Kék Világ -Vilhelem -Orminisan -Margareta blogja

  Az idő pereme már eltelt idő magányosan hallgatom zeném sóhajtásaim oly idegenek lettek , mulatnak rajtam , mint ellenségek . Osztönösen visszatérő emlékemben áldozati jóakaratú egyéniségem osztogatja a győző körülményeket önigazolásként, hogy szerettelek . Álmaim csak egyre képletesek  bocsánat nélküli apró jelentőségek , izzadt párnak ,dermedt leheletek résekkel teli unott kötelességek. Nem tolakodom behunyt szemedben , szándékkal zajt dobolok szívedben , s ha egymásra nézünk is időnként túl látunk egymás felett üres tervként.. S a csendben az éj és hajnal közt , mikor minden csillag ragyog még , létrejönnek csalóka szenvedélyek kezemet ajkadra teszem ernyedten. [W.B.]

  Maradjon minden így készületlen és minden készen az önsajnálat nem elég  hogy szánalomba essünk inkább sodródjunk amerre visz hajónk , vagy mint körhintában mi körbe forgatja magát  előre hátra , benne te meg én. Legyen minden összebogozva akár egy csapda , ami mindig kész egy újabb áldozatra , minden áldott nap  egy újabb játékra , s újabb bocsánatra  hogy a szavak ne ártsanak közted s köztem forogjanak s magunkból adjanak derengő mosolyt hogy életben maradjunk . Higgyük azt hogy igazunk van  mert jobb félni mint meghátrálni akarva ,akaratlan , áltassuk magunkat hogy a fals tapasztalat kíváncsiságunk maradéka időben megtorpan és a büntetés elmarad további kapcsolatunkban , szándékkal vagy szándéktalan visszatér a kiinduló pontra. [W.B.] Bejegyezte:  Unknown   dátum

  Kifekélyesedett múló éveinket kecsegteti egy csalfa élmény testi közelségünk megálló menet meghátrálva belenyugvás felett. Túlbuzgó testűnk forró párája hiányos emberi modortalanság , kérdőjelét teszünk üres évekre okosan megjósolva végszavát . Halandók vagyunk parázs tükrében száraz szemekkel kutatunk ereket s a remény mely hozná érdemeink fáradságos munka ,hiányos érdeke. Mindenesetre nem unjuk magunkat porrá alázzuk kínos szenvedésünk , s tajtékos árnyék világban minden  zűrzavar, üresen ring a szívekben. [W.B.

  Az asszonyok mindig szépek még akkor is ,ha őszi évek tolakodnak fejük fölött hajuk őszbe deresedik arcuk ránccal telítődik. Szívük tiszta,lelkük régi testüket nagy csend üli szívükben zúgnak viadalok lelkükben egy csendes titok hogy maradtak fiatalok . Szeretetük gazdagabb megértésük óvatosabb , féltve őrzik gazdagságuk a gyermekeik s unokájuk a hatalmuk és boldogságuk. Az asszonyok mindig szépek idősen újabb reményt élnek még akkor is ,ha őszi fényben , fehér hajuk meg-meglibben erős szelek halmaz éveiben. Istenem ,Te hallhatatlan, segíts rajtuk a nagy bajban ők az élet adó erők, bátran kiállják ,mit mások lassabban , imát suttogva a alkonyatban.

  Milyen sokszor félig élve , félig halva álmot kergetek magamban , gyakran dörzsölöm szemem  mikor senki nem  látja, tűnődök selyem párnámon  kék házi ruhámban, míg a valóság bennem felderül átölelve közönyöm. De sokszor  kergettek jótettek  őszinték , mint elátkozott királynőnek ajtót nyitottak  apró szentek , s talán egyedül mentem néha merészen mélán ,illatos szellőktől kergetve , völgyeken ,hegyeken repültem és inkább csaltam  mint csaltak , vaskarmok hóbortosan  el- el kaptak , s ma sem tudom akartam vagy akartak .  Most olyannak képzelem  magam , mit akit fenyegetnek  sokszor és bizonyítják tények  életem vétkeit , mit nem kívántam de kaptam. Ma csak kószálgatok erre meg arra hóbortosan  és árulom mindenkinek mit adtak, keveset érnek nekem de másoktól  kaptam ,s viselem hogy érezzem szeretetem s olykor a felhők fodraiból merítek erőt , míg erős karmaimban bugyborékol egy szelíd hangú nevetés ösztönösen szűkösen. [W.B.] Be

  Felfordult Világ dagadt képviselői szürcsölik hatalmuk fehér elmével szürkeállományuk megmerevedett ólmos agyukban felhő hideg rettenet. Vérmes szemeikben kiszabott nézetek szemüveg mögé bújtatott cselességek csak búja homályban látják a pórnépet nem fontolják meg a hülyeségüket . Gyávaságuk pénztől függően remeg kinek nagyobbra, kinek kevesebbre , pofonegyszerű közömbösség ütemére rázzák egymást nyirkos ,hájas kézzel .  A hitük oly ingatag egyszerűséggel váltanak pályát ,mint váltó vonatsínek , kíváncsian figyelik melyik életképben tudnak helyt állni , egy újabb négy évre . S ha forr a nép nagy templomi tereken ők a világ urai markukba röhögnek , nem sápad el arcuk ,ég nem ver tetvet, gyűlölettel ,hazugsággal tömik a népet.  Hatalomért harcolnak, papolnak vakulásig hangjukban ellenséges szavak elmúlásig hangosan kopognak ,lopnak a búcsúzásig , a pórnép tehetetlen lett ,de nem sokáig.[W.B

