Kék Világ -Vilhelem -Orminisan -Margareta blogja

Nem is tudom miért gondolok rád nem tartozunk semmivel egymásnak hogy ki mit rombolt végül is magával ezért nincs ítélet ,kőtáblák sem állnak . Rózsa illata száll vígan ablak résen, köd-nyálka úszik a légben ,úttesten szerelmünk lézeng kéjjel folyó szélén összekapcsolva a megtört öleléseket. Kering -kavarog , örvénylik sebesen takarót terít szerelmünk testére megbűvölten repül a bizsergő sebre simogatva a történtet engedelmesen. Boldogtalan lettünk egy pár évvel micsoda fájdalmat okozott a szenvedés, gyakran tűnődöm ,de aztán felejtem a forróságot ,melytől szívünk vérzett. S gyomrom mélyéről jövő remegések felpergetik szívem fájdalmas törését , de elmém még életben tartja fölényesen a csók lihegését,gonoszan és szelíden

Hat éves voltam,mesélte a Péterke -amikor édesapám megfogta a kezemet és így szólt hozzám:  - Fiam, a huszadik századba léptünk! A lábam elé néztem. Nem láttam ott mást, mint a gipszgyári udvar hóval kevert kavicsait. - Mibe lépünk, apám édes?kérdeztem biztonság okáért.  - A huszadik századba, fiam! Belenyugodtam. Az ilyen gyári udvaron annyi mindenfélébe léphet az ember. A múltkor Mitru, az előmunkás fia szegbe lépett, azután Gabi, a gyárigazgató fia, osztálytársam a második elemiben, ő meg - hihi, még most, közel négy évtized után is csiklandoz a nevetés - egyenesen szerencsébe lépett. De nem volt baj, mert egy lapulevéllel letörölte. A hordókészítő fia, Bognár Peti még a nyáron, mikor mindnyájan mezítláb szaladgáltunk, éles kőbe lépett.  Én meg a huszadik századba léptem. Előfordul az ilyesmi. Egy darabig kielégített ez a saját magamnak nyújtott magyarázat, de mikor a gyár nagy kapujához értünk, mégis megkérdeztem:  - Mi az, hogy huszadik század? Apám megigazította vállán a k