Kék Világ -Vilhelem -Orminisan -Margareta blogja

 Kora reggeltől alkonyokig lángolt - akkor is ilyen szédületes nyár volt. El úgy mentem, hogy vérig fájtam, sírtam, s a lelkemet a kis falura bíztam. Mozdulatlan úgy feküdtem a napon - és harmadnap - gázoltam a patakon! És láttam, hogy a hegyek csuda kékek - férfi-szemek nincsenek olyan szépek. És hogy a víz a Nap-aranytól sűrű, és fényesebb, mint a karikagyűrű!... És hogy az erdő suttogása tiszta: amit kimond, azt nem hazudja vissza. És hogy eddig úgy ténferegtem: vakon - És a szivem nőni kezdett a napon s a dobogasa szet verte a mellem.

 Június   kacag  be  ablakomon ekkor születtem  szeretnék,maradni jaj,  mért  kell  most  rabnak  lenn! mikor június kacagva felragyog Az illatok sok árja megrészegít mámorosan lobban ifjú   lelkem víg sorsot  jósoltak adakozó istenek ma mindenki felkoszont kedvesen. Áldott  legyen az adakozó szent  mámor áldott,  hogy  részeggé  csókol,fórrón lelkemben  születésnapomra bókoljon  titokzatosan az égig kell szárnyaljon     Ki tudná ,ki ismerné szuletésem percét ezert hodoltam istenek elott érzésekkel szobrot epittem a sok  isteneknek de nem tudtam,hogy hiaba szulettem.  Fejem felett margareta koszoru nyilik kis piros pipacsok ovezik renduletlen s almomban tunderlany vagyok mindig s meggyujtom a sok maargreta levelét.

 Minden még a régi.  Csak én vagyok másik Barna fürtjeim közt deres hó csillámlik, Szívem se a régi,  csalódott, megtépett. Annyi sok szikrája is mind-mind elégett.. Tengeri reménnyel mentem a nagy útnak A melyen annyian, de annyian futnak Tele volt a szívem, tele volt a lelkem. S dali patak partján vihar arcba vágott,  Kígyó mart meg, mikor szedtem a virágot  Kígyó mart meg, mikor szedtem a virágot Rózsa tövis nélkül soha se nyílt nekem,  Felettem csak felhő tornyosult az égen.  Messze földre mentem, messze földön jártam,  Sok szívet, sok lelket, de sok embert láttam.  S azt a messze földet ám hiába jártam,  Ki szeretett volna, embert nem találtam Vert, a ki verhetett, csalt, a ki csalhatott,  Nem köszönté vissza senki a -jó napot. S az a sok, sok remény fogyott lassan, szépen,  S az a lobogó láng elégett egészen. Megroggyant a lábam, megtikkadt az ajkam,  Elepedt a lelkem, jaj, de megszomjaztam   Lassúbb lett, lassúbb lett szívem dobogása,  Harmatozott egyre két szemem pillája . Haza

 Kápráztató színjátszó álmok hogy olyan hamar tovaszálltok? ti is édes ragyogó vágyaim gyorsan elszálltok sasok szárnyain. S elszáll a kedv, a hév a mámor s a délibábos  vidám ifjúságból alvó parázs szürke hamu alatt, sok kicsi az emlék ami megmaradt.. Azok a forró nyár tuzes parazsai még eregetnek színes füstoket langyos sz ellők    egyre felkavarják és szállnak felém emlék karikák.

  Szeretnék még nyárban maradni  arany hullámos szigeten, testemre csillag fénye szikrázzon , futó szél gyöngén altasson. Szeretnék éjszakai csöndben, vállamra kibontott hajammal hallgassam a tenger vad moraját , s a sirályok tompa suhogását. Kísér egy ösztönös ősi eszme, keresi múltamnak fájó sóhaját szürke homok oldódik szívemben uszályként a ,nyárnak nyomdokán . Testem még nincs felkészülve elhagyni az idő kéjes perceit , együtt az ősz, s a tél menetén játszanak, bús szívem leheletén . Búcsúzni kell halk Bach zenével álmodni mindig súlyos tisztaságot , s a teljes zűrzavar villogó határán egy nemes cselló hangja muzsikál ,, s a teljesen meggörbült hátammal mélyen szuszogok egy új akkordban , lassabban engedem el a tegnapot mohón simogatom az új holnapot . [W.B.]

