldogságnál, a halál a szerelem ölén többet ér, mint egy egész élet üdvössége.
-Az élet szerelem nélkül csillagtalan ég.
-A szerelem a szív csillaga, a lélek virága. Az élet szerelem nélkül csillagtalan ég, virágtalan mező.
-Szeress, kis százszorszép!
Százszorszép szívében megmozdult valami. Édes, kimondhatatlan fájdalom vonult át rajta , s az első
fájdalom felébreszti a szunnyadó érzelmet, és a felébredt gyermek először mosolyog-ez az első
szerelem.
Százszorszép illata azt felelte:
-szeretlek!- az elég volt a csillag megértette és a virág vallomása föllebegett kedveséhez, egy hosszantartó, illatos fohászban.
Azóta vége volt a gyermekjátékoknak; százszorszép ábrándos és szomorú lett,
Az öreg forrás ismét bólintgatta ezüst fürtös fejét s azt mondta, hogy olyan szerelmes kis teremtést még soha sem látott, pedig a mint mondtuk: a forrás már nagyon öreg volt
Szásszorszép minden nap és minden éjjel kedvese szerelméért imádkozott.
Nem vonzotta őt a ragyogó égbolt, a csillagélet fénye, azután nem vágyódott, nem akart semmit, semmit, csak ajakát,ajakára nyomni, csak egyszer látni őt közelről.
Százszorszép minden imájára egy szem esett le abból a láncból, melyek a csillagot az éghez kötöotték,mert a szerelem imája felhat isten trónjához, s az az egyetlen, mi törvényeit megingathatja.
S midőn az utolsó láncszem leesett a csillagról, az leszakadt az égről, mint egy fényes golyó.
Átrepült a légen, ezer tűzsugarat szórva, s úgy tűnt fel, mintha a levegő égett volna körülötte
Elmaradtak mögötte az ég fényes szférái ek,.országok, városok, egyenesen az erdő felé
repült, s az erdő százados tölgyei méltóság teljesen üdvözölték lombos koronáikkal a fényes jövevényt.
De a csillag elrepült fölöttük mint egy ragyogó gondolat s százszorszép mellett csapott le, ki sugárzó kelyheivel követte merész röptét.
Százszorszép boldogan hajlott le kedveséhez, ajka érinteni akarta alakját, de csakhamar fonnyadtan, hervadtan, megtört szívvel hanyatlott vissza.
Mert a ragyogó csillag, mely elcsábította fényével, nem volt más fekete, érzéketlen -földnél.
A professzor, ki épen virágokat gyűjtött az erdőben, annyira megijedt e látványon, hogy kalapját s
professzori tekintélyét elejtve, eszeveszetten futott,be a városba. Rövid idő múlva ismét visszatért az
erdőbe s a -meteor kö»-vet, a mint a földre hullott csillagot nevezte, elvitette.
Pár hét múlva felolvasást tartott az akadémiában, tizenöt kötetet írt a nevezetes eseményről, híres
emberré lett, érdemjeleket kapott, de azt, hogy a
meteor csillag volt-e, és hogy miért hullott le az égről — azt soha sem tudta kitalálni
. De azt tudta a kis százszorszép az erdőben, mely elhervadt a száron, mint a hogy már ezeren elhervadtak ezen a száron előtte.
Mert vannak ezeren, kik szívük kiábrándulását túl nem élik s vannak ezeren ,kik ifjú álmaik el-elmosódó árnyát amaz országba követik, hol nincs csalódás.
i
ragyogó harmatcsepp a kelyhében.
Egészen magában élt a száron egy öreg aszott nagynénjével. Apját, anyját, még midőn százszorszép bimbó volt, leszakasztotta a virággyűjtő professzor s öreg nagynénje nem győzte eléggé beszélni, milyen jó dolog az, ha professzor szakasztja le, könyvbe teszi és sokáig-sokáig megőrzi.
Egész nap azért zúgolódott, mert a száron hervadt el, s kis unokatestvérét egyre intette, tegyen meg mindent, hogy a professzornak tetszedjen meg , hadd szakassza le és préselje meg.
Százszorszépnek nem volt ám kedve mindehhez.Jobban szeretett körülnézni a szép zöld erdőben,
bújósdit játszani a Mária bogárkákkal, enyelegni a napsugárral, egy szóval szabadon örülni és boldog
lenni, mint ott benn valami növénygyűjteményben összezsugorodva unalomból meghalni.
Százszorszép idővel öregebb lett, nagynénje pedig meghalt. Előbb kis unokatestvérét megáldotta s erősen lelkére kötötte, hogy az egyetlen út, mely boldogsághoz vezet, a professzor kezein át a növénygyűjteménybe visz.
.
