CSodanyar volt akkor is

 Kora reggeltől alkonyokig lángolt -

akkor is ilyen szédületes nyár volt.

El úgy mentem, hogy vérig fájtam, sírtam,

s a lelkemet a kis falura bíztam.

Mozdulatlan úgy feküdtem a napon -

és harmadnap - gázoltam a patakon!

És láttam, hogy a hegyek csuda kékek -

férfi-szemek nincsenek olyan szépek.

És hogy a víz a Nap-aranytól sűrű,

és fényesebb, mint a karikagyűrű!...

És hogy az erdő suttogása tiszta:

amit kimond, azt nem hazudja vissza.

És hogy eddig úgy ténferegtem: vakon -

És a szivem nőni kezdett a napon

s a dobogasa szet verte a mellem.