Kék Világ -Vilhelem -Orminisan -Margareta blogja

 A  ketreczet  odább  helyezték, De  ürege  nem  változott Untig  járja  lakója,  tűrve, Mig  ereje  el  nem  fogyott .Az  esztendőt  más  váltotta  fel De  terhe  ugyanaz  marad Küzdünk  jogért,  kenyérért  untig ,Mig  el  nem  föd  a  síri  hant. .A  szabadság ketrec  ürege Korlátt:  a  ketrecz  oldala; Nézd  az  állatkerti  oroszlánt Mely  ki  nem  szabadul  soha. :Ennek  sorsát  ne  tarsd  rosszabbnak Emberi  élet  sorsánál:, Mindössze  egyik  ketrecz  nagyobb Vagy  kisebb  a  másikánál. Szűk  korlátok  közé  szorít; Az  eszme,  jog :  silány  portéka Ha  az  őr,  ki  nem  szabadit. Égbe  törhet  lelkünk  hiába.  

 Barátom! az idö múl, s azzal életünk szüntelen fogy,  melyért méltán könnyezhetünk nyújtja az öregség már támaszpálcájat, a zord halál pedig feni ránk kaszájat. ki állhat ellene szörnyű hatalmának ? kit fel nem áldoz ő pokol nagy urának? Oly bátran egy királyt nagy palotájában. mint egy parasztembert szalmás kunyhójában. Amazt szintúgy mint ezt Cháronnak kezére bízza, nem tekintvén koronás fejére. hasztalan rettegünk Mars mennyköveitől, hasztalan a tenger kétes vizeitől;  Hasztalan tartunk az ősznek hidegétől, elevenségünket bágyasztó szelétől meg kell látnunk sotét Hadesz partjait, Mely bús zúgások közt forgatja habjait Meg kell látnunk ama gonosz lányokat, kik szüntelen töltik az üres hordókat.

 Mely szép neved van mennyei harmatok szülédnek még is szebbek az érdemei arany kocsidból intesz, és fut, futva fut a  lator éj   sötéte. Fény és kiesség jő veled,életet adsz s vígságot, tégedet e való jóértt az ártatlan madárkák hálaadó szavaikkal áldnak. Nem félik a körmös denevér fogát, s a vért eresztő vércse dühös szemét, a fényre hunyorgó bagolynak rút huhogásain által estek. De változások .közt forog ami van,, csak a teremtő szüntelen egy, s az ő törvénye  állandó kivűle    mas nem ad e világnak.  

Hová repültél nyájas Öröm ? hová rejtetted el víg képedet ily hamar ? a tengereknek bújdokálsz-e mély fenekén? te égek leánya! Vagy a hegyeknek szirtéi, s a vadon erdők homályos fái között keringsz? hol, hol kereshetlek ? jelentsd ki; mert te vagy élete életemnek ah, túl repültél a levegőn, dicső honodba! melynek szent mezején örök tavasz virít, s játszik:emelj fel v agy legalább mosolyogj le hozzám.  

 Szabad teremtmény, kis madár mely kéz  kegyetlen kéz  fogott el tudom, sóhajtasz sorsodon, s várod naponként a szerencsét, Még alszik a hajnal, s te már vered kalitkád szárnyaiddal o mondd ki nékem, kis madár! orülsz-e, vagy nem, álmaidnak ? Ha hallja gazdád éneked, gondolja: hálálod kölessét. nem vélem én azt, s nem hiszem; te átkokat zenegsz fejére. Ha látja, hogy be van fejed szárnyadba dugva, s csendesen vagy azt mondja : már megfáradott, sS elnyúgodott az én madárkám. Nem,  nem a   te bús óráidat bánkódva számlálod magadban. shogy jobb reményed nem lehet, utálod a napnak világát.

 Az asztal körül olvas a család. a szőnyegen egy vén cirmos dorombol. a kisebb lány, behallik a szalonból, elzongorázza Grieg esti dalát. Kinn zúzmarás tél, itt nyugodt derű, amelynek nincs se sóhaja, se szója. lustán ketyeg a rokkant fali óra s asztal-középen áll az ó nedü Ezüstkupakos, nagy tajtékpipából füstkarikákat ereget a gazda. a díványon szunnyad egy kis mihaszna a kályhában a tűz pattogva lángol S a kályha mellett tréfálkozva zsémbel a nagyobbik lány hű szerelmesével mindannyian nem figyelunk fel megszoktuk a tréfá t vasfegyelemmel. 

 Lombok között sír az erdő lelke, A rózsámat a bokor nevelte ; Virágból lett, virág volt az anyja. Mikor meghal, erdő, mező, Tiulom, megsiratja Megsiratja a madár az ágon, Elhervad a virág a határon, Gyászt ölt fel a zúgó-búgó erdő S fenn az égen könnybe lábad A bolyongó felhő. Csillaghullás lesz a temetésre, Az égre lesz a neve felvésve ; A hol viszik, zokog a föld hantja, S bánatában elnémul a Kis falu harangja..  . Sírgödrét a szép tündérek ássák, Koporsóját koszorúkkal várják .. . Eltemetik, hogy senki ne lássa És a földnek nem lesz soha Több vlrágnyllása!.. .

 Ez a betűsór itt ez ív papíron, ez a sírám, ez az ének a tiéd. Mert tiéd a tegnap és tiéd a ma, mert te vagy a legjobb és legerősebb te vagy a ő mondd ki nékem, kis madár örülsz-e, vagy sem, álmaidnak ? Tiéd a sóhajom, a bús keresztem, könnyeim, tisztaságom, renegát hitem, a réveteg, sóvár tekintetem. Mind a tiéd. Csak a tiéd, szeretni hozzád jöttem magamat egy  koborgó  elázott  lepke a lelkem apró, halk mesékre vár faradt vagyok es szelid a karom. Add a kezed, az izmosat, erőset ne kérdezd miért tértem vissza ne kérdezd miért, hogyan és minek nézd homlokomra ráncot ás a bánat, nézd bús szememben szürke ködök járnak. Nézd kijátszottak, ringyó  vagyok  de tiéd a tegnap és tiéd a ma s a holnap is tiéd,maradni akarok, ha te még  akarod.   Nézd kihasznaltak, ringyó  vagyok  tiéd a tegnap és tiéd a ma s a holnap is tiéd,maradni akarok. ha te még  akarod.