Kék Világ -Vilhelem -Orminisan -Margareta blogja

Bölcs ,vagy megbocsájtsz mindenkinek érzem hogy legyőzted a vad erőket, mindig a jobbikra született saját éned majd visszahúzódsz ,várod a csendet. Érdemes volt mindig birtokolni terhed de érzem hogy hiú vagy akár a többiek érzem hogy minden okkal történik még a kapu sem nyikorog ha nem fúj a szél. Ha örömöt okozott a féltékeny betegség önmagaddal sem viselkedsz békésen, legszebb emberi érzések megkísértenek s békét kötsz a világ külön törvényeivel. Sosincs vége annak, minek nincs kezdete két mágnes vonzza egymást türelemmel remény midig van ,felriadva nyitod szemed magadban saját húsod marcangolod,téped. Persze a véletlen történések szent békéjén mindannyiunk részére születnek előzmények bocsáss meg annak is,ki rád emelete kezét gyógyuló sebed múlik, de maradnak sejtelmek.

Míg mások boldogan vígan élnek , én a bárgyú fél dolgok viselője  félénken nyitom meg szívem hagyom aludni gerjedelmem . Míg mások játszanak csalfán nekem minden csókom teljes üde Világom néma csalódása boldogságom nehéz sóhajtása. A mában a holnapot keresem kéjeknek futó mámorában , s a mának rút , rohanó terhében igazi létem már rég elrebbent. A pirkadó boldogságom öröme kézen fogva sétál szíved mellett életem elsírta mocskos múltját s külön fészket épített neked , hogy biztosan ,helyesen álljunk kettesben ,megduzzadó élménnyel sorsunk egybefonjuk a vággyal , s közben megpihenjünk szőnyegén . Megállás nincs útjaink között boldog békesség árad belőlem magamban suttogó illatos imámat beléd fészkelve örömmel viselem .  Körülöttünk csend és türelem saját szerelmünkön csüng a rend  szivárvány szinü sorsunk öröme a bennünk érö emberség törvénye.

Oly más voltál , talán páratlan útjaid fortyogtak keményen bűnöket facsartam belőled tisztán  lazuló erőmmel, szégyenbe estem . És szerény lélekkel követtelek, akartam érezni magam embernek de útjaink a méreg zenés zászlója alatt, rongyosan felettünk lengedezett . És kérdem ma tőled biztos derűvel más voltodnak titkos kanyarjaiban sokszor fortyogva keverted álmom, s pokolra csaltál laza szégyennel. Most amikor már földön túl járunk árulással vádollak szüntelen, kivel szép időkben csatázni vágytam ma kínálgatom némán kegyelmem . Beburkoltam magam tükör rámába könnyeimmel áztatom bösz haragom fehér karjaimat égre szabadítom ,                      s üdvözöllek forró kéjjel bolondul.  [Wilhelem]

Szorongok mint villámláskor gyűlnek bennem keserű szavak föl nem emeltél, el nem dobtál nem vagyok kedvedre Uram . Nem törődsz üres szívemért sorsomban keveset engedsz a hallgatástól megbetegszem, bár tornyosodik a bűn felettem. Tegyél velem valami csodát nem bánom legyek akaratod hadd hogy súgjam meg titkom engedd kavarjam össze magam. Nem akarom tisztán, frissen sorolni végre ijesztő,cifra átkom szememben pislog a bűnbánat sápadt ajkam vérbőséggel áld. Már csak tompán zúg bennem némaságom szótlan hangja ijesztőbb minden dörgésnél hetyke bűneim lágy simogatása. És megmozdul bennem valami érzem kegyelmes akaratodat , s megszólal bennem keverten a szókimondás a régi formában .

Ha megbomlik a rend veszettül, kibicsaklik a törvényi rendből hibbant percek apró csodáiban egyetlen új virág nő magában. És várjuk a bőség szakadását eleven izmok sürgetnek harcot de egyetlen pillanatra a tett szétszakítja a mély zűrzavart . Néha kiszakad az idő perceiben kakas szóra könnyen kelnek kedvek áthágva mindent ,vaskos ereinkben csak víz lüktet átlátszó szívünkben. Múlandó lesz minden hiteltelen, oly átmeneti könnyű nem végleges csak menetelünk virágporok között de üres napokban üres lesz járatunk . És fogózkodunk egymás karjában illetlenül talán igen merészen igazolni próbáljuk a véglegest izgalmunkban minden oly kicsinyes. Oly eleven lesz minden kinyílva emberek majd egymáshoz bújnak, a Férfi gőgösen vad türelemmel a Nő eltapossa gőgjét a Férfinak.

