Kék Világ -Vilhelem -Orminisan -Margareta blogja

Álomból valóságba,bánatból örömbe ténfergünk arra meg erre,kedvetlen kéretlen, valóság repdes a félhomály víztükrén vesződve  titkos érzelmek kenyerén szenvedve. Hisz egymáson élünk ,élősködve egyre mások életén, megkínzott test bőrén kervesen aki ma bátran megtalálta saját erejét a holnapban csak lényeget kérhetne illendően. Nem értjük mi történik velünk  ésszel egymást tiporjuk zabolátlan kéjséggel szemtelen, ahelyett hogy segítenének szeretettel csak háborút szítunk múló keserűséggel döbbenten. Egyetlen valóság,mi vallna emberségre rég kimúlt, törött évezredek zenéje lelkendez Ma  már új számadások kerülnek előtérbe ágas résekkel jelszavak fényében ténferegve. rétegesen. Most már nem tétlenkedünk mindenért mi megadatik bekebelezzük jószivuen kedéllyel,                    bohém zenebona nyüzsög körülötted nemre vadító, sérült emberi közönnyel  képzelettel.[W.B.]

Egyre távolodik, lélekharangod csak a szomorúságom vánszorog szuszogó lombok között kievickélek mindenen túl, keservesen ,bünosen. Kis sebzett szívem bent fintort vág felkacag ismeri keserűségem dalát csak ő tudja hogy minden álomvilág nem tud rendet teremteni ,ostobaság lenne újra suttogni szerelmes hangon, mikor vígan szaladtál évekig sudáran kifulladva ölelő karjaidban,kamaszon míg percekig egyre suttogtad hangom. Pillanatig megcsap az illatos sóhajod most én futok utánad ,semmit karolok a por csak egyre szálldos körülöttem és futnék a félhomályban közeledbe. Mert minden szerelem így végződik ha megpattan egy rugó csaló szívben, pillanatig megcsap a nap bíborszínben elfelejted hogy valaha is feldühödtem.

Még vársz csendben nyugtalanul, hangos dallal ,majd hangod halkul várod a kopogást a szoba ajtón biztatod magad, hogy jönni fog. Percek telnek ,órák évek s hiszed hogy érkezik ,de múlnak évtizedek már nem dobog hangosan a szíved keserű gyűlölet fog el s nem hiszed. A reményt végleg fejedből kivered lemosod magadról az érintéseket s hiába zokogsz  megfáradt szemmel senki sem figyel, kopognak percek. Csillag voltál valaha férfi  kezében rég elmaradt, nem cseng éneked, tudod egy lépés választ el titeket ki lesz az aki lép örök végtelenbe. Évek után ködben vársz éjjelente szemedben nem csillog láng heve útjaitok elváltak a szennyességbe hitetlen, de érzéstelenebb a lelked. Valahogy lassan megváltozik életed ráveszed magad hogy más kövessen szétborzolt álmok, sóhajok, szenvedés kérdésedre válasz nélküli kicsengetés.