 Kisváros utcáin naphosszat kódorogni így, céltalan mint én, mi lehet ennél rosszabb de jó is, kinek célja van.   Mi lehet kegyetlenebb, kínzóbb mint így járni, bénán, vakon S keresni egy arcot, mi nincs ott a háztetőn, a falakon.    Két csillogó szemet kutatni mi nincs sehol, a messziben Csak lenne, kinek megmutatni tudnám egyszer véres szívem .   Csak lenne, kinek eldaloljam az álmaim, a terveim ! Életem mért kell könnybe fojtsam és kábultan, földre verve így.   Miért? Miért? O, senki sincsen ki meghallgassa a szavam  Zörgetek százezer kilincsen és minden ajtó zárva van .   ÉÉs kószálom a siket utcák kígyózó, mély végtelenét s az égre sikoltom :  Hazugság,hogy szép az ifjúság, s az élet   Hazugság! Hisz megfojt az élet, sara, szennye szívemre foly S hiába, nincs is mit reméljek nincs cél, kiút sehol, sehol!     s                                 Kisváros utcáin naphosszat kódorogni így, céltalan mint én, mi lehet ennél rosszabb de jó is, kinek célja van.   Mi lehet kegyetlenebb, kínzó

  Ki messze csillagokba révedt Szemekkel járt és utat Évet, világot elfeledte. Ki messze csillagokba révedt. S egyszerre rémült döbbenettel Ébredt éjféli vak sötétre Úgy riadtan iszonyú csendben Szegény elárvult önmagára.   Szeme messze, csillagokba révedt Sötéten, mint ki éjszakába téved gyötörte száz kérdés, kétség és miért, míg mindenektől ,messze menne.   Állt, a vándor, éjszakába tévedt egyre messzeségbe mélyedt szemével nézte, űzte a sötétet ím lassan minden távol közeledett.   Uttalan, néma, vak sötétben megállt, mégis útra térten, érezte, hogy minden céltalan mégis mindennek célja van.   Mert titkos erők csendszála feszűt föléje , ki állott idelenn ezüst hárfán, halkan dalba kezd Isten ujja intett feléje az égen.    .      

Csak csönd, csak csönd és enyhe béke Fodrot sem ver a szellő rajtam. Se nem piros, se nem fehér enyhén csukott ajkam.   Költöző vágyak megbolygatnak Ahogy morajlik a tenger mélye A két szemem tágul csak messze Aki észre vette.   Fehér szivembe, holt szivemben Az élet szárnya alig rebben Csak jönne már, valami jönne Sebesebben.   Ha megfulok, a csöndbe fúltam Melyet úgy hívnak: áldott béke Tapossatok el minden lángot a kozeleben.   

 Kisváros  uccáin  naphosszat kódorogni  így,  céltalan ,mint  én,  mi  lehet  ennél  rosszabb  ?Be  jó  is,  kinek  célja  van !Mi  lehet  kegyetlenebb,  kínzóbb mint  így  járni,  bénán,  vakon S  keresni  egy  arcot,  mi  nincs  ott ,a  háztetőn,  a  falakon  ?Két  csillogó  szemet  kutatni ,mi  nincs  sehol,  a  messziben Csak  lenne,  kinek  megmutatni tudnám  egyszer  véres  szivem  !Csak  lenne,  kinek  eldaloljam az  álmaim,  a  terveim ! Életem  mért  kell  könnybe  fojtsam és  kabultan,  földre  verve  ím  ?Miért?  Miért?  0,  senki  sincsen ,ki  meghallgassa  a  szavam  ?Zörgetek  százezer  kilincsenés   minden  ajtó  zárva  v a n  !És  kószálom  a  siket  uccák kígyózó,  mély  végtelenét .S  az  égre  sikoltom :   Hazugság,hogy  szép  az  ifjúság,   a  lé t! Hazugság!  Hisz  megfojt  az  élet, sara,  szennye  szivemre  foly. S  hiába,  nincs  is  mit  reméljek ;nincs  cél,  kiút  sehol,  sehol!

