Hütlenség

Meg kell tanulni ,hogy boldogok legyünk. Későn jöttem rá,hogy   mi magunk alkotjuk meg boldogságunkat,mert  a test és a lélek egészségét, a boldogságot akkor kezdjük szeretettel ápolni, mikor már veszendőben van. Míg birtokában vagyunk, nem tudunk róla. És ezek a boldogság-gyakorlatok csak egy szempontból veszélyesek: az ember igen sokat foglalkozik ezzel a veszendő földi kinccsel. Hanem van egy nagy előnyük is: ritmusukkal lekötik a figyelmünket, úgyhogy nem vesszük észre szenvedéseinket,csak amikor már késő van .
   Eletem legszenbb epizódjáról szeretnék írni ,amit régebb akartam de mivel nem 
tudom kiverni az eszemből ,gondoltam csak megírom,ha másnak nem is de magamnk.
   Ezért írtam a bevezető mondatokat,hogy tanuljunk belőle mindannyian.

       Úgy éreztem  hogy   én, ő-benne élek, s ő csak érettem él. Mosolygása végtelen boldogsággal telített; ha hallottam édes és mégis erőteljesen öblös hangjának határozottságát, reszketni kezdtem az örömtől s a szerelemtől.Mégis van boldogság a világon, ha nekem nincs is jó házasságom.
 A tökéletesség hordozója volt ő nekem s minden rajongásomnak s minden szeszélyemnek megfelelt, - szép volt számomra ha a magas homolakát ritkán összeráncolta,jelezve ha nem tetszett valami.
A kék színű póló -nadrág-ban ,igazi hódító jelenség volt.A póló kidomborította széles  mellét ezzel jelezve hogy sportos ember,erős tartású termete kiütőtt az átlag emberekétől.
Régóta ismertem Elemért,még diák korom óta,de soha nem néztem rá úgy mint akit meg kéne hódítani..
Hanem tehetséges altatóorvost láttam benne.Nap mint nap láttam nemcsak a klinikán ,hanem mint szomszédot is.Tudtam hogy sokkal idősebb mint én.
Megszokott figurája ismerős volt számomra, de a- jó napot kívánok-mondaton kívül, - más nem hangzott el közöttünk. Mondhatom ,hogy kollégák voltunk úgy mint annyi más idegen-ismerőssel
akik a klinika alkalmazottai voltak.

  Ha vissza emlékszem  a szép időkre a majdnem tíz éves kapcsolatunkra,újra kigyúl az arcom ,és hevesebben dobog a szívem,-és egy ugyanakkor  nagy üresség a szívem körül.
A meleg kéz erős szorítása vállamon,annyira belém idegződött,hogy szinte érzem most is ha valaki a vállamra teszi a kezét-,hogy ott van mellettem.
       Aznap,amikor történt az egész,egy pénteki nap volt és a déli órákban      gyors léptekkel indultam az öltözőbe ami a földszinten  volt az összes alkalmazottaknak.
Nőknek külön és külön a férfiak  öltözője ,egy hosszú folyosó végében.
Az öltözővel szemben egy kis cukrászda szolgált fel naponta kávét ,süteményt,különböző  üdítőt , cigarettát  és más kisebb apróságokért ,jártunk oda., szinte minden nap mindannyian.
Ahogy elhaladtam a cukrászda előtt már számtalan gondok halmozódtak az agyamban:vajon elég lesz a benzinem  hazáig,vajon   haza érkeztek -e fiúk az iskolából,remélem  megtalálják a hűtőszekrényben tárolt  ételeket amit mindig ,csak meg kellet melegíteni.

    Amúgy a jégszekrényre ragasztott kis cetli  ,jelezte mit kell ebédelni :ja és hogy be kellene térjek a piacra is,-amikor hangosan a nagy tömegben-mert ilyenkor a déli órában a műszakváltás idején
 jöttek ,mentek az alkalmazottak ki haza ki akkor jott be,
Hirtelen  erős, öblös hang harsant fel a kis cukrászda előtt.
-Kezeit csókolom!-Hogy maga milyen jól néz ki! 

 Jött tovább a szöveg [amit soha el nem felejtek!]
Felnéztem ,hogy kihez szólnak .A neves altatóorvos éppen a   cukrászdából  lépett ki ,hozzám intézve ezeket a mondatokat.
Megköszöntem,de  egy kicsit zavartan ,mert sok ember felfigyelt Elemérre!
Haza megy Baba?-kérdezte dr,K.Elemér?
    -Igen  -köszönöm szépen -néztem Rá zavartan- de Ő csak bólintott és banánt bontogatott közben.
-Ő még  dolgozik,ő még  marad, mert különben haza vitt volna.
-Furcsán szinte kutatólag,   fürkészve nézett rám.

