Kék Világ -Vilhelem -Orminisan -Margareta blogja

 Mint megkopott rajz ó-francia kártyán az esőn át úgy rémlik fel a város, február este, álomtalan, sáros s a kapu előtt eloltom a lámpám.   Lent száll a füst, a ház, mint régi holt bálvány, strázsál a fojtó ködben állig. A szívem ódon patinája,mállik mállik gondolkodom s benyel a kapubolt.   A háztetőkön sírva fut a víz, azt gondolom, hogy ma magad leszel majd leszel úgy ,mint én vagyok.   Mire gondolsz most?Állok.Este tíz s mint bús fantomok csendben lengnek elsötétedett , ős-régi szép napok.  

 Ma erre járt a Nap Nyomába léptem s a szívem dalolva kitéptem hogy messze vessem áldozatnak. A fák nyöszörögve roskadoznak mert megterhelte őket az élet Hintett rájuk az égbolt kéket, sárgán szökkent beléjük az agyag, vajúdnak, nyögnek sírnak, hörögnek visítva, tompán hangjukat tépi tavaszi orkán, a Nap kacag.   Ma erre járt a Nap. Nyomában jártam Csodát várva keblem kitártam és alázattal lestem szavára mitől süthet oly sárgán? És izzadt és nyögött és zsongott a föld, zúgott, sóhajtott, sípolt, fütyült  vajúdva, nyögve sírva, hörögve, visítva, tompán hörgését hordja tavaszi orkán. S a nagy Nap kacag.     Ma erre járt a Nap Utána szöktem. Zúgó vihar tombol mögöttem, vad vásárzajban vész el a város. Keresem a Napot, aki magános kinek sugarában az életszikrájától minden feléled, pogány imával elébe rogyok kínlódva, nyögve sírva, hörögve visítva, tompán hörgésem borzalma tavaszi orkán, S a nagy Nap zokog.                 ...

  December délelőtti napsütés. Oly csendes a szoba. A vázaszájban alázatosan kéj szál krizantém búsan haldokol .A kályhában pattogva tűz dobol széles hullámok hátán úszik a meleg. Agyamig kínnal felkapaszkodik a nyári zöldek kacajos csodája, szomszéd fáknak kertembe hajló ága, lobogó ruhám körül apró kis bokrok dísze s a csók! Aranyszín csónak, melyben vágyunk úszott s mely ezer jóval kikötött a szánknál Az ölelések zengő ritmusa. Gyötrően fájó a haláltusa emlékeknek glédába állítása, arcomnak síró, tépelődő mása ,ahogy mered a szemközti tükörbe s csak fut a könny a szívtől a szemig és onnan vissza vég       nélküli., körbe.

 Hiszek én a másvilágban Az örökkévalóságban, S nem bánom a holnapot De boldogság itten élni És szeretni és remélni, S szeretetben végig élni Még sok édes, szép napot.   Nem tudom a lét határán, S oda által, hogy mi vár rám ? Sok pecsétű zár alatt Jaj, de abban nincs kétségem Hogy e földi Mindenségem  Gyermekeim, és a férjem Ölelése itt marad!   S nem tudom bár túlvilági Boldogságom kitalálni Ami vár ott engemet De azt tudom, s váltig érzem Hogy nekem nem kell az Ég sem A mennybeli üdvösség sem Ha ott nincsen szeretet!