Őszi varázslat-Wilhelem
Fanyar gyümölcs-szag kóvályog, ilyenkor a szemünk az égre néz, majd földre pillant — egy percig est és öröm jön s ellep az egész. Itt-ott a szél faágakkal harangoz. aztán elül csilingelő hangja is. kint úgy dől a pihés, kék boltozathoz a hegyi erdő, mint egy bronz pajzs. Az első musttal ma felköszöntöm az ibolyaszínű, esti hegyeket, vadhús pirul a nyárson és a tönkön. friss a kenyér. És jó, mert én szelem. Állunk az ablaknál, az égre nézve, a hold patakja zúg nagy mezején, lassan libeg föl egy felhő gomolyag szomjú, sötét folt s issza azt, mi fény. A háztetőről füstöt küldök én ma nézd, áldozatom föl, az égbe fut, nem megy magasra, de tiszta, néma, elnyom az alom, bezárjuk a kaput.[W.B]