Elcsodálkoztam magamban-mi a csoda ezt az embert évek óta ismerem ,még amikor gyakorlatokra jártam ,ott volt mint  előadó gyakornok,igaz akkor még fiatalabb volt.

Kezdtem elhessegetni a gondolataimat erről az eseményről.Sok mindent tudtam Róla.

Különös, de annyi év alatt még egyszer sem gondoltam múltjának kifürkészésére; féltem elhomályosítani a varázs tükröt, mely elém bűvölte képét, mégis meg nem állhattam, hogy egy s más, inkább férfi mivoltjára, mint tehetségére vonatkozó mende-mondára fel ne füleljek. Annyit  tudtam róla hogy házas és két gyermek apja ,akik már nagyobbak és külföldön   élnek,azt is tudtam,,hogy nagy nőcsábász hírében állt és hogy Elemér  és felesége nyílt házasságban élnek, és büszkék rá. Felesége is ismert ember a városban.Tanárnő-angolt tanított.

  Mindezek nem érdekeltek,mert soha nem vetettem rá szemet inkább Ő  vetett szemet rám. 

   Távozásomkor   az újságárus  mellett  haladtam át s gépiesen belenéztem egy hírlapba. Azt hiszem, valami börze-lap lehetett. ...
 Megremegtem még gondolatára is és büszkeségem is berzenkedni kezdett ,hogy kiszemelt  volna engem ,mióta elvált a volt barátnőjétől,szinte egyedül láttam mindig a sötétkék kis Ladájával közlekedett.
Jól ismertem ,mint orvost már csak azért is mert egy negyedben laktunk.

Utólag megtudtam,hogy ő is ismerte a hátteremet ,,az egyik ,azt hogy Edesapám a Városi  Főorvos és előadó tanár az Orvosi Egyetemen.

Pechemre azt is tudta ,milyen házasságban élek.Ezt gondolom a szomszédságnak koszonhetem

    Egy kicsit  töprengtem s tekintetem a még mindig kezemben tartott újságon volt s hirtelen ezen a két soron akadt meg:

Vidéki bokrétaünnep- "Sanitas " az Egészségügyi Szakszervezet rendezi az utolsó bokréta átadást ,a  Régenieknek  adják vissza csokrukat a  Bucsin-tető közelében levő Putna-tetőn  S ezek a végtelen egyszerű szavak különbnél-különb benyomásoknak új sorát indították meg bennem: a rég elfelejtett idők  voltak, messzi visszhangja az édes gyermekkori ünnepeknek.Ismertem ezt az ünnepet.

  - Kürtök és dobok szóltak a távoli hegyhát s erdő felől: a lányok virágot fontak füzérbe, daloltak, s szalagos bokrétákkal díszítették Régebb   leányvásárnak is neveztük. .Gyakran mentem én is a fiaimmal ,minden hónapban. Az újságot magamnál tartottam,de az eszemben ott vibrált a dr.K.Elemér hangja ,széles válla és nap barnította arca  hatásos volt az őszes hajához egyben.

Útközben elintéztem a piaci ügyeimet ,majd haza érve ,a fiaimmal csevegtünk a napi eseményekről.
Megegyeztünk ,hogy újra elmegyünk a bokrétaavatásra.

Este amikor  lefeküdtem,  nem találtam nyugodalmat. Egész fiatalságom elvonult emlékezetemben. Ez az állapot, melyben élek nem tarthat sokáig ,a részeges férjem mellett.Többször akartam válni ,de mindig a gyerekeimre gondoltam,nem akartam idegen apát hozni nekik.Nekem csak a gyerekeim voltak fontosak szamomra.
        Csak bámultam rá, ahogy feküdt otthon, és annak ellenére, hogy tudtam, milyen régóta és mennyire szerettem, és hogyan zúzott szét és tett tönkre mindent, amit értékesnek és valóságosnak tartottam, és hogyan vette el tőlem az egészet anélkül, hogy bármi beleszólást engedett volna a dologba - ennek ellenére, és tudván, mennyire nemtörődöm módon bánt velünk és az életünkkel -, amikor fel kellett volna háborodnom, és dühösnek kellett volna lennem, nem láttam mást, mint egy idegent aki csak fekszik ♪s a tulvilagrol nezi az eletunket.

Teltek a napok Dr,K. Elemért nem láttam Közeledett a hétvége és készültünk a fiaimmal a Bucsinra az ünnepségre.Minden bokoravatáson voltam ,régebb a férjemmel, de mióta Bacchus barátja lett  nem mentem vele sehova. Ő a  kocsmába ,én és a  fiaim,mindenfele,amerre csak akartak ők is.Sokat napoztunk, fürödtünk  a hozzánk közel levo Weekend Telepen.

