Barátaimnak

 Barátom! az idö múl, s azzal életünk

szüntelen fogy,  melyért méltán könnyezhetünk

nyújtja az öregség már támaszpálcájat,

a zord halál pedig feni ránk kaszájat.

ki állhat ellene szörnyű hatalmának ?

kit fel nem áldoz ő pokol nagy urának?

Oly bátran egy királyt nagy palotájában.

mint egy parasztembert szalmás kunyhójában.

Amazt szintúgy mint ezt Cháronnak kezére

bízza, nem tekintvén koronás fejére.

hasztalan rettegünk Mars mennyköveitől,

hasztalan a tenger kétes vizeitől; 

Hasztalan tartunk az ősznek hidegétől,

elevenségünket bágyasztó szelétől

meg kell látnunk sotét Hadesz partjait,

Mely bús zúgások közt forgatja habjait

Meg kell látnunk ama gonosz lányokat,

kik szüntelen töltik az üres hordókat.