A megbocsájtó-WILHELEM

Még vársz csendben nyugtalanul,
hangos dallal ,majd hangod halkul
várod a kopogást a szoba ajtón
biztatod magad, hogy jönni fog.

Percek telnek ,órák évek s hiszed
hogy érkezik ,de múlnak évtizedek
már nem dobog hangosan a szíved
keserű gyűlölet fog el s nem hiszed.

A reményt végleg fejedből kivered
lemosod magadról az érintéseket
s hiába zokogsz  megfáradt szemmel
senki sem figyel, kopognak percek.

Csillag voltál valaha férfi  kezében
rég elmaradt, nem cseng éneked,
tudod egy lépés választ el titeket
ki lesz az aki lép örök végtelenbe.

Évek után ködben vársz éjjelente
szemedben nem csillog láng heve
útjaitok elváltak a szennyességbe
hitetlen, de érzéstelenebb a lelked.

Valahogy lassan megváltozik életed
ráveszed magad hogy más kövessen
szétborzolt álmok, sóhajok, szenvedés
kérdésedre válasz nélküli kicsengetés.