Kék Világ -Vilhelem -Orminisan -Margareta blogja

 Ősz van s így, édes, megbocsátod hogy bánatos húrt pengetek a szél ledönti a lombsátort s avart temet a rengeteg.   A dér lefonnyasztja virág szirmát a vér nem ver ki éneket ó édes, ha most visszasírnád az elszalasztott éveket!   De te nevetsz és még nem érted atyás, aggódó lelkemet nem gondolsz rá: még eljön érted az ősz és ifjan eltemet.   Én bebalzsamoznám erőtlen, széthulló, drága testedet, mint illő olajjal előttem az egyiptomi mesterek.   Mit érne mégis. Késő minden ahogy már mostan se lehet A mirtuszt rád hiába hintem, mint ősz a hulló levelet..

 Hallod— valahol szól egy hegedű!   Két arcodról lehervad a derű Mosolygó fénye és a két szemed Csillanó kobold-lángocskáit kilopta Valami régi nem értett, hűs melódia.   Jól őrizd a szived; az még szabad ott  Ama bús lélek, mely amott zokog, Látatlanul, tudatlan önmagának dalol Egész lelked csupán négy hurrá forr.   Nem érted a, művész-harmóniát  És hogy megértsd, semmi sem hiába, Benned csendül , szinte új formában A ritmusok lázán fogant szűz dal   Mert hangszer vagy, sorsod kezében S mindegy, ha sirsz, avagy ha vígadsz Ama gigászi-nagy szímfóniában, Ahol mindenki magúk dalát dalolják..   A múlandóság szimfóniájában Jól őrizd a szived és jól vigyázz a zene ütemeket az ideged birja mert azt az egyet még meghallod.   S ha hallod hogy száll feléd egy másik Hangszer sóhaja, árván, keresőn, Testvérhangszer ama szímfóniában Figyelj, figyelj és csendülj össze vele Mert igy lesztek ti egyek a melódiában. Hallod ?  két  arcodról  lehervad  a  derű ,Mert  valahol,  magányosan  merengve Tán  m

 Jött. A kezeim lefogta, szemeimet bekötötte, jött, hogy itt marad örökre, Tüdőmbe halál szagot présel.      Bokámra bilincset rakott És mániákus lüktetéssel Egy zsongó szót közölt velem; Nevét. S míg szám a szomjtól tikkadt,     ígért hajnali harmatot, hűs szélt s ózonos levegöt mely csábos útjain terem az ármánykodó szerelem És elfecsegte titkainkat:     Ö engem szeret, én meg öt. Elvetném, mert hazudik Szóm nem riaszt, kezeim fogván Elkinozza megesett foglyát.     Üdvösségemre alkuszik, Üdvösségem e földön, égben, Szikrája sincs, parányi üszök, Hiúságos útján ott viszi Magas,vörös kontyába tűzve.

Nem kérlek,hogy nagy nyarad tüzében  midőn fejed más ég fele szeged, Anyáknak anyja gyónd szívembe szépen mi volt e súlyos ferfisors neked?   Az ínyednek íz,szívednek részeg illat nap fénye,mely sötét rügyekre csap Most ,hogy virága dús csodába nyílhat Be messze szédül tőle már a Nap.   Eszedbe jutván,százszor elfelejtesz, Kezedbe futván,százszor is elejtesz, S holt éjszakák ködébe vetsz talán.   Hogy túl a titkok hallgatag falán Új létre festett szűz szemeknek árnyas Friss hajnalában,újra megtalálhass.  

 Tűnt csillagokból cseng az ének:Barátság S a múlt mint őszült, holt tenger megárad Úgy rémlik, mintha most a régi Várad Szívfájdítón megint felém suhanna.   Lásd hull az emlék, késett égi manna És fáj a múlt, bár könnye rég kiszáradt, De nyisd fel újból azt a régi zárat Szakíts sebet és vágyass, fájass Barátság   Rekedten és dadogva szól az ének, Bocsáss meg, hogyha nagy hevű tüzének Bús lobbanását már közönnyel érzed.   Ha régen volt, hogy láttalak, ha nem rég Most kezdesz élni, olthatatlan emlék És túlélsz verset, vésőt, dalt meg ércet.

 Amerre mentem üde és tiszta S vadvirág-szagú volt a levegő Kéklő távolban felhő ült a fákon Sugárkévék aranyozottak az égen.   Földig virágban kökénybokrok álltak S a virágokon zöld hátú bogarak Zsongtak, zümmögtek a napsütésben És menta-illat szállt a levegőben.   Mély, völgyekben templomi csönd pihent És mentem, mentem nagy-messzi mezőbe Lankás dombok alján juhok legeltek És furulya szólt pajkos-vidáman.   És fönn a magasban pacsirta énekelt És sárga lepkék szálltak és fehérek Ünnepi díszben pompázott minden.     Amerre mentem minden mosolygott Csak én, én voltam szomorú e napon És fájt a szívem ,fájt szegény nagyon.

 Milyen riadtan szalad a patak- Kitől fut, vagy ki ellen támad ? Vajon kit kerget, ki kergeti?   Milyen panaszosan pityereg a szél Vajon ki szólt rá, vagy kihez beszél Vajon ki verte meg ?   Mily halkan-dideregnek a levelek Vajon szomorúk csak, vagy betegek Vajon nekik mi fáj?    Mily rejtelmesen-zárt, sötét az ég Titok-leplét vajon megoldja még ? Mit rejteget vajon?   Mily hosszú árnyat vetnek most a fák Mint hogyha bújuk s vérük ontanák Mijük folyt vajon el?