Vétkezünk hitetlen parányi létben testűnk pórusai megnyílnak kéjjel húsunkba mar áldozatunk karma s békét jósolunk magunk jóságára . Lényegbe csap a titkosság mámora, hamvas testünkbe már enyhe a fájdalom létfontossággal keressük szinkronunk de csak hazug gonosz képekkel harcolunk . Ereinkbe duzzad a csalfaság bosszúja, kérkedünk hatalmunk milyenségével, barátok leszünk a dölyfös urasággal nem nézünk tisztán szemébe senkinek . Borús látókörünk egy pusztuló világ bosszút állunk szülőn , testvéren,baráton lánccal csavarodunk magunk körül s lazulunk ha fölébreszt a lelkiismeret. Vérrel vért bosszulunk hasztalan, a Világ törvényei erősebbek nálunk, keservünkben már jártas honorálásban, belegyömöszöljük testünk gyalázatát . Így kérkedik elmém hanyag szavakkal, de agyamban nyers még a kívánságom fájdalmamban ,lehetek önzőség alanya de kavarog bennem a bosszúság vágya .

Dédelgetett perceimben dobog szívemben az üresség vad álma, kókadó fejemben százféle gondok tolakodnak, mint varázs hatalma, s oly érthetetlen, mély nyögések, színekkel tarkított, fájó keservek háborognak bennem szüntelen, míg vágymadár száll fejem felett. S állok tiszta szívvel a szélben, mellemnek csapódnak ádáz tövisek, minden sóhajtásom külön egyveleg hegedű húrjainak hullámzó rezgésében. Testem megtelik a vágy szellőjével, mi illatosan füstölög a semmiségben, ajkamról elszállnak forró leheletek, minden elmúlik a fukar szerelemben. S állok az örvénynek mélységében, arcomról eltűnnek a kéjes örömök, szemem köré apró ráncok gyűlnek, de szájam csókot ígér, akár kéreget.

Voltam ébredésben könyörtelen mikor már minden elveszett  sajnálat ült arcomon eleven szenvedés nélküli szüntelen forró átkos szikrák táncoltak öklömben , fogtam haragom féltően óvva ,keservesen játszottam velük elszédülten . Mert lehet az élet egy ajándék bár törtető keserű öntudat kísér átfogó karok gyürüként ölelhetnek , ha nincs értéke, bárhogy is dicsér . Mert ábránd leszek üres légben keresem majd támpontom egekben rózsákat fűzők telt kontyom ékére és áldom az isteneket bőségesen. Fájdalmam nyugszik tovább csendben imáim suttogom képzeletben  sajognak vágyaim kedvveszetten és szívem vérzik lassú kényelmében .

Ha éjjeli álmaim lélek csöndjén megértő szóval fogadnak gondjaim fürkésző agyamban osztozkodnak az életünk végső monológján . Mert különös az emberi lélek, fondorlattal cselezi hatalmát és rácsukódnak lakatolt kapuk a zöld föld és sűrű kék ég között . Közönnyel keressük védelmünk szüntelen bolyongunk az ég alatt, a földön már rég kifutók lettünk és nevetünk fogatlanul nagyokat . Mert ha Óriás lennék vérengzős fölfaltam volna a komoly érveket  fogsoraim között morzsák lennének a tudatlan bárgyú mesemondók . Csak a szavak hatalma emberség túl harsogja a harcokat süketen züllött életünk csekély birodalma már nem nagyon kell senkinek . Azért ne ítélkezz , ki ébren vétkezett lerombolt Világának szégyenében aki nem látta, hogy hol gyúl a láng annak kezében törik az üröm pohár . Ne ítélkezz légy csak te magad nézd sötét szemekkel a szégyened mert a szerencse bennünk éled , s mi szüljük a démoni szerelmet .

Verejtékeztem fájdalmam egyenletén, dühöngő álmaim nem voltak végzetesek lehet törékeny a szívem belső része, szabadulnom kellett lüktető erekkel. Hosszú az út az értelmem vonalán, termékeny zsákmányaim nőnek halommal védtelen testem zárt vonalak ábrándja és zarándokolok rózsafüzérrel a pusztán. Most hogy ártalmatlan kemény ébredésem, nem hagyom feldúlni érdemelt győzelmem szabadság vágyamban törlesztek sajnálatot várom hogy ülepedjen elvesztett reményem. Voltam ágról szakadt, veresség áldozata háborúmat csak taktikának szántam, de ha vér tódult szent agyam üres terére, inamba szállt csepp , rongyos bátorságom. Kényelmes a létem, szabadságom szüntelen várom hagyatékom megérdemelt sikerét gonosz álmaimban,szemet- szemért vettek összetákolt de bőséggel megáldott lelkek

Ó mintha csak most lenne, a csók, ölelés  remegő hatalma és várva szenvedünk, hogy még lesz kívánság,hóditás hűség és szenvedés. Szánk kíván a test könnyelmű s hullámos táncként csillog felénk a mézédes melegség, fortéllyal,csellel bőrünk vágyódva kapcsolja  össze sorsunkat.  Minden perc késő ami számomra csak ennyi  számodra elég volt , de kegyelet és birtoklás parázslik gyönyörrel , s felfakadt bőrünkön  kibuggyan vérünk  egybefolyva örökre .[W.B.]