 A nagy, hullámos búzatenger Tele van dalos szerelemmel Ezeréves melódiákkal Ős ugarok nagy, érző lelke Beszédes hite, láng szerelme Karolják egymást a virággal.   Kék ég alatt, szárnya kitárva dalol a róna poétája S a nap aranysugárba vonja Ég mindenütt a dal varázsa  S belepirul a hallgatásba Vándorfelhők fehér korongja.   Ős ritmusoknak lágy csengése Magasra szálló büszkesége Ott lobog a pacsirtád ajkán Mintha keleti rengetegből Valahonnan, őrtüzek mellől Szállna ide egy síró dallam.   Nem érti meg azt az avatatlan Szomorúan szép mi van abban Hallgatni a pacsirtaszóra, Hogy amerre ez a dal elszáll     Szomorúan szép mi van abban Hallgatni a pacsirtaszóra Hogy amerre ez a dal elszáll Miért szebb az ég, a föld , a fűszál A pillangós ,virágos róna

 

 Egyszer csak eljön az a durva rém Sárga arcával, ádáz csontkezével, S szigonyát vadul taszítja belém Hogy feladatát rajtam végezné el.   Szemeim lehunyom, lelkem elsuhan Föld nyeli el a vénhedt-korhadt testet E sorsra jutnak itt mindannyian Akik a sivár mélységbe leestek.   Az egyik pihen a jég mezőiben, Másik alatt, forró, égető talaj van Am az én sokat szenvedett szívem A vadvirágos jó magyar talajban.   De én szeretnék mégis valamit ha az Isten meghallgatná szómat  Ezer év múlva, egy pillanatig Megfordítaná evező hajómat.   S a délibábos rónán valahol Kiköthetnék egy ősi tanya mellett S míg a virágos akác rám hajol Én hallgatnám az édes magyar nyelvet.   Gerlekacajt, s hogy búg a szélmalom,  Pacsirta hangját, pásztor tilinkóját S a Maros mentén lomha szárnyakon Keringve szálló piros orrú gólyát   Ezer év múlva! Édes Istenem! Lesz-e magyar még? ki felel meg erre? Hiszen amennyi kárhozat terem, Mind rácsapott már a magyar emberre!

  A hegy, a kert, a temető Kopott, tarka rongy a nyárból Aszott testű unt szerető, Akin a gond sáncot árkol.     A krizantém riadt, fakó, Rőt levele hervadt, tépett Vércsepp szárad, ahol a bakó Lába tegnap rálépett.   A tetőkön szürke köd ül A nap mintha csak döcögne Félve lessük ajtók mögül, Mikor áll meg vért köhögve.

  Mögöttetek a titkok titka lappang  És akit el nem érek soha, az a barát Itt szemben állok most az árnyékommal  És az is sápadt, az is halovány.   Lábam alatt az utca pora reszket, De előttem ti némán álltatok Némán, titkosan, mint ősáldozáskor  A piros arcú bölcs  nagy papok.   S én úgy, mintha panoráma-ajtón Kukucskál be a kandi, kis gyerek, Úgy vágyom látni, mit, mit rejtetek?   Aztán egyszer én is csak elalszom. S úgy emlékszem rátok elmerengve Mint két lecsukódott halottszemre.

 Oly rég volt ,hogy ismertelek Sorsomba fordult be kereked, Szomorú voltam és  magányos Te másképp láttad az álomképet.. Kis "nippem""hangzott becenevem S zememből könnyek  peregtek le Markáns kezed úgy ragadott vállon mint aki  megcsókolna százszor ott helyben ahol találkoztunk. Ahol magabiztosan nézett  szemed fentr ő l le alázattal ,  míg  szemem  könnyben  ázott , a boldogságtól. A legjobban azt szerettem benned amikor kezed lágyan vállamra tetted, kül ö nben ez gyakori szokásod  lett a további pillanatok édes jelében.  Ugye Te voltál ,ki menni akartál búsan mert hívott a szolgalatod,  oda  ahova azután gyakran futottam  még akkor is ,ha nem volt semmi  mondanivalóm ,míg Te ijedt arccal  néztél. Baj van?  kincsem,?majd  f ö lényesen hirtelen másfelé néztél hogy ne lássam  szemüveged, mely gyakran homályba fénylett, ha együtt voltunk, úgy semmi okból vajon érezted ,hogy boldogok vagyunk vagy csak  a férfi  gyengesége miatt? Sok év telt el azóta hogy nem vagy de ha  há

