Kék Világ -Vilhelem -Orminisan -Margareta blogja

Kis szoba. Holdvilágos éjszaka van.Az emberek nagy része már rég álmodik,de a férj és feleség ,meg nem magyarázható módon még nem alusznak,Pedig Julis  fájlalta  ma mindenét,itt is ott is fájt,  a háta kül ö n ö sen a sok munkától és Pali sem volt valami víg kedvében. Egész nap  zsörtölőd ö tt   mindenkivel.A gyerekekkel is  kötekedett   ,pedig szereti  ő ket.  A házaspár  két egymás mellett levő ágyban fekszik. Hátat fordítanak egymásnak s az ágy külső szélén feküsznek mély csend van  körülöttük  ,bár egyik se, alszik még mindenikük a maga gondjaival  babrál csendben,nagyokat sóhajtva. Kint ezüst égbolton darabokra szakadva futkosnak a féllegek s pillanatra el-eltakarják a hold egykedvű arcát. Időnként a  szobába  tűnnek el és újra ugranak be a holdfény fehér vonalai.  A szomszéd szoba ajtaja félig nyitva, ott alusznak a gyerekek-a gyerekszobában. Két kis csepr ő  ártatlanság már a tündérekkel    hancúroznak ,álmukban  egy nagy virágos  zöld  réten.  Pali úgy   ötven fele járó,

Egy régóta  álmodozó kis anyóka még megébred az aprócska zajra  meggörbült háta suttogó beszéd gyermekei-bárkáját cipelte nemrég . A mellei laposak ,élettelenek lettek pedig sok csemetét fiatalon  felnevelt nem kérdez semmit,  nem felel semmit titokzatos  csendben el ő re  menetel. Időnként meg áll szell ő  száll szemébe mint akit görcs kínoz, sebekkel zsebében felpuffadt hasa himbálózik egyre egyre jó megállni, pihenni,  felh ő k is mennek. Sárga ,ráncos b ő re,ijeszt ő  jelképek de ki kutatja baját ha egyedül lézeng b ő rén átvilágít az élet egész rendje megtépázva ,mint egy  ázott csemete. Már rég elfelejtette egykori  óhaját fiatal korában virágárus volt -magán a földön  futó füst életét befeketítette habár virágjai egyre nyíltak kedvére. Bölcsőben  felnevelt jóslatok hatalma vonulnak szeme el ő tt mint egy tudat, szétszórtan az életben, szerelme halott hozzá siet a temet ő be, viszi a virágot.

Gyűrött arcod fáradtan döf a századba s már ráncosodsz, mint a bús öreg, ki a padon ül, múló dicső napjaiban zavaros aggyal, köhögve pihen. Körülötted új,nemzedék dala énekel fehérek és feketék ajkáról zeng a szó s mi mit akarunk? Maros és tenger élén ahol néma őszi szelek halkan nevetnek. Meghaltak emberek, kimúltak szerelmek nincs ki új világot építsen a hazánkról ember,ki borzadva hozzon friss híreket hogy majd  ö ssze esve hitegessen másról. Meghalsz Európa! Már üres mindened táplálék nélkül is erd ő kre néz a szemed harcias,  bokros tájakra, vissza se nézzél ahol a barbár népek éneke veszedelmes. Asszonyok  kacagása terjed vad vizekkel s felzeng az öröm istentelen pusztákról, mikor új táncos fiuk, újra  megszületnek  a nem csituló vad  titkos szerelmeknek. Meghalsz Európa, senki nem vigyáz rád s a bolond  vándor is alig emlékszik már fiatal időkre, mikor miénk volt a világ s a zöld határon énekeltek a pacsirták.