  Az őszben ingedbe belefújj a hideg kabátod gallérját, lassan felemeled magadba roskadsz de felkészülten ha netalán egy barát még is felismerne.  Hajad ázik ,lucskosan szenved gerinced térdedig ér meggörbülten,  keseregsz alkalmi szív fájással nem az vagy ki voltál hajdanában. Otthon a kedves vár és nem kedves hajnal fele még nem ordít csak les , bevallod neki mit el nem követtél hogy békesség legyen szavak nélkül. Senki sem tudja honnan érkeztél sem azt hogy melyik úton jöttél a titok egy nagy gond, sebaj kibírod amíg kedvesed még semmit sem szól. Közben hajat törölsz nyugodt kézzel mellyel pofont kentél le neki az éjjel , szíved fáj , szúr ,csontjaid dermedtek de karba tett kézzel nézed kedvesed . Hajnalban rájössz .alig múltál negyven látásod meggyengült, szemüveggel nézel megereszkedett izmaid vizes kék ingedben olyan mint a kicsavart törülköző reggelben. És mégis vannak titkaid incselkedőek alattomos bizsergéssel figyelmeztetnek , s ha kedvesed kacéran simogatja fejed arra gondol

  Az élet egyszerű és egyforma újéven ez a végső benyomásom kopog halványan ablakom vázára mint ha eső verné nyomorúságom. Várni kell míg kínálkozik alkalom várni azt mit kaphatok , vagy adok s nap végén mikor magamra nézek ugyanazt látom s halkan mormogok. Voltak édes napjaim néhányszor most mikor visszanézek sokszor mielőtt felgyújtanám a villanyom magamba látok ,de szívem zavaros . Gondolom más is így van mint én egymást váltogatja a fehért a sötét egy világban ravaszul keringőzünk követelőzve a csábos lehetetlenért. Türelem, félelem vezeti utunkat szeretet ,szánalom közben elmúlt marad a félelem kitöltve két karunk meglepődve elfelejtjük merre tartunk

  Úgy integet felénk a fény lángja csillog kevélyen ragyog a rangja . Megyünk előre nem nézzük az utat nem látjuk,múlik a fiatalság,bódulat Célunk az megvan,az örökös mámor, koszorút teszünk fejünkre,valahányszor Ha megállnánk célunkat elvesztenénk hát szaladunk mintha ha vétkeznénk. Nem a szentségek hegyeit keressük, a magunk csüggedt emlékeink követjük. Úgy talán jobb ,ha nem nézünk vissza  semmit nem látunk, már a föld beissza . Én már megállni soha nem tudnék célom után keményen szaladnék  Az ki nem bírja lassan lihegve leáll, visszapillant ,ott már semmi sem áll.

  Az ember ,mikor fiatal és merész nem veszi észre hogy az idő el vész csordultig rakodik szívében a sok méz osztja mindenkinek,ha nagyon nehéz. Lelke tele van csattanós zenével tombol a zongora zakatol remekül, buggyan a jóság az ember szívéből úgy érzi nincsen sohasem egyedül . Nem veszi észre, az idő ahogy telik, a zene nehezebben, lassabban hallszik, szívéből nem csorog már annyira a méz ö pedig gyáván ,lassan mind hátra néz. Látja elámultan minden csak el vész a dalokat már nem húzza a zenész testében mind gyorsabban vesznek a percek, reményei mid kevesebbek lesznek. Mind percben ,borzadva néz hátra úgy látja az emlékek meg vannak állva, borzong egyedül ,meggörnyed a háta és lassan rá ébred saját magát látja. [W.B.]

 Én már előre, sorsom kezdetén magamon viseltem sajátos életem nem törtek soha pálcát felettem magamba mélyülve , szerettem.   Homályban születtem sötétben nézésem kérdő volt érthetetlen , zavaros vágyak születtek bennem és ma is zavart világ az édenem.   Valami rejtély lakozhat bennem titokzatos -istenektől szerzett, nem ok nélkül csóválnak fejet az emberek kik utamba kerülnek.   Tömör jóból sosem jutott nekem sok apró rejtély volt körülöttem , hóbortos természetem nyereség lett egyszer ,mikor felébredtem.   Ma már ébren viselem keresztem istenektől nyert csekély ígéreteket, senkivel sem osztom e szerencsét magamat síratom ,hogy ilyen lettem.   Most itt állok szívem édes fényében de mi ez ?Talán könny szememben ? Már kiskoromtól hamar érteni kezdtem  a szerelem szavát és egyre űztem.   Majd mikor gyengülni kezd jelenésem egyedül maradok s zavartan észlelem hogy a férfi kit szerettem, győzhetetlen álom volt csupán -szép álom az élet. W. Babu

