Kék Világ -Vilhelem -Orminisan -Margareta blogja

Lezárt az est, szomorú sóhajok esti mesét már rég elolvasták és egy-egy kora esti alkonyon csillagporosan elszállt a bánat. Jövője nincs, sorsa eldöntve rég nem is él tán szívében már a hit, hogy nyirkos völgyek mártír virága csókolja egyre a folyó habjait. Minden sóhaja csak partig ér el könnye sincs , hogy gyorsan, kicsorduljon, boldogtalan világban s onnan vissza többé sose jöjjön. Egyedül él, és ha ritka napokban melléje szegődik egy régi barátja, azt is csak saját tükör felületén, nem élőn, csak visszaverődve látja. S a tükörkép a valóság kolonca nincs lelke, amin a tükör elmulat képzelettel játszó intelem csak, nem érzés, csak csaló mozdulat. A tó esténként ezt is elszenvedi amit lát, mindent önmagában tart, ezért vigyázza féltve partjait szeretnie kell nagyon önmagát.

Nagyon jól érezte magát Varró Endre. A kaszinó kártyaszobájában tarokkozott, s ami ritkán szokott megtörténni az ő négyes kompániájukban háromszor egymásután túllicitált, harmadszor pláné szólóval s meghívásaiban oly szerencsés volt, hogy egy eset kivételével mindig a vele szemben lévő játékossal került össze. Mikor megszólalt, mintha száz mikrofon zúgatta volna hangját, beleremegett a kártyaszoba. .    — Szerencséd volt azzal, hogy Mártonnak  négy treffje  volt  — jegyezte meg Tóth.      - Ha beletalál a színedbe, vége a volátnak. Nekem nem volt treffem - Nekem se.- Toldotta meg meg Viktor  Varró felemelte poharát, kicsit mosolygott és heccelődve szólt: - Játszani kell tudni.      Az udvaron csengő gyerekhangok szelték át a csendet. - A rektor felesége volt, neki van kék kalapja. - Hát a doktorék kisasszonyának? - Az nem mászkál ilyenkor a füzes felé, a Palit tanítja.  - De mégsem lehet a rektorné ,- tiltakozott egy szelíd gyermekhang - neki ura van s az ilyen csak avval