Kék Világ -Vilhelem -Orminisan -Margareta blogja

Már gyógyulok. Nagy út volt, míg az önzés tág ciszternája ugyan tele lett, a harmincadik évnek megjöttéig nem voltam más, csak csupa felelet.   Kérdést se vártam, őrült lendületben megfeleltem a poklot és eget és dölyfös kín volt, mellyel azt csodáltam a jóváhagyás miért késeget?   Már gyógyulok. Az út a ciszternáktól mik kiapadtak, a pusztába ért a forró szélvihar ronggyá tépte lelkem csak kérdés vagyok, csupa halk miért.   Egy lépés még, s tán eljutok a célig, hol elhalkulnak azok és ezek, fel gyógyult, békés szívvel éldegélek nem felelek és nem is kérdezek   

 Kora reggeltől alkonyokig lángolt, akkor is ilyen szédületes nyár volt. El úgy mentem, hogy végig fájtam írtam,s a lelkemet nyugalomra bíztam.   Mozdulatlan úgy feküdtem a napon és harmadnap gázoltam a patakon és láttam, hogy hegyek csuda kékek  a férfi-szemek nincsenek olyan szépek. És hogy a víz a Nap-aranytól sűrű és fényesebb, mint a karikagyűrű. És hogy az erdő suttogása tiszta amit kimond, azt nem hazudja vissza.   És hogy eddig úgy ténferegtem, vakon És a szívem nőni kezdett a napon. És hogy elhagyni az erdőt nem tudom de vízen túl várják tüzes mosolyom.       

 Folyton búcsúzunk Egy-egy ismerős arc A végtelenbe végkép eltűnik, A kedves arcvonások szétomolnak Ma látod még, hiába várod holnap, S hiába várod aztán sírodig.   Folyton búcsúzunk. Kedves, szép szavakkal Leszel szegényebb mindenik napon. Halottad van: egy gyengéd kézszorítás, Meghitt szemek, másoknak titkos írás, Neked szentkép a hófehér falon.   Folyton búcsúzunk Hullnak, egyre hullnak A percek, órák és napok, hetek Jövőd ott látod félig már a múltban S míg napfény száll rád elmúló mosolyban A pillanat halálát érezed.   Folyton búcsúzunk. Kedves álmainkat Irigy-mohón az élet tépdesi, 5 mert szíved csonka törzsük látva fájna   Hétköznapok komor fegyencruhája Szép terveink formáját elfedi.   Folyton búcsúzunk Féli hóeséssel Álmos felejtés gyémántport szitál lA múltat rejtő rőt emlékavarra. De kincses mélyét, néha felkavarja Emlékezésünk lágy tavasz -szele S a múltban lelkünk bús vigaszt talál.

int hófehér virágú, nagy tavasszal Biztos gyümölcsre áhítozó nyár A megújuló, ősi, női daccal Leánylelkem teljesedésre vár.   Am nem zengem az örökegy szerelmet Megfejtve már a csoda nagy titok Erato búsan berkeibe elment, Helyébe én most újat állítok    vágyam szent és fehér, mint egy gyermek ,S csak olyan piros, mint egy gyerekszáj  De felzokog, mint kisdedet ha vernek. 'Az éltet-adni-vágyó lelkem fáj.   Mint hófehér virágú, hűs tavasszalGyümölcsre vágyó, fagytól félő fák :Sóvárgón nézem, bús leánypanasszal,Az eljutottakat, kik már "anyák“.( 

 Úgy eltűntél,, mint a hó tavasszal, Mikor a Nap mint kamasz legényke  Vígan táncol a kékes fehér égen S bő sugarait könnyelműen szórja, Mint tébolyult kártyás az aranyat, Zöld posztójára a játékasztalnak.   Mint az ifjúság, úgy röppentél tova Elmúltál mint egy tavalyi álom Mint az öröm, úgy suhantál el, Lábad nyomát sehol se találom.   Hiába nézek itt maradt tükrödbe, Mert a metszett, fényes-hideg lapról, Csak sápadt arcom mered vissza búsan De jaj, téged nem látlak, nem sehol.     S nem lelem karcsú ujjaid nyomát, Verses könyvek finom lapjain Sem puha kezed meleg bársonyát A szoba néma, halott tárgyain.   És a falról, drága arcod mása Úgy néz engem csodálkozó,furcsán Úgy nézi a könnyeim hullását Úgy nézi vergődéseim vad harcát.   Úgy nézi-nézi kacagva, vidáman  És nem szólal meg vigasztaló szóval, Úgy eltűntél, mint tavasszal a hó csak illat maradt utánad .ibolya szagú.