Kék Világ -Vilhelem -Orminisan -Margareta blogja

 .  A nyárutói  éjszaka száz  éve  is  épp  így  dalolt és  ilyen  kék  volt  a  világ, telik  a  hold,  telik  a  hold .Kék  fényben  ég  az  utcasor ,ezüstösek  a  csillagok :ég  s  föld  között  kék  ég-lepel s  telik  a  hold,  telik  a  hold l  Hol vagy, kit vársz ?  Ki vagy, ki jössz ?  Megállni  jobb,  vagy  menni  még  ?Kihalt  a  régi  utcasor s  bámulni  kell  a  hold  ívét. ,o, mennyi  ember  éli  még, ,szep almait  nagy  álmait :telik  a  hold, elfogy  a  hold s  a  vágy  is  kékre  válik  itt :telik  a  hold, elfogy  a  hold s  a  vágy  is  kékre  válik  itt .Csak  nézni  jó,  az  ég  ívén be  messziek  a  csillagok . telik ik  a  hold,  telik  a  hold s  csurrannak  füttyös,  víg  dalok/

 Mint  hófehér  virágú,  nagy  tavasszal biztos  gyümölcsre  áhítozó  nyár  a  megújuló,  ősi,  női  daccal leánylelkem  teljesedésre  vár   Á m  nem  zengem  az  örökegy  szerelmet megfejtve  már,  a  csoda nagy  titok Erato  búsan,  berkeibe  elment helyébe  én  most  újat  állítok.  A  vágyam  szent  és  fehér,  mint  egy  gyermek s  csak  olyan  piros,  mint  egy  gyerekszáj, de  felzokog,  mint  kisdedet  ha  vernek. az  éltet-adni-vágyó  lelkem  fáj. Mint  hófehér  virágú,  hűs  tavasszal gyümölcsre  vágyó,  fagytól félő  fák  sóvárgón  nézem,  bús  leánypanasszal az  eljutottakat,  kik  már  „anyák“.

Egy  ember  áll  az   utcán.  Egyedül lobog  szélben   a  nyakkendője  csokra az   őszi  szél  oly  búsan  hegedül s  ő  feltekint  a  fénylő  csillagokra. A   göröngytelen ,  sima  égi  pályán   a Göncölszeker  zajtalan   halad   az   ember  áll,  fanyar  mosoly  a  száján   csak  áll,  csak  áll  a  csillagok  alatt. .Ki ez az ember ?kérdezem   magamtól kóbor  szerelmes  ?  Társtalan  barát ? ki  éji  csöndben  céltalan  barangol s  fürkésző   szemmel  csillagokba  lát.  .Költő  vagy  koldus ?   Elűzött  király?  aki  némán  az   éghez  esdekel vagy   tengerszirtre  alászállt sirály kinek  szárnyát  vad  szélvész  törte el?     S  ő  áll,  és  hallgat.  Setét  és  komor maga  az   élő,  néma  rejtelem  .Roghözkötött,  nem   mozduló szobor ,itt  áll  minden nap  s  minden  éjjelen. Csak  áll   s   lesi  a  csillagoknak  útját ,amelyek   mind   elszállnak  felette, n agyívű ,  fényes  pályájuk   befutják s  ő  áll  hideg  fényükben   eltemetve. .Most  megmoccan.  A   fény  arcába  hull

 Mert  téged  külön  törvény  kötelez szigorúbb,  nehezebb mivel  több  vagy,  mint  mások. Kérdő  szemmel  a  jövendőbe  ások mutassák  meg  előre-villanások utad  hová  vezet. S  látom:  a  pályád  hegyiránt  halad néked már visszanézned sem szabad. Én  nem  merném  a  sorsod  tartani ,jaj,  hátha  megremegne  a  karom  Mert  hogy  mindenkinél  különb  légy .azt akarom.

 Ha  az  Életen  győzelmet  veszek, rabul  ejtem,  s  bilincsbe verem s  ha  zúgolódik  én  is  úgy  teszek mint  ahogy  ő  szokott  tenni  velem. .Nem! Nem  hallgatom  meg  panaszszavát s ha  zokogni  fog,  nem  vigasztalom, s  nem  enyhül,  részvétre  a  szívem csak  gúnymosoly  lesz  büszke  ajkamon. S kevély  gőggel  szólok  én,  a  győztes pajtás,  viseld  a  sorsod  csendesen ! nem  bocsájtom  el.  Kegyetlen  leszek, ha  győzelmet  veszek  az  Életen.

 Körűi  öleltek  férfi  vágyak S  lepergett  rólam  minden  ölelés  ajkamrolle s  karomról  forró  szorítások aranyperece  lehullott. .  .S  én  megyek  tovább  . ..  Illatosan,ragyogón,  tisztán,  örök  asszonyosan ,s  bársonyos  bőröm  a  tavaszba  feszül  dalolón   . . .Nem  kell  meddő  ölelés  . .nem  kell  virágtalan  csók  . .  .Gyümölcs  kell . . .  Örökkévalóság ideges,  húsos  gyümölcse : Ember  . . .Most  bennem  pihen  az  idő és  testem  arany  ágyéka  örök.  szent  maradás s  éltem  ritmusa  zene  :Öröm . ..  könny . . .   gyermekkacag

 Gyémánt  fáklyák  gyúlnak  az  ég  tetőin. és  lengnek  a  kékszín,  mennyei  selymek ezer  madárfütty  kíséri  az  útját a  messzibeszálló  szirompehelynek .Ezer  madárfütty  ring,  röpdös  a  légben ezer  fa  ringatja  halkan  a  lombját és  átreszket  az  egész  Mindenségen valami  nagy,  nagy,  mámoros  bolondság. Csókok  érnek,  szerelmes  vágyódások bimbók  pattannak,  rügyek  hasadoznak fű,  föld,  fa,  futó  felleg  fátyla  fénylik vizek zenélnek,  hegy-,  völgy-,  róna-hosszat. Szellők  serkednek  és  szagok  sétálnak bogarak  boldog,  vidám  raja  kél a  pillangók  is  versengve  vitáznak egy-egy  kifeslő  virág-ajakér És  bennem,  bennem  is,  ki  dermedetten nézek  bele  a  zengő,  friss  világba ,kigyúl  ünnepi,  szent,  áldott  örömben egy  dal  pirosló,  bűvös  mágiája.

 Lelkem  színeivel  színeztem  szépre ezt  a  bolond,  bús  életet mely  annyi  mámoros  bitet zord  csalódássá  tépdesett Apró  kis  hit-rózsácskát csókoltam  be  az  új,  színes  valóba de  lelkem  dús  szín-tengerében elmerült  a  rózsa  Aztán  meghaltak  mind  a  színek  ketyeg,  ketyeg  a  bánat-óra    s a  dús  szin-tenger-temetőben feketén  nyílik  most  a  rózsa  .