Amellett itt a Maros mellettünk  ,nem kellett messzire menjünk fürödni.
Kozben ,hogy mindenki megertsen,a ferjem nem hianyzott soha  tudva ,hogy milyan ontudatosan tette tonkre az eletunket,

Csodalatos szép oszi nap volt a Bucsinon. A lassan sargulo levelek szomoruan logattak fejuket idonkent megelenkulve  amikor a nap ragyogott.
A Tarisznyás Márton Néprajzi Múzeum csodálatos épülete elottt megalltunk es elcsodalkova neztuk szepseget.
Fiaim boldogan kerülgették a nagy területet közben ismerős fiúkra találtak,hiszen nagy részünk Marosvásárhelyről voltunk.Körbejártunk mindent amíg megkezdődött a körtánc.

Sokk-sok cserepes, hegyes tetőcskéje van, a múzeum házának, vöröslő homlokzatát sárga szegletkövek csipkézték, előtte hársakkal s szilfákkal kerített zöldellő térség s a fák lombjait áttűzdelték a lenyugvó nap lángszerű sugarai. A pázsiton kislányok táncoltak   körbe-körbe s közben anyáiktól tanult régi dalokat énekeltek, méghozzá olyan természetes szépségű székelységgel, hogy az ember hálát adott a sorsnak, amiért itt élhet az ősi Székely -földön, ahol már több, mint nyolc  évszázad óta dobog Erdély  szíve.

Szinte m az egyetlen asszony ,alig voltam akkor negyven éves .A  legtöbben fiatal lányok  voltak jelen. és persze ferfiak minden korosztalyajelen volt

  A körben, ahol jártuk a táncot, hirtelen   észre vettem  a sok ember kozott Elemert is  sportosan felöltözve könnyű nyári nadrágban, sötétkék selyemingben és akkor láttam hogy Elemér az illető. Amikor hirtelen, a tánc fordulatait követve, máris a kör közepében találtam vele magam.A derekáig értem talán egy kicsivel fentebb. Azt mondták, hogy csókoljuk meg egymást, s rá a körtánc s a karének gyorsabb lett, mint valaha. Amikor megcsókoltam, nem állhattam meg, hogy meg ne szorítsam a kezét. Őszes hajtincsei  meglegyintették arcomat. S ettől a pillanattól fogva valami ismeretlen zavar hatalmasodott el rajtam.

   - Hogy visszaléphessen a táncoló körbe, a férfinak  énekelni kellett valamit. Alighogy leültek körülötte, mély bariton, olyan enyhén-fátyolos hangon, mint amilyen ezekké a ködös vidékeken élő férfiaké szokott lenni ,bár ö nem erről a vidékről  származott, elénekelt egyet a mélabúval és szerelemmel teli régi románcot. Meglepődve   hallgattam,nem is gondoltam ,hogy ez a nagy ember énekelni is tud.Én biztos  nem tudtam volna előhalászni emlékeimből egy éneket sem.Látszott ,hogy nem először jött ö sem erre a tájra..

          Éneke közben a nagy fákról árnyék ereszkedett reánk s a feljövő újhold világa éppen rá esett  ámuló körünk közepében. Elhallgatott és senki sem merte megtörni a csendet. A pázsit sűrű páradarabkákkal volt tele, melyek fehér pehelységüket a  füvek hegyén lebegtették tova.
 Nagy csend lett az ének után,mintha mindenkit megvarázsolt volna a dal.

-Végre felkeltem s a múzeumi épület előterére futottam, ahol nagy, domborműves fajansz-csebrekben babér ágak voltak. Két ágat hoztam, melyek egy szalag segítségével hamarosan koszorúvá váltak. S akkor Elemér fejére illesztettem ezt az ékességet; áttetsző levelei meg-megcsillantak az  őszes  haján a sápadt holdsugárban. Olyan volt mint egy  Dante férfi figurája..

Csodás hétvége volt számomra .Elemér lassan felém tartott es mosolyogva mondta:-tudtam, .hogy itt lesz,láttam a kezében a lapot olvasni akkor ott az öltözőfolyosón.
Egyedül jött ?-kérdezte határozottan.

  -Nem dehogy a fiaimmal, siettem a válasszal,nehogy valami eszébe jusson.

-Gondoltam haza viszem magukat.,mikozben kerdoen nezett szemembe.

Mi is autóval vagyunk - köszönöm szépen.

  A hazautazás előtt, tábortűzet rittyentettek a fiatalok,mi pedig körbeülve meredtünk a felcsapó lángokba,mélán .Mindenki valamit álmodott amíg égett a tűz,elképzelve a lehetetlent!

Késő este értünk haza holtfáradtan,de ugyanakkor boldogoknak  és szabadoknak éreztük magunkat mind a hárman.Otthon ugyanolyan hangulat uralkodott,mint máskor,de senkit nem érdekelt
Igen boldogok voltunk és fáradtak ,hogy még vitatkozzunk is.