 Ha lenne valaki, aki megértene hogy örök sodrásba menekülve , arcoktól ,szemektől körülvéve vágyódok egyre a szerelemre .   Ha lenne valaki, aki megértene miért lettem ennyire élettelen , aki szólna hozzám jelentéktelen kicsavarná jóságos tekintetem.   Kínoz engem már rég szerelem tested támasz volt, egyre ölelkezett testemmel és ez segített nekem tele lettem csókolt szerelemmel..   Boldog volt fészkünk, szerettelek , meztelen válladon csüngött kezem s arcomon lángolt egy boldog kéj, szád illatos lett csókos lehelettől.   Most tél van világomban ,meztelen kövek rég rólad formálnak hűséget  kitárt forró tenyeremben szüntelen érzem a nyár tűzhányó szentséget.    Csak lenne valaki ki mentené életem , de jaj annak ki kínomban megtéveszt magam siratom , turkálok hajad közt ébrednek bennem feltörő ösztönök    összegabalyodva , szemérmetlen testűnk kitárva ,nyoszolyán hevernek csókok ,érzelmeid lassan érzékkel testemet marják két száj keresztjén.   Fájó forró álmok, kisírt mély árkok megszak

Nincs mitől félned senki sem fél tőled,  a neked szánt élmények elterülnek szemérmetlen , s bennünk maradt szájunk íze ki kiáltja jövőnket , míg a vétkek keringenek ott ahol senki sem vétett . S a régi nyári éjszakában mikor egymás testét fogtuk  láttad- e a holdfogyatkozáskor? neved a Holdba fércelte magát egy hazug álmon összetörve holt csillagok medrében. Nincs mitől félned , ha nem vagyok veled , vétkezek, de már csak téged nélkülözlek, és félek attól ,ki nem fél tőlem. Most már nem látom a Holdat régen még mindig elfogyóban kering minden mi nélküled terem egy száll aranyvirág vétkekkel.  

 Inkább lennek testőröd nem ebéd és feleséged lennék harmatos virágpor lepke szárnya színén,  inkább lennék szíved  szüntelen lüktetése , mint cseléded s pofont kapó géped durva érintesed bárgyú énekesed  mely gitárját pengesse naponta ,hatente.   Szívem legyen becsületed s könnyeim tükrében  inkább legyek hegedűd egyre dalolnék neked és hallgatnád énekem árnyék sötétjében megértő nevetéssel. Megszelidítenélek szívemnek vérével , s míg dúskálsz emlékeidben mik tolakodnak feletted biztos vagyok benne mint megunt szeretőt  néznél feleségedre.. 

 Kettős világunkban kevés a mérce egymás pillantásaink jelentős értéke és mégis így élünk sajátosan végre ajkunkon keserű szavak holt bűne.   De halad mégis a világ agy féltekéje résre nyílt szemünk reggelén ,véresen szembenéznek saját érzelmeinkkel mégis együtt vagyunk, törvényesen .   Részletek ,minden mi megosztaná a szavakat mik el szállt illatok része, mobilis vénánkban ifjúság keringőzik kidagadt szívünk sajátos zenéjére.   Mert közöttünk minden érzés vibrál , erkölcsi képzeletünk harci bazár s a foszló szavak egy érték határ , s nevet rajtunk lángolva a főnix madár. 

 Az élet szomorú, száraz ágak ringnak lelkem bánatos nem találom  szájad támolygók az utca kockakövezetén kereslek mindenhol,  eldobom verseim. Kávézóban ülök körülöttem üres, szívemben születik ártatlan mesevers a Múzsa csak annak súg, ki kitárja lelkét aki méltó arra, hogy megemlegessék. Eltűnt idők nyomát sohase keressed azt, aki zaklatott szívvel vétkeit feledi keserű a szám mégis a szájad keresi ne hagyj el soha ,nem tudsz elrejtőzni. Észre sem vetted az ige boldogságát, gyorsan szaladsz, hogy valahová elérj, lassíts, várj rám ,az élet nem verseny út halld meg a zenét  mielőtt elillan. Megfékezhetetlen vágy sürget keserűen megbújni testedben míg felmelegítelek, de ne tudd meg soha hogy torvényesen keserű szájízzel édes álmokat  keresek.[W.B.]

  Nézz  a  tükörbe,  hajad  őszül, A  szemed  alján  szarkalábak, Nézésed  már  nem  harcos  nézés S  az  én  szemem  is  könyelábadt. Fehér  kendővel  intek  Feléd: Kössünk  békét  én  régi  párom, így  deres  fejjel  visszanézőn, Mért  harcolunk  még  mindenáron? Belefáradtam,  hagyd  a  harcot, Hisz  oly  hamar  öregszünk,  meglásd .Nézz  a  tükörbe:  őszülünk  már, Mikor  fogjuk  szeretni  egymást