CSodanyar volt akkor is
Kora reggeltől alkonyokig lángolt - akkor is ilyen szédületes nyár volt. El úgy mentem, hogy vérig fájtam, sírtam, s a lelkemet a kis falura bíztam. Mozdulatlan úgy feküdtem a napon - és harmadnap - gázoltam a patakon! És láttam, hogy a hegyek csuda kékek - férfi-szemek nincsenek olyan szépek. És hogy a víz a Nap-aranytól sűrű, és fényesebb, mint a karikagyűrű!... És hogy az erdő suttogása tiszta: amit kimond, azt nem hazudja vissza. És hogy eddig úgy ténferegtem: vakon - És a szivem nőni kezdett a napon s a dobogasa szet verte a mellem.