Izgalmas vadászat zajlott  hónapokon át, végre sok kínzó vágy  és csillogó remény után diadalmas teljesülés! Ez éppen akkor, minden idegemet, minden szerelmi vágyamat, minden érzékemet  lekötötte. a megtalálás ehetősége. Soha ennyi titkot meg nem tudtam.
Nem tudtam elképzelni ,hogy vannak férfiak ,akik figyelembe veszik a női érzelmeket és aszerint
viselkednek,Számomra minden mozdulata új és kellemes volt,minden mozdulatában benne volt a
férfi vágya  társa iránt,a finomságra és érdeklődésre kialakult férfi ösztön mintakepe volt.
A férfiak ma is szeretik a legjobb arcukat és legvonzóbb férfitulajdonságaikat kidomborítva meghódítani a nőt, majd időt és lelkesedést nem kímélve addig ,amíg a nő is behódol nekik.
Egy férfi, aki a szerelem művészetében járatos, beszédes és hizelkedő: gyorsan megtalálja az asszonyok szivét, még ha nem is valami hires, nevezetes is!” Azonban ama férfi, aki ebben az ügyeskedésben kitünik, semmiféle különösebb nevet nem kap. 
Vigyázva, tapogatódzva, ha lehetséges, gyengéden törtessünk előre a Titkok Titkának birodalomba
Vidaman kerdezte egy nap tolem-akkor mar tegezodtunk,

      -Péntek délutánonként megfelel neked ,hogy találkozzunk nálam otthon ? -kerdezt Elemer.
     - Ott leszek,-suttogtam.,de magamban vivodtam hogyan hajtom vegre az igeretem
ekortol kezdtem gondolkozni ,hogy mit veszek fel es a legaprobb hibakat is eszrevettem testemen,
 Az idők is multak és testem is valtozott ket szules utan,  Titokban olvasni kezdtem a franczia,irókat is és elképpedve láttam hogy a női test egészsége és a kifejlett asszonyi formák buja virágzása lantosra talált és polgárjogot nyert a szerelem világában.

     Titkos találkozásaink a gyönyörűségek és rettegések állandó transzában folytak le. Mindent máskép láttunk, ítéltünk  meg ilyenkor. Elemér mintegy hozta magával a titokzatosságnak sleppjét.
   Elemérben nagy, szinte természetfölötti erőt láttam,   Percekig álltunk s néztük egymást. A boldogságnak és az örömnek olyan kiteljesülését éreztem magunk körül, hogy az akadályokat már meg sem láttam. Mintha rettenetes magasságban repültünk volna, ahonnan szelíd emelkedésnek látszanak az óriás hegyek.2222222222

Teltek,múltak a napok ,hetek hónapok és mi ketten voltunk- egy.Sokat beszéltunk telefonon is ,neha orakig
Van, hogy nem is kellenek nagy szavak, nagy gesztusok. Van, hogy nem is kell nevén nevezni. Egy gondoskodó mondat vagy egy simogatas,  több érzelmet takar, mint egy szerelmi vallomás. Sokszor az az egy mondat felér egy vallomással.Nem kell mindent túlbonyolítani. semmit

Szeretni is olyan egyszerű viszont nagy dilémában voltunk a talaka helye miatt
Egy szerelmes vagy vaggyal teli ferfi mindig kitalal valamit..
 Nehéz volt megoldani a találkozást,de hétvégeken találkoztunk Elemér lakásán ,amikor  a felesége elutazott a barátjával szokás szerint minden pénteken pihenni mentek  három napra. a varostol nem messzire egy kis uduloghazba.
 A feleségével való viszonyom érdekes módon nagyon barátságos  volt.Ő tudta, ki vagyok ,én pedig tudtam ,hogy  ő a barátjával jár hétvégeken egy hétvégi házba a városon kívül  ,amit fenntartottak  közösen a baráttal.Gondolom örvendett,hogy a férje  nincs egyedül így bátran mentem én is  Elemérhez.
A mai napig is hihetetlennek tűnik,jó barátnők maradtunk ketten tovabbra is Gyakran meglátogatom ,de Elemér nevet nem ejtjük ki soha,mert mindkettőnknek fájdalmat okozna.

Ma is úgy emlékszem a házukra, mint ahol minden elefántcsontból, ébenfából és ezüstből van. A régi bútorok különös fényben csillogtak A kapualja ablakai finom zöld, sárgás és halvány-lila fényt szűrtek át s amint beléptem, mindjárt két kő-óriás feje meredt elébem haragosan, morcosan. Minden, ami sejtelmes és nagyszerű volt, az itt találtam  nála.
         
