Kék Világ -Vilhelem -Orminisan -Margareta blogja

Karjaidba vetettem magamat, tégy velem , amit akarsz megszállt a titkos akarat nem húztam határvonalat. Testemből  építetted fel magad most  tudom milyen sokat érsz, gondoltam, ha, befogadsz még mindig jobb  a semminél. Lettél volna bölcs,  kegyetlenebb, megfáztam volna nélküled, de befogattad könnyű  testemet s én csak erre emlékezem. De máshol fekszem  ágyad helyett, miért tetted ezt én velem? Zsibog a testem, fájó fény dereng s úgy  zokogok meztelen. Létezhetsz még, mert léteztél szerethetsz még mert szerettél befogadtál, de sok voltam neked lángoló szívvel  megégettelek.. Azért,ha   néha szenvedek is én, panaszra nem nyitom föl ajkamat, vigaszt  találok ajándék kereszten amit t ő led kaptam bizodalmamért..

Kezem a sötétben kezedhez   ér, miért remegsz , kedvesem? Kezed után nyúlok. Most oly közel vagyunk egymáshoz, mint a egykoron fejed ölembe hajtottad a f űben. Butaság   ez a kép, de látod a mások csókja, hogy felgyújtotta benned, bennem, bennünk, rekedt hangú hallgatókba, az apró, szikrázó   tüzeket, a behamuzott vágyakat milyen finom remegésbe oldotta fel a szombat délután pilledt melegséget. Kedvesem, kedvesem, hallod? Érzed? Hogy zúg, hogy zúg itt fölöttünk, messze a képtől, messze a földtől, messze a téltől, benne van a nyár, meg , a gyep meleg szaga, megejtett nyárfák zokogása, lágy cirógatásod, forró ölelésem, kedves kergetőzés a réten, minden, minden, csak nem ez a hely, csak nem ez a kép, ez a félezer monoton embersereg, ez a gyilkos vaskerék, amiben kesergünk. Remegsz édesem? Remegek én is. Csukd be szemed, bújj hozzám   közelebb álmodj, álmodj te is, álmodd ezt a zenét, aki dalol, dalol, dalol itt mellettünk, messze van