Kék Világ -Vilhelem -Orminisan -Margareta blogja

Keresek egy olyan kivételes embert hogy élni tudjak vele világ vesztén , lehet majd én is kivételes leszek hallgatni fogom szívem lüktetését. Akit kapni fogok nem lesz csalfa, bekeretezem majd egy örök dalba a szerelem kincse használhatatlan majd ha szeret engem ő is dalolja . Bent a szívünkben buzognak csodák az egész emberiség hisz az énekben rákényszerít egy zűrzavar értelmére , hiszek mindenben hiszek mesékben. Fülemben cseng hosszan ,esztelen világot megváltó,véletlen szerencse , új trend honol naponta cserélődve együttlétünk télen a meleg estéken.[W.B.]

Ott álltál tőlem nem messze némán ,döbbenten és lestem ami biztatni tudna engem , de elvégeztetett  felettünk a forgó ragyogás volt-nincs ,elmúlt a varázs . Életünk szétgurult csendben őrizve furfangosan megtépett ,megcibált rendet a kérdés lebeg ki, kit győzött le de tisztázott már érzi minden porcikám , mégis sosem tanulunk belőle mert most is ott állsz  nem messze tőlem merészen, mert a titok megmarad árván , egy kellemetlenségnél már oly mindegy  melyiknél , csikorgó foggal üresen de nem találunk sem utat sem célt.[W.B.]

Van hogy néha fájón töprengek hogy fakul életem de megvetem a hervadásnak minden iszonyát panaszommal keresem Fortunát. Volt életemre borítok szemfedőt ha az istenek is majd adnak erőt bár fáj az élet apró közömbössége de méltósággal harcolok ellene. Semmi kihívás, csak csöndesség ül szívemben fájdalmas közönnyel , de kiteljesedve szítom a tüzeimet simogatva testemben büntetésemet. És ha forrni kezd borús világom kedve magamba zárom bánatom s mormolom imáimat a zavaros lemondás egére a Vesta- szüzeknek legnagyobb kedvére . Majd egy vonalban az örökös tüzzel örült gondolataimban , megszegem vérző testem fájó kötelezettségét s lehet tekintélyt , s tiszteletet nyerek. Felvidultan megkorbácsolt testtel víziókat kergetek vígan a semmibe s derült arcomon simulnak a redők gonoszok horizontja mellettem vergödik.

Kinyújtott karomon szánalom szívem súlya inog alatta, közönyösen kattannak az órák, reám való tekintettel halkabban. És szédülök mint a körhintában, ha ajkad merészen lankad félszegen mozgok behunyt szemmel, sóhajtó lelkemen fáradt unalom. Tudom sosem lesz éber figyelmed sajnálatos módon másra tereled , s kimondott szavaim perceit élccel átváltoztatod egy víg legyintéssel . Tudod volt egy érzés mi jelezte, sosem lesz hosszú boldogságom csöndben babrálok hatalmamon a megunt percek csöndességében s hogyha fáj az érintésem kedves ne húzd karod messzire tőlem arany rabságom kálváriája önzetlen szertelen ajkad csókja érzéketlen. Ily fáradtan oly könnyű az álmom, elhessegetem a csöndes hallgatásom s halkan fodros zsebkendőm keresem ahogy hátat fordítasz közönyösen .[W.B.]