Add a kezed édesem
Kezem a sötétben kezedhez ér,
miért remegsz , kedvesem? Kezed után nyúlok.
Most oly közel vagyunk egymáshoz, mint a egykoron fejed
ölembe hajtottad a fűben. Butaság ez a kép, de látod a
mások csókja,
hogy felgyújtotta
benned, bennem, bennünk, rekedt hangú
az apró, szikrázó tüzeket, a
behamuzott vágyakat
milyen finom remegésbe oldotta fel
a szombat délután pilledt melegséget.
Kedvesem, kedvesem, hallod? Érzed?
Hogy zúg, hogy zúg itt fölöttünk,
messze a képtől, messze a földtől, messze a téltől,
benne van a nyár, meg , a gyep meleg szaga,
megejtett nyárfák zokogása, lágy cirógatásod,
forró ölelésem, kedves kergetőzés a réten,
minden, minden, csak nem ez a hely, csak nem ez a kép,
ez a félezer monoton embersereg,
ez a gyilkos vaskerék, amiben kesergünk.
Remegsz édesem? Remegek én is.
Csukd be szemed, bújj hozzám közelebb
álmodj, álmodj te is, álmodd ezt a zenét,
aki dalol, dalol, dalol itt mellettünk,
messze van téltől messze van a földtől
messze van a képtől, messze van az égtől
de közel hozzánk, közel mint a kezed,
ha szemem elé tartod.
.
Megjegyzések