Kék Világ -Vilhelem -Orminisan -Margareta blogja

Tudósok s bölcs könyveik utalnak arra, mit versbe írogatok megint mióta élünk, itt gonosz hatalmak sugallatának voltunk rabjai mind. Valami csoda  vonz , hogy testedig láss, csak ritkán tovább, tán épp a tilalom, s a tilalmat, kár minden bölcs tanítás lábbal tiprod s megszeged szabadon. Jaj annak, ki egyszer  is hinni merte, hogy a föld sara nem fröccsen fejedig lüket ő  , vénák viszik testedbe szerte, szívedig épp, mely bent lakik rejtve. Tömörülnek ott, amit talán a kezdet során véred még erőddel legyűr , később az ággyal kell napod felezned,  mind több közted s az ég között az űr. Figyelmeztetés  ha késik, már a hála szavak  helyett vad átkos szóra talál, megdöbbent társad hirtelen halála, meglep és félsz,hogy közelben állj. A vég, melynek gyorsan elébe mentél, szemed sötét, lassan tör fel a könny úgy rohantál utadon, mint ki nem fél, és nem marad nyomodban kő kövön.[W.B.]

Doktor valahogy  halálos beteg vagyok itt, a létezésem  középpontjában, az  ö sszes szerveim fájnak nappal nagyon fáj a Nap és éjszaka a hold  és a csillagok. Nagy  nyilallás éreztem a  felhőkben amelyet eddig észre sem vettem és felébredek minden reggel téli érzéssel a szívemben. Hiába vettem,rengeteg orvosságot utáltam mindent és mindenkit, de  megtanultam olvasni sőt olvastam néhány könyvet is gondolkoztam és emberekkel beszéltem, jó voltam és gyönyörű voltam. Mindez nem volt hatással, doktor és sok évet töltöttem rájuk azt hiszem, halálosan megbetegedtem egy nap, amikor megszülettem.

Most ,újra itt van, ha alkonyat érkezik, a mély vadon gödrében, alamuszi vész sötét szél üvölt,de a barna felleg hiába mennydörög a hegyeken keresztül. Itt talált minket, szívek bánatosak nemrég jártál itt ? avagy talán régebb hiába is hallgattunk te szomorú ének honnan emelkedsz mindegyre felénk? Honnan jön e vad szörny, ilyen tájt mely édes erdőn hallani visszhangját lásd erdei tündérek tömege, virág fonja fejüket, szemük tüzet okád. Mint hétfejű sárkán, mely veres üstökös csillagra vetődve, árnya egyre szikráz ráncos homlokát büszkén előre tartva lenéz mezeinkre s vészt szór rá. És hatalmában emberek szenvednek a régi tornyok lángban elenyésznek füst gomolyog s égre emelkedett így lett puszta a díszes ember sereg. A nép menekül, fele elment messzire már sűrű tolongás lepte az utak tereit az országutakon jajgatás, siránkozás nagy tömeg, autók szorongnak egyre.[W.B.]