Százszorszép sírt, midőn nagynénje meghalt, de búja nem tartott sokáig.
Rövid idő múlva ismét játszott,nevetett, boldog volt, örült a tavasznak, s az öreg forrás, melynek partján virult, komolyan bólintgatta ezüst fürtös fejét, s azt mondta, hogy a kis virágnál könnyelműbb, vidorabb teremtést életében még nem látott - pedig a forrás már jó ideig élt.
Mindennek oka abban rejlett, hogy a kis százszorszép szívében egy gyermek aludt: az érzelem, s a virág boldogsága s víg dala mind mélyebben altatták el.
Egy csöndes nyári éjjel, midőn százszorszép fejét nyugalomra hajtotta le, arcocskáján egyszerre égő,szenvedélyes csókot érzett.Az égnek egyik fényes csillaga sugárcsókokat küldött a kis virágnak és s ez annyi volt, mint egy szerelmi vallomás.
-Szeretlek!- szólt az első csók.
-Szívem fénye vagy s arra születtem, hogy szeresselek!
- Kis százszorszép, fölemellek a fényes égbe, sugárkoronát teszek homlokodra s a szerelem belőled
csillagot teremt!
-Szeress!- szólt a második csók.
-Hagyd el a boldogságot,- a szerelem édesebb a boldogságnál, a halál a szerelem ölén többet ér, mint egy egész élet üdvössége.
-Az élet szerelem nélkül csillagtalan ég.
-A szerelem a szív csillaga, a lélek virága. Az élet szerelem nélkül csillagtalan ég, virágtalan mező.
-Szeress, kis százszorszép!
Százszorszép szívében megmozdult valami. Édes, kimondhatatlan fájdalom vonult át rajta , s az első
fájdalom felébreszti a szunnyadó érzelmet, és a felébredt gyermek először mosolyog-ez az első
szerelem.
Százszorszép illata azt felelte:
-szeretlek!- az elég volt a csillag megértette és a virág vallomása föllebegett kedveséhez, egy hosszantartó, illatos fohászban.
Azóta vége volt a gyermekjátékoknak; százszorszép ábrándos és szomorú lett,
Az öreg forrás ismét bólintgatta ezüst fürtös fejét s azt mondta, hogy olyan szerelmes kis teremtést még soha sem látott, pedig a mint mondtuk: a forrás már nagyon öreg volt
Szásszorszép minden nap és minden éjjel kedvese szerelméért imádkozott.
Nem vonzotta őt a ragyogó égbolt, a csillagélet fénye, azután nem vágyódott, nem akart semmit, semmit, csak ajakát,ajakára nyomni, csak egyszer látni őt közelről.
Százszorszép minden imájára egy szem esett le abból a láncból, melyek a csillagot az éghez kötöotték,mert a szerelem imája felhat isten trónjához, s az az egyetlen, mi törvényeit megingathatja.
S midőn az utolsó láncszem leesett a csillagról, az leszakadt az égről, mint egy fényes golyó.
Átrepült a légen, ezer tűzsugarat szórva, s úgy tűnt fel, mintha a levegő égett volna körülötte
Elmaradtak mögötte az ég fényes szférái ek,.országok, városok, egyenesen az erdő felé
repült, s az erdő százados tölgyei méltóság teljesen üdvözölték lombos koronáikkal a fényes jövevényt.
De a csillag elrepült fölöttük mint egy ragyogó gondolat s százszorszép mellett csapott le, ki sugárzó kelyheivel követte merész röptét.
Százszorszép boldogan hajlott le kedveséhez, ajka érinteni akarta alakját, de csakhamar fonnyadtan, hervadtan, megtört szívvel hanyatlott vissza.
Mert a ragyogó csillag, mely elcsábította fényével, nem volt más fekete, érzéketlen -földnél.
A professzor, ki épen virágokat gyűjtött az erdőben, annyira megijedt e látványon, hogy kalapját s
professzori tekintélyét elejtve, eszeveszetten futott,be a városba. Rövid idő múlva ismét visszatért az
erdőbe s a -meteor kö»-vet, a mint a földre hullott csillagot nevezte, elvitette.
Pár hét múlva felolvasást tartott az akadémiában, tizenöt kötetet írt a nevezetes eseményről, híres
emberré lett, érdemjeleket kapott, de azt, hogy a
meteor csillag volt-e, és hogy miért hullott le az égről — azt soha sem tudta kitalálni
. De azt tudta a kis százszorszép az erdőben, mely elhervadt a száron, mint a hogy már ezeren elhervadtak ezen a száron előtte.
Mert vannak ezeren, kik szívük kiábrándulását túl nem élik s vannak ezeren ,kik ifjú álmaik el-elmosódó árnyát amaz országba követik, hol nincs csalódás.
i
Megjegyzések