      Újra ifjúnak és szerelmesnek éreztem magam  és boldognak ,a két fiam  mint két őrzőangyal őrködtek felettem.Felpezsdült a vérem,többé nem voltam az a búskomor asszony ,aki várja a részeg férjét haza.

  Rendesen késő este vetődtem haza azon a napon,. Az úton szaladtam, boldogan megvacsoráztam a fiaimmal együtt  Aztán olvastam s gyakran három órakor is égett a lámpám. Álmomból sokszor felriadtam. Felszakítottam az ablaktáblákat. Az éj fülledt volt; az ég tinta,- fekete. Csak szögletében pislogott egy arany csillag, mint valami odatűzött drága ék. Körülötte halvány fényfoltok remegtek, mintha odalehelt aranyfüst nyomai lettek volna, önkénytelenül is a titokzatos ház felé fordítottam a fejemet. Az udvar mélyén a fehér orgonák virágoztak.
Elemér visszaadta  teljes erőmet ,és az az  asszony lettem ,aki voltam hajdanában.
  Voltak közös témáink is  de a legszebbek  voltak azok a pénteki napok,amikor együtt lehettünk.
Nem sokat mesélt gyerekkoráról mint ahogy én sem,viszont elmesélte hogy van egy lánya meg egy orvos fia ,akik Haifán élnek mindketten.
  A nagy kezei  mindig forrók voltak .amivel átkarolta a  nyakam, forró arcát beletemette vöröses barna,  hajamba és suttogta a fülembe -szeretlek kicsi.
Szeretett úgy sétálni ,hogy karját a vállamra tette,időnként belenézni az arcomba.
Bár ismertem életének történetét nem volt titok. Tapasztalt férfi volt a nő ügyekben tudta, hogy kell a fiatal nőcskékkel bánni, és mégis volt benne valami  mint egy mágnes ami vonzott ,a teste illata,
gyöngédsége,határozottsága a szavak finomsága  amiket suttogott,a nézése ami  nem csábító jellegű hanem inkább fürkésző  pillantások voltak..Mintha szerette volna  megkérdezni ,hogy szeretem -e ,de soha nem tette.

Egy dolog ami mindig zavart ,már ismeretségünk elején kijelentette ,-sosem válik el a feleségétől,vallása nem engedi meg.Különben is szereti a feleségét,mint élettársat.
Az igazság ,hogy én sem akartam felesége lenni két fiú gyermekkel.Nem is volt közöttünk ilyen téma.
Fiatal korában szép ember lehetett  Elemér, barna erős  és határozott.. Haja olyan, mint a selyem, selymes volt az arca, a szemének fénye, olyan a finom szalmaszínbe játszó   bőre is.. A homloka, a nyaka és a nagy  forró kezei igazi  szerelmes férfikezek  ,amit csak simogatásra kellene    használni.

Amikor együtt voltunk nála ,az igazi férfi legszebb tulajdonságait véltem felfedezni benne.Szerette a nőket azt tudtam ,de nem gondoltam volna soha hogy szerelmünk kitart annyi éven keresztül.
Ezek  az évek alatt megismertem  Elemér nővérét és az occsét.Dórikát   es Jancsit ,akik nem nagyon csodálkoztak  az  új barátnoi kapcsolatnak.Valószínu Elemér gyakran váltogatta a noit.
De a mi kapcsolatunkkal megmutatta ,hogy kitarthat egy no mellett is,
Összenőttünk ,főleg a klinikai időkben ahol gyakrabban voltunk együtt ,mint amennyit a férjemmel voltam egy végben.

Reggel  műtétek előtt először meglátogatott engem a  laboratóriumban .Már a kolléganőim is tudtak Róla es suttogták:

  -Jön a doktor úr.
Hevesen érkezett a kék színű moltonköpeny  mindig rajta volt ,még meleg időkben is,s a fehér
 klinikai papucsai kopogtak végig a folyosón,amíg hozzám eljutott..Mot is hallom a kimért lépteket.
Délelőttönként gyakran lejött hozzám,vagy a cukrászdában megittunk egy kávét,amikor szabad volt.
A műtőtermek a   második emeleten voltak én pedig az első emeleten dolgoztam.

Délben kivártam én amíg befejezték a műtétek egy részét,mert lévén ,hogy számára közeledett a nyugdíjazás ,bizonyos számú műtétekre alkalmazták csak,de voltak elnyúló műtétek ilyenkor megvártam,hogy együtt menjünk haza.Ilyenkor persze bevásároltunk ki-ki magának.
Nem egyszer  történt meg ,hogy üzletekben ismerősökkel is találkoztunk.Már én sem de  Ő sem törődött Gondolom a fél város tudott rólunk,csak a férjem nem.
     Édesek  voltak az együtt eltöltött délutánok   éjszaka pedig mindig vele álmodtam.
Máskülönben most is gyakran álmodom vele.  simogatom álmomban is szerelmesen.

