Májusi Időfutam-Wilhelem
Az idő redőnye lassan sötétedett. messze űzte a májusi virág illatát s akárcsak eddig,újra megdöbbenek játszanak velünk a színes hónapok. A természet szerint hasonmás érték boldog napjainkra rányomja bélyegét napról napra érezzük s nem értékeljük az élő ívelést, mely ugyanaz szüntelen. Míg a kasza éle jobba -balra énekel eltünteti élénk-zöld forrását a gyepen én, ártatlan, magamból ünnepet kötök s a kasza suhogását megszüntetem. Eleven virágfüzérek aromája leng színpad-szerűén mindnyájunk felett, felcicomáz téged és engem és a kert kő-istenét az ugyancsak kő-arcú Időt. De mindezt tudatlan hazudja csupán az idő arca nem kő,karjai szárnyalnak, búsan vágyódik az idő halála után, mert a kísérteteknek, nem tapinthato[W.B.]