Ketten mindig
Szemed az most is itt sugárzik minden mosolyon,árnyon át rám villan utána fordulok, s tűnődve járom az idegen kövek,idegen lábnyomát. Arcod a hamvas égő felhő mint otthon úgy simul felém ha betűk tavából felmerül, tekintetem és messze száll ahol fogan a költemény. Kacagsz,ilyen voltál legelőször csilingelő ,pergő gyöngyvirág, és így kísér a végtelenből a hangod életritmusán szépséged -ez a nagy világ. Kezed nem tudott elbocsátani nincs távol és nincs tegnapi szívünk csengő ,fiatal éveit bonthatatlanul haranggá ötvözött valaki. Velem vagy bárhol jársz,lelkem örök közelben hallgat,lát s nem tudom miért rezzenek össze miért várlak még mindig úgy ha nyitják szobám ajtaját.