Kék Világ -Vilhelem -Orminisan -Margareta blogja

Végtelen sorozata a bűnnek minden lépésemre, tettemre, olyan üres lett finom lelkem mintha mindent kivetettem. Már várom,hogy valamire már rá fektessem életem mint az éhes sas mely fáradt mert az út hosszú,végtelen. Nem kell a szép, csak ne legyen durva valóság, kézzelfogható repüléstől és sziklára vágyik, melyen kedvére megpihen. Szomorú vagyok s lelketlen könnytömlő ködlik szememen hibázva belefáradtam a valós mosolyokba, gyönge és öntelt simogatásokba, mert a szívem biztos helyet sehol sem lelt kitárom felfelé a két karom, megfeszül minden fájó izmom és várok valami biztató jelt, csak csillagok néznek hidegen. mellem telepszik a végtelen éj ketten ülünk bánattal érzéketlen.

Gondolom, ha a sors merészel kint és bent is zúg a szél ereje, kell a valóság hogy megértsed percek alatt változik őrülete. Titkos álmodozás,sorstól független legszebb érzésben is kegyetlen, hitünkben rettegett felismerések túl későn értik meg a lehetetlent . Velünk virrasztanak az adott évek elszabadultan keringenek a tervek s amikor a rózsák nyílni kezdenek szemünkben tört fények keseregnek. Új élettel egyensúlyozni mernénk az idő nem számít, csak múló igék között fujj gyakrabban romboló szél, hatalmasabban a kiszabott törvénynél. [W.B.].

Lelkem néha megremeg testemen is furcsa rezgések futnak keresztül. Érzem  hogy apró villogások csapnak ki lelkemből lángokat  lövelnek  magam körül lelkem nyög míg testem ég tombolnak vágyak benne rég. Új  vágyak  gyönyörűsége  kél szememben, az árvácska napfelkeltén hideg szavak kiabálnak melegért kétségbeejtően néma nyelven, hogy azután hangtalan törnek szét szomorú erőtlen ajkam ívén. És most az is eszembe jut, hogy hálásnak kell lennem annak az Örökkévalónak, ki mindent teremtett és oly szépen teremtett hálásnak kelt lennem, amiért asszonyi szívemben a satnya virág is egy kósza vágy, mely azonban ezer színnel tölti be kis életem.

Remember----------Apák napjára Gyermek voltam de csak anyánk volt, hányszor ültünk félig árván, kis szobánk lett a fehér márvány jósol az imádság -szólt az anyánk. És hittük a jót, szívünkbe zárván sok kis apróságok, s kályhánk néha melegített, mint egy kazán, elégetve minden fájó nyavalyám. Egyszer érkezett a fehér lován nem egy király,-az én drága apám, júniusi illatban siralmas imádság megtöltötte a kis fehér szobánk. Azóta ahányszor reggel ébredtem tapogattam apám arcán a meleget, de nem fűt már kályhánk égő lángja az apám lelke fűt,június hajnalán. Szerettem volna régen sokat kérni, tudom sok fájdalma volt- ezernyi, gyakran kerestem azt a fura titkot, mert apám soha senkit nem szítkolt. Az élet kegyetlen - fura talány, ember szenved, tündér-korszakán kérdésemre választ senki nem ad miért nincsen apám június hajnalán? Gyerek voltam de nyár alkonyán, mint egy buta rongyos szobalány átöleltem egyetlen fehér asztalát éreztem senkivel nem osztanám

Meg kell tanulni ,hogy boldogok legyünk. Későn jöttem rá,hogy   mi magunk alkotjuk meg boldogságunkat,mert   a test és a lélek egészségét, a boldogságot akkor kezdjük szeretettel ápolni, mikor már veszendőben van. Míg birtokában vagyunk, nem tudunk róla. És ezek a boldogság-gyakorlatok csak egy szempontból veszélyesek: az ember igen sokat foglalkozik ezzel a veszendő földi kinccsel. Hanem van egy nagy előnyük is: ritmusukkal lekötik a figyelmünket, úgyhogy nem vesszük észre szenvedéseinket,csak amikor már kés ő van .    Eletem legszenbb epizódjáról szeretnék írni ,amit régebb akartam de mivel nem  tudom kiverni az eszemb ő l ,gondoltam csak megírom,ha másnak nem is de magamnk.    Ezért írtam a bevezet ő  mondatokat,hogy tanuljunk bel ő le mindannyian.         Úgy éreztem  hogy    én, ő-benne élek, s ő csak érettem él. Mosolygása végtelen boldogsággal telített; ha hallottam édes és mégis erőteljesen öblös hangjának határozottságát, reszketni kezdtem az örömtől s a szerelemtől. Mé