 Ma  megcsókolt Ma vád-ne vádolj Ma lelkiismeret Lásd ,béke jobbot nyújtok Fegyvernyugvást  kötök  veled. A kedvesem Csókot adott ma, édes  csókot Kétségek fellege Ne vess e csókra ma barna foltot,

 Rózsabimbó   A lelkem mélyén hetek óta egy rózsabimbó foszlik,  bomllik egyre, sötét  szirmú, rejtelmes rózsabimbó szívem vérébe mártom minden este. Jaj, ha kinyílik vérvörös virága Egy bús, csillagtalan vad éjjelen, olyant nem hord a büszke rózsa ága amilyen az én rózsám legyen. Igy elveszni látom a világot s örökre elszáll tőled az öröm hogyha neveddel e sötét virágot egyszer átfúrt szívem fölé teszem.

 A derű   Selyem alatt, mint várt ,vágyott terű Ott lapul ,leskel némán a derű hallgat ,bujkál ,hogy észre ne vegyem csak miként ,édes titkot sejthetem.   Csak sejthetően ,mert drága ,ritka kincs ha kimondom itt van ,elszáll tova s nincs Ezért hagyom eltitkolva ,őrizem Némán szótlan vidítsa a szívem.   Bujkáljon bennem csendben ,hangtalan mint kis patak medrében az arany s míg csüng felettem a vad keserves élet ,elfog engem végre a derű.

 

  Altatódal pihe csókkal, alszik minden, fortyogva csöndes hullám a folyóval, halk suttogás mély ég üstjén, bágyadt bogár ág levelén.   Altatódal. Alszik minden apró madár pettyes fészken, kezünk nyoma a kilincsen, meleg illat gyermekkézen.   A felnőtt gond el nem alszik, a sötétben egyre árad, úgy megüli a szívemet, azt hiszem halálra fárad.   Ó, csak jönne már a hajnal, lyukas szalmakalappal Nem hiszem, de egyre mondom: sóra-fára nincsen gondom.   Altatódal nyűtt takarón Álmodom a vén darócon: alma-mellű, merész lányok gyűlnek össze víg ,derűvel bűvös ajkú nő-barátok hetyke bajusz, érett évek, mindenféle szép tudósok..   Végre-végre itt a hajnal, féloldalra dőlt szalmakalappal. A két térdem kérges-sáros így repít a szárnyas táltos.                  

Fogadj el  úgy ahogy vagyok mert te vagy az ,aki megalkotott a vágyaid mércéi szobraid szerint minden részem a te alkotásod. Te   adtál   nekem   minden igazit  kifellé  sugárzó   két   néző   csodát, befelé   hangzó  víg hegedű dalát, míg rajtad  az én   kezem  játszik. Te tanítottál értékelni az életet még akkor is ha néha biza  fáj hol  lobogó  láng, hol kis szikra csupán de kiolthatatlan,   tiszta   és   örök. De   Tőled  való   az élő   égő   tűz Kiolthatatlan,   tiszta   és   örök. Te   adtál   hozzád vezető -kezet Te   megváltoztattad  az életem.  

 Add meg magad, mordul felem az élet hiaba  minden izmod es fegyvered legyozlek ugyis ,majd akkot jaj neked a nyakad szegems dacos melledre lepek. Jobb lesz,tehat ne lazongj elottem haladj mint más, a szürke rendes uton ne lass,ne halljs elersz rendre nyugton ho;l jo let var s elegult leszel velem. De rosszul ismersz,jo elet barátom en nem hajtom le a fejem mint annyi mas az en lenyem ,az orok lazadas. de en nyakamba nehez terhet hordok kuzdok s elbukom,hat elbukom de utam magam osvenyen futom

 Altatódal pihe csókkal, alszik minden, fortyogva csöndes hullám a folyóval, halk suttogás mély ég üstjén, bágyadt bogár ág levelén. Altatódal. Alszik minden: apró madár pettyes fészken kezünk nyoma a kilincsen, meleg illat gyermekkézen A felnőtt gond el nem alszik, a sötétben egyre árad, úgy megüli a szívemet, azt hiszem halálra fárad. Ó, csak jönne már a hajnal, kifeslett szalmakalappal... Nem hiszem, de egyre mondom: sóra-fára nincsen gondom. Altatódal nyűtt  takarón Álmodom a vén darócon: alma-mellű, merész lányok gyűlnek össze ,derűvel bűvös ajkú nő-barátok, hetyke bajusz, érett évek, mindenféle szép tudósok.. Végre-végre itt a hajnal, féloldalra tolt szalmakalappal... A két térdem kérges-sáros, így repít a szárnyas táltos

