Kék Világ -Vilhelem -Orminisan -Margareta blogja

 Fájdalmaidat ne Vidd piacra Ne sóhajts úton, útfélén Nem szükséges az életharcra, hogyy segélyt hiVjál szüntelen,   Oh hiszen úgy is aki hallja, Bizonyára csak kineVet, nehez talán a mások sóhaja Vérezni képes szivedet.   Ha a fájdalmak bőszült sírja ,Fejed fölé fölcsapni kész S nincs senki, aki feléd tárja Karját, nincs egy baráti kéz;   Fejed emeld fel büszkeséggel Mint a hajthatlan szírttető S szövetkezhet a föld az éggel Mi ledönthetne,de nincs er     ,S szövetkezhet a föld az éggel Mi ledönthetne,de nincs erő .Ha tán szíved bú, gond lenyomja ,Midőn a tömeg Vesz körül   S kebledben a remények romjai jelzi, hogy minek sem örülj Arcodon a mosoly jelentse, Hogy boldog Vagy mint csak lehet,    ,Oh mert a búban nagy szerencse Ha azon senki sem neVet

 Fiaim ne féljetek,ha néha elbújik a Nap elöletek nem marad minden szép orokre es ha terek szurkebbek lesznek s felettetek már nem kék az ég ne feljetek, ha az ar megtolti hazatok vizzel mely mocskos lelkek szennye ne feljetek, ha az egi felhok is szurkebbek es korona sem lesz fejeteken mit en adtam nektek es fenyuk is elveszett mig a sargatt sotetnek nezitek fenytelennek mint eleve.   mig szivetekben lassabban  kering veretek. Rajosztok,hogy az elet mulando gyarapszik a gond,ború a fajdalom felgyorsul s nem vagyok veletek ha holt pontra juttok  jussak eszetekbe nem hagylak egyedul egy percre sem Fiaim ne feljetgek az anyai sziv ott van  mindig melletettek. hogy mindig segitsen  bekes zenevel s gyermekkori jemlekekkel nem maradtak el messzirel szeeto anyatok forro karjai mindig titeket ölel és sugarat küld nektek mitől megbékéltek lecsendesettek. S megteltek bator remennyel amit en hagytam nektgek Fiaim ne feljetgek az anyai sziv ott van .mindig melletettek...

 Hol, merre vagy? Meghallod-e Mit lelkem panaszol, dadog, Vagy talán észrevétlenül Semmibe tűnnek a dalok?   Mint odafent nagy Éjszaka Az égbolt hulló csillaga! mint a viharzó tengeren A szárnya-tört sirály dala!   Csak hitegettél, csalogattál Nem enyém volt a csók, mit adtál. Nem enyém volt az ölelésed, A te szíved titokba vérzett.   A karjaim közt csak temettél, Te mást szerettél, mást szerettél, mámort keresett dacból lelked, hogy őt feledjed, őt feledjed.   S bár kárhozatba vittél engem fátyolt borítok rád csendben Én láttam vívódásod, gyászod De megbocsátok, megbocsátok!

 Szeretném átölelni a Világot Örök megváltó szerelemmel Szeretném, hogyha idelenn a földön Nemes, jó volna minden ember.   Szeretném, hogyha gyűlölet lángja Már kilobogna egyszer végképp Szeretném, ha a lelkeket nem érné Az elfogultság,s a sötétség.   Szeretném, hogyha felednék a múltat Fátyolt borítva könnyre, vérre Szeretném, ha az összetört szívekbe  A hit vigaszul visszatérne.   Szeretném, ha mi szép, jó a Világon Azért mindenki lelkesülne S ember az embert testvérként ölelné  Egymást szeretve, megbecsülve.

 Kinyílt a szívem fehér virágkelyhe S a tavasz elé ujjongva remeg, Harmatos, hűvös, hajnali sugárban Valaki nézi s mondja halkan, búsan Hogy neki többé nincsen tavasza.   Azt mondja sorsa örökös didergés. Az útitársa bús, hideg magány. S az örök telet megváltásként várja, Ha megbűnhődött, amiért könnyelműn Eltékozolt száz virágos tavaszt.   Amíg beszél valami zokog bennem Mert selyem puha érintésemet Hideg, közömbös ujjak viszonozzák Szívemre száll, gyötrő emlékezéssel, Száz férfikézben ellobbant tavasz.   És sorvasztó láz lüktet az eremben .Halovány, tiszta, hűvös ajkamon Tűzlángos mámortakaró szövődik És kínoz, fáj a szívem gyökeréig Száz férfiszájon elcsókolt tavasz.     De könnyes, fázós, bűnös útja mentén A lelkem mégis híven követi  Halálos vágyú, féltő szerelemmel Egetostromló, babonás imával Vezekel érte, hogy újra tavasz legyen

Találkoztunk és ezzel vége. Egy pillanat csak a bűvös varázs, két fénylő szempár összevillant és jött a boldog tündéri álmodás. Csak álom volt, én tudtam,látod, és hív az óra mely tőlem elszakaszt és elvisz életemből mindent, a színt ,a fényt s az ifjú szép tavaszt . De jól van így. Ne lássa senki szerelmünk hunyó csillagát mint végső lágy akkord úgy haljon el a kéklő légben, káprázaton át. Megyek megyek s nem nézek vissza. Az alkonyat lassan homályba kavarog szemembe búcsú könny szivárog s tovább megyek magános utamon.

 Kit szegény embernek teremtett az Isten Az az ember ugyan minek is szülessen Ahol oly kevés jut a jóból rája  Minek is indul el szomorú útjára?   Mert sok virág nyíl az élet kertjében, Az úgyis bárkié, csupán az övé nem Övé csak a töVis, mindennek fonákja Nyomorúságának se vége se hossza!   Míg hűsöl a gazdag, nyári napok alatt, 0 neki télire a nap tűzén arat S míg télen magát az vigan melengeti Addig ő fázVa hord nyárra jeget neki.   Föld méhéből a sok kincset ó' bányászsza,  Hogy ragyogni itt fenn csak másokon lássa  koveit ő rakja fényes palotáknak, De sötét sárkunyhó, mi neki szállást ad   .0 ha szeret, az is csak a baját toldja   Szerelemnek élni dehogy is Van módja  !|lehéz gonddal ébred, nehéz gonddal fekszik,  Qyermekiben is csak Ínsége növekszik   .Egész életében az a legjobb napja ,Jóikor e keserves Világot elhagyja. y ember dolga csupa komédia