Ma még éberen szaladunk telt reménnyel markunkban szorítjuk csalódásaink füstölgő áldozatként égő lehelettel és felsikoltva magunkat találjuk. Mindent odaadtunk mezítelen vággyal tömjén füstös lelkünkből csúfsággal  kihasadó harmatos szellő ölelésében új gyökereket keresünk szabállyal. Az új Világ ijesztő gyorsaságában lassulunk napról napra,törékenyen nem marad semmi csak gyötrelem és az áldás hogy ennyi is lehetett . S vad bátorsággal mérjük érveink felolvadó mámoros boldogsággal, bár érthetetlenek lettek nyögéseink, de minden sóhajtásunk egy türelem. Ma meg csordogál tisztán a patak, párolog illatos aromát fennkölten de a holnapunk zavart vizeknek átka, s varjak sokasága károg fejünk felett .[W.B.

Kéjeknek éneklő zajában, összeölelkezve nyugtalan, páros testek karolásában áldott az erő ,célba szökő . Úgy várom a mát a másnapot, pirkadó hajnal örömében , de ujjaim szorítják a jelent , s féltően markolnak a jövőbe. Oly tétova teher,nyugtalanság áldott szívek, kacagó éltek himbálóznak párás könnyekben csókokkal kövezett utakon . S úgy fáj bennem a nincstelenség kavargó áradat pőreségében , gondjaim szállnak örömök után taposott ösvények keresztútján. De lesz valahol egy úti ösvény hol feszült inakkal rohanok hol idegen mézet kóstolók színes szirmokat mosolygók, ahol az öröm terjed mindenfelé ahol rejtett jóságba burkolom markomban tartott csókjaim , mik lelkemben mélyen csillogók.

Fordul a föld sötéten, s csapodnak lángok, s tenger morajlik zavarosan, szitkok szállnak az emberi jóságból. síró szemekkel törölöd bánatod. S várod a jövőnek lihegő szédületét bámulod a tenger táncát irigyen miközben a szeleknek árnya  csapkodja kapuit az elmúlt éveidre . Nézed a kegyetlen játékok gyönyörét minden perc kedvére dalol nyíló eget vársz harsogó trombitákkal, de elönt sárosan a tengeri örvény. Szédületes látvány az eltelt évekről, kapkodsz utána jajongva felsérült markodban kihűlt céltalanság feszült keblű sellő nevet tengernek tükrén . Maradsz egyedül átlépve küszöböd emberlakta kietlen idődben , s táncra perdülsz a merészen mint Salomé, hogy megcsillanjon a bárd a fejeden ./W.B./

Már csak a csend mi körülfogja testem s bárgyúan fülembe súg s a közömbös vad éjnek nyugalmában játszik hatalmával az éj tengerén . Néha megkísért titkos vágyakkal mit elnézően hanyagul viselek, ténfergünk varázsos összefonódásban tápláljuk egymást végzetesen. Úgy állok megfeszülten a síri csendben izzadt homlokom törölöm , de csak rongyos ,gyűrött ráncok sebe tarkítja gőgös , félig kihunyt szívem Mert nem mindig azé a szerencse kilincse, aki örömmel kapaszkodik rajta a kapzsi vágyaknak ringatott kegyelme együgyűeknek is kézről- kézre adja . Szívemből már kimúltak langyos dallamok mik megőrizték friss tavaszi képem, már az emlékek is csak keringnek velünk körülhatárolva a haszontalan csendet.

Oly más voltál , talán páratlan útjaid fortyogtak keményen bűnöket facsartam belőled tisztán lazuló erőmmel, szégyenbe estem . És szerény lélekkel követtelek, akartam érezni magam embernek de útjaink a méreg zenés zászlója alatt, rongyosan felettünk lengedezett . És kérdem ma tőled biztos derűvel más voltodnak titkos kanyarjaiban sokszor fortyogva keverted álmom, s pokolra csaltál laza szégyennel. Most amikor már földön túl járunk árulással vádollak szüntelen, kivel szép időkben csatázni vágytam ma kínálgatom némán kegyelmem . Beburkoltam magam tükör rámába könnyeimmel áztatom bösz haragom fehér karjaimat égre szabadítom , s üdvözöllek forró kéjjel bolondul.

Néha egy nap , egy perc végzetes ha nincs mi összekösse szívünket érzelmeink érdektelenné válnak a langyos széltől, mint őszi lehűlés. S ki tudja van e folytatása még , ha ritka perceinkben elakadunk bénulttá válnak ölelő karjaink , s távolodunk egymástól akaratlan. S végső fokon egy röpke lemondás mi kering felettünk reménytelen, susogó sóhaj feszül két szív között imává oszlik, mi sokszor kiejthetetlen. Csak az alázat szégyenében feszeng a kegyetlen idő, mi kiismerhetetlen lelkeket roncsol , esztelen , merészen kutatja a jövőben az utolsó reményt. S feladunk mindent gőgös sóhajjal nem utazhatunk az idővel egy vonalban a boldogság mi úszik a jövő felett megérinti vállunkat de néha hasztalan.