Kék Világ -Vilhelem -Orminisan -Margareta blogja

Még érezem  kezednek forróságát Első-utolsó csókod ajkamon A dús varázslat még vibrálva jár át De  már a távol  kéklő árnyba von. Pár rövid  percre  mily szép volt az élet! Feljött lelkemből  egy alvó világ S az ifjúságom  e nagy szürkeséget  Körülölelték szűz  melódiák. .Mint a vonat,  ha csüggedt szűk vidékről Pipacsos,  lankás tájon  robog át: Szeretnél még egy cseppnyit gyönyöréből De  nem  lehet,  már fut veled — tovább! 

 Sok szépet,amit mondani akartam A tenger itta fel, Sivár szírtjeit,hogy felékesítse a kagyló gyöngyeivel. Amit gyöngéd szerelmedről daloltam Elkérte a mező, Hogy a dalokból illatozzon minden S nyíljon a  rózsatő. És amit a vágy el nem mondhatott még csak érzett e kebell Hogy csillagok ragyogjanak az égen Azt az éj lopta el.

  Lelkemen  olykor  átsuhan  égve   Mint  kóbor  csillag  futó  fénye  Egy-egy  letűnt  perc  gyönyörű  emléke. .Fényfoltot  vet  lelkem  lapjára. Mint  napban  keringő  sasnak  árnya Ha  földre  vetődve, fénnyé  válna S  körültem  mindent  megcsillogtat Aranyba  vonva,egy életre  csókol A  lelkemben  régen  megfakult szókat Álmodó  telkembe,  belecirógat. És  életem   álomruhás,nyomorúlt  koldus Egyszerre  bibor  palástot  ölt. Oly gazdagot!Oly dúsat. .  

 Mint hóvirág ha ráterül az este olyan az arcod haloványa s mint erdőrészek  sárgás avarja olyan a hajad ,lelkem aranya. Szemeid, vágyak égo rózsabokra pásztortüzek a szerelem hegyén s  ezüstös   ködként  ...  borul ra azokra sok edes orakat igero remeny A szent melegség,mi beloled árad sok csodaszínnel fonja be a tájat s korülottünk ime ,nyárra lesz a tél. Glóriás fényben áll szerelmünk képe s míg leborulók lábaid elébe egy lágy hegedu zokogva beszél.

 Nem   vagy  te  boldog,  jól  tudom   én És  nem  is  lesz  az  sohasem A  boldogság  piros  virága Nyílik   a  szív  napsugarára, Fagyos  mezőkön  nem  terem Nem  vagy te boldog,mondják mások   s nem is voltál sohasem Hogy elszakadt tolem a te utad A fényt a diadalt megúntad bús csüggedés  ül a szíveden. Nem vagy te boldog,s úgy adta  Isten hogy ne is légy az sohasem ki az élet tündérálmát eloszor nyíló virágát eldobja,boldog hogyan legyen?.

   Úgy  néha-néha,  tavaszi  időn. Estefelé  midőn  az  alkony  int Előveszek  egy  régi   mandolint. Porlepte  hurjat halkan pengetem Az  éjszakába  lopva  így  török  be, Hogy  ott  maradjak  némán,  mindörökre .És  nem  jön  senki,  senki  el  velem Az  örök-éljes  föld  úgy  döng  alattam  ,Tavaszi  éjre  egyedül  m aradtam  A  csillagerdő  csöndes  m int  a  sír   Az  éjszakában  csak  a  mandolin  peng ,S  valaki  halkan,fájón  zokog  itt  lent.