   Csodás kilenc és fél évet éltem Elemérrel.Egy felhő sem zavarta együttlétünket.

En pont úgy viselkedtem otthon mint mint azelőtt  ,pont úgy foglalkoztam a gyerekeimmel,akár ,most  is
Életem legszebb évei voltak.Nem tudom visszaadni,hogy abban a férfiban mekkora gyöngédség rejlett ,annak ellenére ,hogy mondhatnám eléggé nagy darab volt.Érdekes ideái voltak mindenféléről. Szokatlanul egyéniség volt. Nagyon művelt is. Társalgás közben nem kellett kerülnie a külföldi vonatkozású témákat, világtörténelmi vagy irodalmi hivatkozásokat, melyekért némelyek megorroltak és azt hitték róla, hogy hivalkodni akar az ő ismereteivel. Elemér meglepően tájékozott volt ezekben. Kitűnően beszélt nyelveket. Roppant szeretett olvasni, nem csak   orvosi irodalmat.

Egy évben a Fekete tengerre mentem a fiaimmal. tíz napra a vakációban.
Őrülten hiányzott a meleg kéz simogatása  és a meleg bársonyos hangja.
 Imádta a zenét akar csak én, így az autója  tele volt zenekazettákkal.
A kilenc és félév alatt Elemér egyszer utazott el két hétre ,hogy meglátogassa a gyerekeit.Számomra  egy örökkévalóságnak tűnt.Egyetlen megnyugtató az volt ,hogy mielőtt  elment ennyit mondott:
-Remélem nem keresel új társat magadnak, kicsi- míg hazajövök,súgta félig viccesen- félig komolyan.
Ritkán láttam rajta ,hogy féltékeny lenne.Bár én beszámoltam az otthoni helyzetemről ,hogy már előtte sem volt intim kapcsolatom a férjemmel-es ő tudta ,hogy nem hazudok.
De ha megálltam a klinika  folyosóján  valaki férfiemberrel diskurálni ,türelemmel várt  -majd megkérdezte -mit akart  tőled az az ember?
Egy alkalommal szinte ,hogy botrányos helyzetbe kerültem.Megvolt a szokáso kis bárunk ,ahova betértünk szombatonként
Ültünk egy szombat délelőtt a mi kis bárunkban., kávét szurcsolve ,csendben beszélgetve,amikor is Elemér 
megszólalt kissé szórakozott módon:
   - Valakit látok — mondta az Elemér
  -Kit?
 -Ne ijedj meg.
 - Ki akar megijeszteni?
 - Nem tréfálok. Legjobb lenne innen eltakarodni.
 - Mi tortenik ?
- Most lépett be az ajtón Dr B I a sebész barátom,de nem egyedül.
 - Kicsoda? 
- A férjeddel.
 - Ne tréfálj.
 - Nem tréfálok.
  
— Rossz vicc. 
— Rossz vicc, de igaz. Ha megfordulsz, megláthatod őket.
 A két  férfi egy megüresedett asztalnál foglalt helyet. Italt rendeltek ,a férjem háttal ült asztalunknak.
Elemér  felállt. Lassu léptekkel az orvos kollegája felé lépett.
-Szia Imre.-hallottam.
Majd köozel hajolva valamit beszélgettek,miköozben bemutatta a férjemet ,aki akkor az rszagot Turisztikai  Hivatal 
aligazgatója volt.   
Majd pont olyan lassú léptekkel  jott vissza majd ram tette a kezét s ennyit mondott.
- Ajánlatos lesz, ha tudomásul se vesszük őket.
  Akkor en mint egy kis nyuszika ijedten fogtam eg a karjat.
 - Menjünk mondtam
 Gondolom a  távoli bolygókon az istenek is megdöbbenhettek  bátorságomon.
Kozben  Űj vendégek jöttek; zörrentek, a talcak,poharaka  levegőben.felhomaly lett a teremben,mikozben 
 eltávoztunk. Rajtakaphatott volna , akkor a ferjem ,de a Fortuna ott keringett felettem.

.Egyszer egy versben megírtam ezt   egyszerűbben mondom... arról van szó: a férjem  tudta, hogy  megcsalom.. De én is tudtam  annyit hogy  Elemér  a lét és én vagyok az élete. En  vagyok a  a sikoltás és s o a megmentom,
Szeretlek-szeretlek suttogta Elemér,  amikor már kint voltunk.  Egyszer elmesélte ,milyen vágyak kergetik ot otthonában .Felt ,hogy talán elveszít.
Szép vallomásnak találtam.                       

