Kék Világ -Vilhelem -Orminisan -Margareta blogja

Szilveszter éjjelen eszembe jutottak barátaim akikkel együtt szórakoztam akik ,már nincsenek közelemben végleg más utat választottak a megélhetésre . Néha teljes fényben látom barátaim de idegenek lettek tőlem oly ,messze szétszórtan élnek, lassan eltűnőben csak arcukat szokta meg tekintetem. Szavaik tűnőben ,kacajuk feledésben egy- egy levél ködön keresztül meglep , s oly furcsán érzem magam egyszerre hogy emlékükben ott vagyok néha élőben. Szememben langyos halovány könnyek arcomon a bánat ,de ne ijedjetek meg , széthorzsolt életem egy álmon révedezik hogy valaha összefutunk kisírva bánatunk . Látom magam előtt,integetve jönnek kitárt kapumon a sok régi szép emlékek míg eszembe jut egy régi varázs álom figyelem jönni őket sorban haloványon. Csak emlék minden ,kedves , s kegyetlen szomorú szívemmel az álmok révedeznek múlnak az évek de jönnek elémbe készen s merengek mosollyal fekete méreggel. [W,B.

Lélek nélküli és sivár volt az éjszaka, mint a vak ember tekintete. Sötétség és hallgatás ülte meg a várost és a városon) túli hegyeket. Senki sem tudta hol vannak a csillagok, nem világított a, hó. A zúzmarás fák és a fagyos levegő éterien finom zenéje helyett ijesztő hallgatás uralkodott. Rongyos, ón színű fellegeket cibáltak a magasban a szelek s a házakból itt-ott kiszűrődő szegényes világosság csakhamar feladta a reménytelen küzdelmet s beleveszett az egyhangú korom színű sötétségbe. Hans Lenker , az öreg udvari ötvös mester, nyugtalanul forgolódott ágyában.     A nap szokatlan mozgalmasságának még elevenen élő emlék képei nem hagyták elaludni. Négy és fél hónapja már, hogy egyetlen fia, Wolfgang megtért öt évig tartó bujdosásából. Fiatal legényke volt, amikor röviddel anyja halála után kezébe vette a vándor botot. Különös, magának való, elábrándozó legény, a  Flandriából  ideszakadt szegény anyja mása. Mintha nem is az öreg István-templomban keres...