 Ha te is ugy erzed,hogy,ket karomba ebredezel,s minden reggel  atolellek  s erzed testem meleget, nem lehet,hogy mas utra térj most  pont most volt a legfajobb es legszebb perc amikor boldog lehettem csak engem csak engem szerethetsz nekem,csak nekem kuldhetsz egbol lopott apro gyemant port. en ott leszek es fejem tartom. Mert nem mulik  mi olyan szepen kezdodott arvan hagyott keservem De jo volt forró melleden hallgatni a nagy szivdobogast almodniu veled a boldogsagot nagy nyittott szemekkel. Pont most amikor megmutattad a szerelem arcat ami eddig fedve vvolt elottem a sok jatek titkat. SZeretni igazan egyszer lehet mennyire igaz ez a mondas igaz csokot csak akkor kerj amikor nagyon tuzes a szad ne csak egyszer ove legy  kis bolondos jatekok mellett a minden napi orak percek baziskent szerepelnek naponkent. Szeretnek megegyhszer veled lenni veled ,aki tobb voltal mindennel.

  Mondd,  tudsz-e  szenvedni Van-e  könnyed  annyi És  olyan  forró mint az enyém Van-e  könnyed  annyi És  olyan  forró És  olyan  forró Volt-e  bánatod   s  emléked Mitől  keserűre  csügged  a csókod .Mely  kisért  és  gyötör ,Mint  gyereket  az  éjjeli  rém  ? Van-e  mosolyod  még   Örülsz-e,  ha  látod  a   táncoló  napsugárat ,Am int  aranyszeplővel  hímzi  a  zöld  levelet? S   az  esti  csillagfényt,   ha  nézed El  tudsz-e  merengeni  egy  dal  halk  ezüst szavára ? S   egy  virág  illatára  lecsukódik-e  a  szemed ?  Mondd,   a  két  kezed  lágyan  simogató   Ha  fejemre  teszed,   elsímitod,   elcsititod A z  én  fáradtan  szomorú  szívemetet  ? És maradt-e  vágyad ? Forró-e még a  csókod? Szelíden,  bízón,   hittel  tudsz-e  ölelni S   ha  kell,   csóktól,  mámortól  menten  is, Hosszan  csak  az  én  szemembe  nézni ? És  mondd.  Oh  mennyi  kérdés  fáj e    még Ezer  és  még  annál  is  több A z  egy,   az  örök,   az  első De  jaj,   én  már  szeretlek És  minden  kérdés,

  Még szédülten szállnak illatok hol a szél fúj,hol nap ragyog megint olyan nyárias a hangulat de még nem hullnak a lombok. Fák ágai himbálózva lengenek egy nap ősz van ,máskor meleg számlálatlan szellő száll kék égen  kergetőznek az emlékek lelkemben . Néha nyáriasak de őszbe mennek , és néha én rám is visszanéznek a nyár és ősznek bágyadt határánál rám integet egy díszes virágszál . Úgy tüzelnek a narancsos dáliák csupa nyár, de őszül a pusztaság és himbálja magát a virágos ág  bár bőséges termésük megérett már. Fekete szőlő szemek csupa fények a gyümölcsök mind megértek s a nyár mégis kigombolja magát bár az őszi rózsa harmatban áll. ,

  Burjánzanak füvek az ősz kertjében, aszalódnak bimbók ringó ágakon, csillagok nyílnak s tűzet okádnak, fontoskodik minden a hold vizében aszalódnak bimbók ringó ágakon, csillagok nyílnak s tűzet okádnak, fontoskodik minden a hold vizében Magas juhar fák karcsú karjaikkal, eget simogatnak bársony lehelettel s boldogság fut rajtuk halk remegéssel miközben ágaik összeölelkeznek. Szivárvány íve lassan, kéjesen nehezül azúrkék égnek vágyakozó tükör testére, körülöttük oktalan néma boldogság , miközben az ősz tündére mosolyog buján. Ősi céllal egymást kergetve évszakok, sziszegnek egymásra hattyúdalokat , s imák, s csókok zizzennek a dolgokra mert szívükben egymáshoz vonzódnak. Szilárd a világ a színek neheze alatt, de mindegyikben egy szív dobog, a formák világának örök rendje kong, keresve a kimért helyüket ezalatt.[W.B.]