Mint férj és feleség ,rendületlen voltunk együtt.Még akkor is amikor a piacokat,vagy boltokat  jártuk,mindig  egy párt alkottunk.
Csak az elválások voltak fájdalmasak.Gyakran beszéltünk telefonon,de  mikor kifogytam mindenből,
 már nem mertem hívni, csak könnyezve virrasztottam, mert utána való szenvedélyes vágyam még fokozódott.
Legkedvesebb élményeim azokból az évekből maradtak, amikor egy  betegsége miatt megkért ,hogy vegyem fel a fizetését és vigyem  el neki. . Ilyenkor gyöngédsége és szeretete túlömlött mindenféle önuralom és felvett közömbösség korlátján. És noha azokban az időkben érzéseim mohó gyönyörűségét nem fokozhatta még az ijesztő gondolat, hogy elveszíthetem ot ha nem vigyázok
Csupa lélek lettem.Nem volt elég tapasztalatom ,mint Neki.
Megcsókoltam Elemért ,bár ragályos  betegsége volt,de nem riadtam meg ,hogy elkaphatom. Ennek a csóknak leírhatatlan édességét újra többé soha sem találtam meg..Mintha búcsú csók lett volna.
Elemért leginkább gyenge akaratom ejtette kétségbe. Mindent hangulatom pillanatnyi sugallatára tettem. Életem, amíg így az érzés vagy az ötlet irányította, ha nem is volt teljesen jó, mégsem mondhatom, hogy rossz lett volna. A munka, nyugodtság és a józanság szép terveinek megvalósítását Elemér  és én tulajdonképen azért sürgettük, mert mindketten éreztük, ő tudatos értelemmel, én kissé zavaros fővel, de annál nagyobb hévvel, hogy ez a valóra-váltás végeredményében annak az akaratnak bennem való tovább-élése és megtestesülése lesz, amely Elemérben  fogant meg és ébredt öntudatra. Az akarat megszilárdulása bennem kettőnk lényének erkölcsi egymásba kapcsolódása s diadalmas eggyé-olvadása lett.
     

  Nyugdíjba szinte egyszerre mentünk ,én ötvenéves koromban,Elemér pedig hatvan hét évesen.
Ekkor jöttek a szomorú napok,amikor napközben nem találkozhattunk.De mindig vannak kivételek.Kutyát sétáltattunk a Maros partján,vagy kimentünk a város széli nagy áruházba.
De a péntek délutánok a miénk volt .Már kora délben  készülődtem és  dobogó szívvel mentem a lakására ,ahol átadtam magam az  összes  gyöngéd szerelmi  játékainak.Tudta ,hogy szeretem ,bármit kért szenvedéllyel teljesítettem.
Nem kellett halljam az otthoni szöveget"Már megint kire gondolsz " szeretkezés közben az ex férjemtől,amitől elszállt minden kedvem.
Minden kellemetlen akadályok ellenére kitartottunk egymás mellett ,annyi éven át szerelemben.
 Elemérrel gyakran kimentünk a városból, fel a Váczmány tetőre ,ami elég közel volt a városhoz, sétáltunk,majd megebédeltünk az ottani  vendéglőben.
 Sohasem voltam annyit hangversenyeken, mint ezekben az években és sohasem érintettek felületesebben a zene hullámai, mert egyéb vágyam sem volt, minthogy mellette ülve hallgassam en is a zene buvöletét.
Hallgattam, de nem hallottam semmit sem. És ha néha mégis figyeltem, már képtelen voltam a zene titokzatos nyelvét mindenben megérteni. 

  
Én rövidesen új munkahelyet kerestem ,mert még túl  fiatal voltam,hogy otthon
üldögéljek a  semmittevők világában.Elemér tanácsolta és az ő segítségével kerültem a SANTA 
Poliklinika laboratóriumba.
Sajnos  Elemérrel ritkábban találkozhattam ,mert közben   bővült a családom,megszülettek a nagy fiam lányai,sokat segítettem nekik,így a délelőtti  találkák vásárlások mind ritkábbak lettek.
Azért a péntek délutánok megmaradtak továbbra is pont olyan nagy szerelemben ,mint régebb
Nem hogy apadt volna a szenvedély ,hanem mind jobban vártuk a következő hét pénteket.
A szerelem nem múlik,csak ha akarja az egyik fél.Ebben a kapcsolatban mindketten vigyáztunk egymásra.

A szerelem el nem múlik soha, nagy pillanataiban van örökkévalósága. Belső természete nem az állandóság, de nagyralátás volna földi embernek azt követelni az egektől, hogy ami ily csodás, az változatlan maradjon. Egy másik életben bizonyára tökéletesebb lesz és én hiszem, hogy e földön csak az elejét éljük. Valahol másutt van a kifejlődése, a magyarázata, a titka. Itten: sok kínja és még több gyönyörűsége.
Es amikor ennyi mindenen keresztül  és ennyi mindent feláldozol  rád esik a bomba az égből 
A leg könyörtelenebb  pillanat akkor jött be ,amikor Elemér felesége  egy kora reggel telefonált nekem ,hogy Elemér hirtelen halállal elhunyt azon  éjszakán.

