Kék Világ -Vilhelem -Orminisan -Margareta blogja

 .Hallottam :bársony hangja  szólt ,a  levegőjét beiszom .Ahol  leült hült  melegét, a  kis  díványt megsimitom. Ahol  megállt lába  helyét, öle  helyét, megölelem ,Lepkét  nézett pillantását a  lepke  szárnyán elteszem. , elteszem.

  Gondold  el,  mily  nagy  kegyelem és  munka  kellett,  míg   a  gyenge  szemlátáshoz  igazult......  A  Látástól a  Gondolatszent  városáig   félvilág  az út.A  Gondolat  városa  és  az  írás merészsége  közt  szörnyű  sivatag, s  vadakat  rejtő  rengeteg  terül O bocsásd  meg,  ó  bocsásd  meg  neki hogyha  a  költő  néha  ingatag, vagy  versén  lelke  verejtéke ül.

 Megnőttem és homlokomon ragyog a bölcseség. Ügyeket bogozok, aztán kibontom újra. Megfizet érte a nép. Így hát nem éhezek.   Mert Voltam buta is. Szakadatlanul vártam, hogy bennem a csillag, kigyúl,angyali tűz és meggyúlnak a fák, a füvek, erdők, meggyűl a világ.   Most csak anyagot gyűjtök, hogy te has, ne zúgolódj s te test, elaludhass a fej már úgysem, lázong éjszaka férfiakra gondol s nem gyúlt álmaira.   Sokan tisztelnek is már és, sokan gyűlölnek jobban nem mint én magam s húzó erői közt,mint gépeken a szabályozó, pörög életem.   Napok múlnak és egyre öregebb, egyre bölcsebb és tanultabb leszek az akadályt, mi robbantó dühöm hívta ki egykor, most csak kerülöm.   Ó bölcseség! te biztatsz hajlani, hogy legyek kígyó, sima és sunyi s nekem, adsz mindent, ha a csillagot elejteném, mit angyalom adott.                                                                                              

 Amíg  a  sápadt  sorokon végigszalad  szemed, érzed-e,  hogy  e  vézna  versike egy  bús  végrendelet? A  hideg,  száraz  betűkön keresztül  egy  haldokló  perc  üzen s  a  szavakon  verejték-gyöngy  ragyog. Azóta  Te  is  másvalaki  vagy, s  én  is  ezerszer  más vagyok.

                                                                                                               Jól ácsolt korlátok között ágálsz csak, állatkerti vad s elkapod rögvest mancsodat hogyha a rácsba ütközött.   Nem vészes ordítás szavad magas szirtet, vagy tág mezőt álmod se ismer; itt nyögött már ősöd is rabság alatt.     S ő is nyögött csak. Vakmerő üvöltés s lázadozó erő a szívnek túlsók dolgot ad.   Miért hát a fogvicsorgatás ? képmutató! hisz jó a rács pártolja lomhaságaidat.                        

 Első napok o, legelső napok Mikor az idő egy helyben topog, Akár húznának lomha vén csigák Törttengelyű, kenetlen taligát.   Így bányász véli, kit omlás bezárt Hogy fent az égen nap és hold leállt Ahogy az ingaóra elakad, Ha föld rendíti meg a falakat.   És aztán mégis, nyögve, lassú mód Mozdul a nap és elfordul a hold Csikorog a rozzant időfogat Hogy számláld a lekínzott napokat.   Míg nap napra gyűl, aztán hétre hét Szitálva látatlan porrétegét, Csillag iramlik, óra futva-fut S betemetődik vissza minden út.   Már nem sietnél, ám a múlt siet S ami a múlté, többé nem tied, Kiáltsz utána s visszhangod felel, Idézed és még nem jön semmi jel.   Ó, az időt már visszarántanád Mint gyeplőszíjjal bokros paripát, Sírnál szemhéjjal, mit a könny kimart És jajgatnád az első, szörnyű jajt.   De tompul már a szív, nincs szava  Rátelepült észak örök hava, S a hó felett, a néma hó felett Virrad egy zsibbadt, síri kikelet.   A múlt felől, tudod, már nincs vigasz Hozzá nem szállasz, rá nem számítasz ?