A lét és eleme
Egy régi barátra akadtam az este rég nem találkoztunk, hiánya érdekelt, a sok baj és jaj ,a másé is, az enyém is ez egy általános és idült zűrzavaros lét. Nem változott semmit, jámbor tekintete a sok erőszak, mely romlásba kergette, űzöttebb vaddá alázott meg sok embert megborzaszt néha, hogy Ő sem kivétel. Csak jönnek, mennék egyre a napok, lassan árnyunkon kopott fény csillog s a messzeségben ahol én állok most az akarat kóbor messzeségben látok. Egyikünket sem kímélt a mennydörgés szempilláimat verdeste tüzes eszme s míg sablon-mondókáinkat hadarjuk tebenned keresem a tiszta hatalmunk. Szédülök és sajog még mindenem de te vagy, ki engem beszédre bír a virág és nyár között itt vagy velem mert te vagy nekem a létem eleme.[W.B.]