Kék Világ -Vilhelem -Orminisan -Margareta blogja

 Sokáig  ültem  elmerengve, 5  csak  bele  szólt  a  néma  csendbe A  gerle  búja   Szivefájdalm át  addig  búgta ,Am ig  a  p á rjá t  visszasírta. Felettem   messze  lepke  szárnyal    Reád  gondoltam  néma  vággyal   .  .  .A  tiszta  légben Mosolygó  szemed  látni  vélem 5 a  válás  kínját  újra  érzem    .  .  . .A  bűvös,  bájos  órák  teltek Nem  zavarták  meg  m ár  a  csendet, M i  sem  volt  ébren, Pihent  m ár  minden  alva  mélyen  .Csak  én  sírtam  a  néma  éjben

 Béke velünk szivem, a feledésrol beszeljunk  hát szívem Mig   a  la n t,  m ely  alig zeng is mar           Fájd  végképp  e lp ih e n  Hadd   dalolja   a  h ű   szerelmet az  arany    ífjúság    mi hagyjukel .  Ezen  a  téren nem  vívjunk  több  tusát.  Elég  volt  m ár  a  szenvedésből ,M it  adtáli,  szerelem,  Színes,  csalóka  zászlód  többé En  fel   nem  emelem. Menjunk ,  szivem ! Mi hátra van még lehet nagyon kevés szenteljuk a nagy nyugalomnak borulj rank feledés S  hogy  ne zavarja  nyugodalmunk ne,  az  emlékezet! Tűnjenek  el  az  eperajkak, s a ragyogo ferfi szemek Legyen   minden,  minden  feledve mi szép volt ,udvadó!  s te  légy,  keblem,  immár  olyanná ,miként a néma tó M ely  rejtve  a  m ély  völgy  ölében ,Mozdulatlan p ih en , S ziklák  védik,  hogy  fö l  ne  rázza N yu g a lm á t  semmi  sem. derünk  szivem ! É n  h ívlak  most m ár, gyerunk a to fele  ,S  m ú ltú n k  ragyogó,  szép  emlék it Temessük  m ind  belé.   ! M ely  rejtve  a  m ély  völgy  ölében ,

Bús  alkonyátók  á rn y á t  szeretem a  val  óságot,  amíg  sejtelem, a  nem  teljesült,  az  epedö  vágyat, illatcsokjat   a  hervadó  virágnak éj szinu  hhajat  sápadt  asszonyoknak ,Szemeket,  melyek  könny n é lkü l  zokognak. A   bánatos  dalt,  a  mélán  kesergőt, , I  h a lá lt  váró  novemberi  erdőt ,Utolsó  lá n g já t  k i alvó,  nagy  tűznek ,Temetők  csendjét,  a  szomorúfüzet ,S   ha  lépett,  ázott  fclhörongy  a la tt H aldokló  hősként  elbukik  a  nap

 Halottak  napjára  künn  a  temetőben Kigyúlnak  a  sírok  minden  esztendőben .Á rva  leány  térdel  szegényes  sírhanton .Oh,  itt  az  a  hant  ma  sötét  hogy  maradjon  „N e   haragudj, kérlek, édes  anyám, drága ,Hogy  a  te  sírodnak  fonnyadt  a  virá g a  ;Letarolva  a  rét  .  .  .  Deres  mező  felett  A   jövő  tavaszig  nem  n yílik  kikelet .Hajnalban  felkeltem,  kora  reggel   félve ,A   határra  mentem  kerekerdő-szélre .Ősz  já r   az  erdőn  is,    hullnak  a  levelek :Vetkező  faágról  sárguló  levelek  .Természet  mostoha  az  árva  leányhoz ,Kerekerdő-szélen  nem  ju t   szép  virághoz .Azt  szedhettem  össze,  ami  megmaradott ,S  őszi  hervadásban  csak  félig  hervadóit Virág  mégis  van  m ár;  de  a gyertya   nincsen. Mért  nem  ültetg etett  azt  is  a jó   Isten? !Irgalomból  élek;   felsóhajt  az  árva :Kevés  az  irgalom,  nem  ju t  a  v ilá g ra! Szegény  is,  kevés  is ! .  Felzokog,  könnyezik ;Sötétség  a  síron  egyre  sötétedik   „lo p ja m   a  v