Ketten mindig

 Szemed az most is itt sugárzik

minden mosolyon,árnyon át

rám villan utána fordulok,

s tűnődve járom az idegen

kövek,idegen lábnyomát.

 

Arcod a hamvas égő felhő

mint otthon úgy simul felém

ha betűk tavából felmerül,

tekintetem és messze száll

ahol fogan a költemény.

 

Kacagsz,ilyen voltál legelőször

csilingelő ,pergő gyöngyvirág,

és így kísér a végtelenből

a hangod életritmusán

szépséged -ez a nagy világ.

 

Kezed nem tudott elbocsátani

nincs távol és nincs tegnapi

szívünk csengő ,fiatal éveit

bonthatatlanul haranggá

ötvözött valaki.

 

Velem vagy bárhol jársz,lelkem

örök közelben hallgat,lát

s nem tudom miért rezzenek össze

miért várlak még mindig úgy

ha nyitják szobám ajtaját.