Egy péntekre virradó hajnalban hagyott itt  minket ,akiket szeretett.

Vége volt.   Éles fájdalmat éreztem szívemben. Többet ragadott  el tőlem, mint szerelmét. Elvitte  a hitem az életben s ön magamban.

Én rövidesen új munkahelyet kerestem ,mert még túl  fiatal voltam,hogy otthon
üldögéljek a  semmittevők világában.Elemér tanácsolta és az ő segítségével kerültem a SANTA 
Poliklinika laboratóriumba.
Sajnos  Elemérrel ritkábban találkozhattam ,mert közben   bővült a családom,megszülettek a nagy fiam lányai,sokat segítettem nekik,így a délelőtti  találkák vásárlások mind ritkábbak lettek.
Azért a péntek délutánok megmaradtak továbbra is pont olyan nagy szerelemben ,mint régebb
Nem hogy apadt volna a szenvedély ,hanem mind jobban vártuk a következő hét pénteket.
A szerelem nem múlik,csak ha akarja az egyik fél.Ebben a kapcsolatban mindketten vigyáztunk egymásra .
A szerelem el nem múlik soha, nagy pillanataiban van örökkévalósága. Belső természete nem az állandóság, de nagyralátás volna földi embernek azt követelni az egektől, hogy ami ily csodás, az változatlan maradjon. Egy másik életben bizonyára tökéletesebb lesz és én hiszem, hogy e földön csak az elejét éljük. Valahol másutt van a kifejlődése, a magyarázata, a titka. Itten: sok kínja és még több gyönyörűsége.
    A legfájóbb pillanat akkor jött be ,amikor Elemér felesége  egy kora reggel telefonált nekem ,hogy Elemér hirtelen halállal elhunyt azon  éjszakán.
Egy péntekre virradó hajnalban hagyott itt  minket ,akiket szeretett.

Vége volt.   Éles fájdalmat éreztem szívemben. Többet ragadott  el tőlem, mint szerelmét. Elvitte  a hitem az életben s ön magamban. 

  Bódultan, szédülő fejjel indultam el a  munkahelyemre. . A fájdalmat és az önvádat roskadozva oda vittem, ahol szerelmem utolsó, nagy jelenetei játszódtak le. Egy kis  kis cukrászda a munkahelyem közelében. Ott volt minden éppen úgy, mint azelőtt. Az asztalra helyezett sárga ernyős asztali lámpa halvány, meleg fénnyel öntötte el a helyiséget. Csend és némaság volt itt s valami titkos, szótlan szenvedés lappangott. A kis szoba olyan volt, mint hallgatag, szomorú emberi arc .. .  sírva borultam az asztalra.

Es mennyi mondanivalóm volt és mekkora szerelem égette szívemet.Hiányzik  életemből a tekintete a homlokráncolása ,a forró kéz simogatása ,a fülembe súgott szavak selymes  pillanata.
 Nem tudtam Róla ,hogy cukorbeteg,soha nem mondta.     Szívstop volt a halál oka.
Elemér halála egy év  múlva a nyugdíjazása után  ,ami hirtelen történt ,mély sebet hagyott a szívemben. Nem tudom és nem is akarom elfelejteni.Itt van a szívemben amíg élek.

Még a temetésre sem  mertem elmenni,nem akartam megalázni Elemér emlékét   jelenlétemmel.Biztos sokan kerestek szemmel a temetőben.Ma sem tudtam elfelejteni  a napokat ,órákat amiket együtt töltöttünk.Nagy fekete  űr maradt utána,amit nehezen hevertem ki ,es mindezt egyedül ,mert senkinek nem meséltem el semmit azonkívül amit láttak.

 Dr. K E.tekintélyes aneszteziológus főorvos volt a marosvásárhelyi I. Sebészeti Klinikán. 
Utólag köszönöm, hogy engedte, hogy szeressem. Ennyi már elég. Volt idő, amikor azt hittem, többet akarok. Akartam egészen. Akartam a testét, a lelkét, a múltját. És akartam a jövőjét.. Meg kellett öregednem, hogy értsem, mi a szeretet és mi a birtoklás. Ma már tudom, enyém az adomány így is. Csak terhes ne legyen az én nagy szeretetem  Most mindent lakat alá temettem  élem az életem a két fiam szeretetében alázatosan...

  Van perc, oly könnyű, mint a név,                                           
 mit egy sírkövön olvasol;
 míg mondod is, csak szádon él;
 kit  megnevez, már nincs sehol/.