  Kacagó örvénybe hullt idok zizegnek az izzó erdők tövén  s a nap sárgás villanások övén az égen máris fénynek kell lenniük Csupa ringó-bomló susogással  őszi légnek nyálkás fodrai keringenek köröttem az idő bomlással behálózva sorsom szennyeit. Ami emberi volt könnyen tapadt szelíd csillagom lazán vezérelt  nem tagadtam meg sosem szívemet szájam némán őrizte testemet. Mert rabja voltam az ég kékjének, a levegőtlen földi káoszban mint az emberiség részecskéjének túl érleltem magam szokásokban. Valami földöntúli forróság hevített földöntúli újuló erővel lobogott , s megcsapott a maga gyönyörében  de már eltűnt a homály bűvkörében.[vilhelemB.

 Miféle törvények ítélkeznek testem körvonalát ámítani, milyen kényszer sajog bennem ami pusztulásra bír .   Milyen makacsság áldozatai buzdítják mindenségem létét s képesek pusztítani éltem, miközben konokul ébredezem.   s élek az adott lehetőséggel. mert mindenkit rombol a vég, s a tudat váltja eszméit , míg zuhognak,egymásba forrva.   a kegyetlen harcok áldásai merevek s lassan látod derengeni az eget befele nézel és lágyan eltévedsz  a kanyargós egyre mélyülő időben.   de szüntelenül óvod új formáid, s hagyod zubogni valamennyit. és várod kinyílni vörös rózsáid  a gomolygó örökkévalóságaid

  Ha rozsdás levelek hullnak válladra ne csodálkozz,az ősz ajándéka beborítja hajad, s tested zavarban csillogó gyöngyöt fűz hajadba. Minden esztendőben kavarognak  évszakok kemény hullámban furcsa neszek szétszórtan halványítják napnak sugarát . Ködös reggelekben csurog a dér aprítja homályban színének opálját kacagva száguld cudarul a szél elseperve az ősznek huncut gondolatát. A szőlő megérett,mustban csorog mézédes arany lebegő illatban hajadról lehull a sárgás falevél szívedben marad őszi gyöngy füzér. S majd göndör hajadról gyöngyöznek nyári hangulatok topáz színekben szállnak messzire a nyálkás légben az őszi napsütötte feszültségben . És bíborban fürödnek lágy neszek szalmavirágok hajlongnak kecsesen szirmaik beborítják a kékes ködöt majd lilás homályban elrepülnek.

  Hittem az igaz jóságban szenten az élet barátságos értelmében dicséretes erők erényeiben mit magamban hordok rendületlen. De az élet kegyetlen ,védtelen szelíd szívemben legyőzötten , zengem csalódott fájó énekem  mi üresen kong és értelmetlen. Ha gyengül jóságom erőtlen könnyekbe fut foszladozó éltem gyáván pengetem lantos énekem , kegyetlenséggel bezárom szivem. Mert egyre a rossz győz: őrültség , sátáni tüzes érzéki túlfeszültség rángatja testem míg elszomorodók, míg átkarolnak jóságos szent karok. Sose légy naivul szelíd, légy civakodó üvölts ha bántanak, hidd a valóságod zengjed bátran törékeny jóságod harccal védd meg szent igazságod.[W.B]

  Ma már csak a mában kutatok, sovány sóhajjal befele nézve, kigyúlt arcomon láz rózsa pihen s tenyerem nyitva mindig éberen . Létezésed most is szívem álma , s emlékeztet törvényes jogára szerelmednek gonosz varázsa búcsúzni készül örök távozásra.  Még sokszor láttalak azóta  szálltak darvak színesen az égen fényben csillogott szárnyuk te érkeztél csodák fényében. Fekete hajad lobogott lengén s mosolyod testemet kergette csókok hulltak keskeny ajkadról  szavaid csillogtak a szélben. Szólítottál bársony hangon fülemet becézte kéjes beszéded talpam alatt megrezzent a föld s a darvak csak keringtek sötéten. Most a volton is túl vagyok sebekkel csak magamban haladok feléd  majd lehet egy másik dimenzióban találkozhatok tündéri szemeiddel.[W.B.]